Életforma.hu

STÍLUS

A világvége elmaradt, de csak várunk!

Umberto Eco szerint a világvége-várás lényege a kiszolgáltatottság érzete: ami a régieknél az éhínség és a járványok, az nekünk a globális felmelegedés.

A közeli világvége gondolatát első ízben Keresztelő János vetette fel, a középkor pedig éberen tartotta a Jelenések könyvének látomásait. A 10. században az okleveleken gyakran ez állt keltezés helyett: "Termino mundi appropinquante...", vagyis: "Közeledvén a világ vége..."

A legendás 1000. év körül pedig mintha valóban feltörték volna a hét pecsétet, egyik sorscsapás a másikat követte Európában.

Három éven át nem esett eső. A föld kiszáradt, az emberek nem vetettek és nem arattak. Éhínség támadt,az erdőkből előjöttek a farkasok.

Általános volt a rablás, sőt a kannibalizmus. Voltak, akik  tojással vagy gyümölccsel csaltak gyermekeket az erdőkbe, hogy aztán felfalják őket. Volt, aki emberhúst árusított a piacon. Miután bevallotta áruja eredetét, a törvények szerint máglyahalállal fizetett tettéért.

A világvége elmaradt, de a várakozás nem szűnt meg: egyes jósok szerint ugyanis az 1000. évhez még hozzá kellett volna adni Jézus legendás 33 életévét. 1033 júliusában napfogyatkozás is volt, ami fokozta az őrületet: a pánikba esettek közül többen öngyilkosak lettek, olykor saját családjukat is lemészárolták.

Hasonlóan szélsőséges hangulat legutóbb 1999. VIII. 11-én tört ki, a nagy napfogyatkozás előtt. Néhány szekta fanatikus követői ekkor is a világvége eljövetelét hirdették.

Érdekes, hogy a modern ember is a természetben látja a végzetet: a napfogyatkozással köti össze vagy a megbolondult időjárással, de nem veszi észre, hogy ez nem a tőlünk független végzet. A kimerülő erőforrások hallatán bennünk is dobol a kiszolgáltatottság érzése, amiről Umberto Eco beszélt, de teszünk-e azért, hogy mentsük, ami még menthető?

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.