Milyen jó is lenne, ábrándoztam, ha csak úgy élhetnék gondtalanul, bele a nagy világba és csak a szeretteimmel és a szerelmemmel törődhetnék...Vágyálom, legyintettem és belevetődtem nagy sóhajjal kedvenc fotelomba, majd kezembe vettem Müller Péter könyvét, az Örömkönyvet.

És vajon hol ütöttem fel? Hát persze, hogy a pénzről szóló résznél. Megfontolandó örök igazságokat olvastam ezeken az oldalakon. Aztán úgy döntöttem szemezgélve az okosságok között, megosztok néhányat önökkel is:

" Figyeld meg az emberek arcát: ha pénzről esik szó, elkomolyodnak. Idáig lehetett fecsegni, tréfálni, de ha arról van szó, hogy mennyi pénzt kapnak, s főleg, hogy mennyit adnak, elkomolyodnak.

Ez most nem játék. Nem érzelmi kérdés. Ez most élethalál ügy.

A szívük hevesebben kezd dobogni. Izgatottak lesznek. Életük sorsdöntő pillanathoz érkezett.

Művészet, irodalom, szépség, boldogság, jó szó, derű, gyermekmosoly, de gyakran egy barátság és egy jó szeretkezés is hirtelen messzire szalad, ha szóba jön a pénz.

Ha valaki egy másik bolygóról csöppenne ide, csodálkozva tapasztalná, hogy az itteni emberiségnek egyetlen valós eszméje van: a pénz.

Nemcsak a létfenntartáshoz, hanem a tudáshoz, a műveltséghez, a valláshoz is pénz kell. A sporthoz, a szépséghez, a jó közérzethez, a gondtalan örömhöz, a ruhához, az élelemhez, de gyakran a szeretkezéshez és az imádsághoz is sok-sok pénz kell.

Nem lehet meghalni, mert drága a temetés.

Néha a haldokló visszatartja a halálát, nehogy költségbe verje rokonait.

Kiszámították, hogy az embereket azért érdemes egészségben tartani, mert a betegségük sokba kerül.

Betegnek lenni: ráfizetés. Halottnak lenni: még nagyobb.

De a legköltségesebb mulatság a boldogtalanság. Egy boldog embernek nem kell más, csak egy kisfröccs. Néha még az se. Csak ül, nézi az eget, és boldog.

De egy boldogtalannak mindig hiányzik valami; hiába vásárol, utazik, költ - semmi sem vigasztalja. Sok pénzt szór el, s ettől még boldogtalanabb lesz.

Manapság kiderült, hogy nincs pénz az emberiségre. Legalábbis ezt mondják a gazdagok.

A levegő, ha jó és tiszta, ma már nagyon sok pénzbe kerül. A víz is. A csönd: megfizethetetlen. És a természet gátlástalan mérgezőit nem azzal próbáljuk megállítani, hogy ez az emberi faj elleni halálos bűn, hanem azzal, ha kimutatjuk: mindez mennyibe kerül.

A világ vége azért késik, mert egyelőre túl drága. Nem éri meg. Nincs rá pénz.

Kollektív hiedelmek és családok kérdése, mennyi az emberiség jelenlegi összpénze - mégsem elég.

A szegénynek azért nem elég, mert éhen hal.

A gazdagnak azért, mert még többet akar.

Halálosan beleszerettünk a pénzbe.

Egymást nem tudjuk ilyen intenzíven szeretni.

A szeretkezésben az ember kielégül - a pénzhajszában soha. Belebolondultuk a pénzbe.

De néha történik valami csoda. Beleszeretünk másba. Mondjuk egy nőbe. Egy férfiba.

És önfeledten ölelkezünk egy fűtetlen szobában, egy ócska paplan alatt.

A Csók, a Te, az Együtt és a Veled fontosabb lesz, mint a kampányköltség és a kamatadó.

Fontosabb, mint a pénz.

Ilyenkor az ember normális lesz. Kilép a tébolydából, amit társadalomnak neveznek.

Innen kéne folytatni az életünket. Nem kell mást tenni ezentúl, csak lenni.

De nem lehet, mert akkor kiesünk ebből az esztelenül pörgő versenyből, növekedésből és gyorsulásból, hatékonyságból, üvöltő tébolyból, melynek már nincs semmiféle értelme, erkölcse sincs, csak kielégítetlen mohósága."

Igaza van, tettem le szomorúan a könyvet. Bármennyire is szeretnénk kitörni ebből az őrült pénzhajszából, sajnos lehetetlen. Vagy mégis van kiút?

Forrás: Müller Péter: Örömkönyv (részlet)