Életforma.hu

STÍLUS

Akiknek a vállalkozókedvét nem győzte le a pandémia

A koronavírus járvány hazai első hullámának megjelenése előtt pár nappal alapította meg a Budapest Metropolitan Egyetem (METU) nyolc volt és jelenlegi textil szakos hallgatója a B103 Stúdiót. A műhely célja, hogy a közös tudás birtokában vállaljanak munkákat hazai és külföldi megrendelőktől.

A pandémia sok mindent átír, eredeti forgatókönyvek borulnak, nagyívű koncepciók kerülnek vissza a „megvalósítandó tervek” nevet viselő mappába, vagy éppen felejtődnek el végleg. Talán csak azok az elképzelések élik túl ezt a mostani rendkívüli időszakot, amelyek mögött valóban komoly elszánás volt, vagy amelyet több éves szerves fejlődés előzött meg.

Összeálltak. Fotó: B103

Lehet persze más is, ami életben tart ötleteket, terveket, de ahogy a B103 Stúdió két tagjával beszélgettem a csoport indulásáról, egyre jobban megerősödtek bennem a fentebb leírt megállapítások.

A „nyolcak”, akik a stúdiót alapították, mindannyian a Budapest Metropolitan Egyetem (METU) volt, vagy jelenlegi hallgatói, és, mint ilyenek, hosszú évek óta ismerik egymást, ugyanakkor a régóta formálódó elképzelésüket egy olyan helyzetben, jelesül a járvány első hulláma során, a lockdown és egyéb nehezítő körülmények között valósították meg, amely komoly kitartás, és eltökéltség nélkül nem sikerülhetett volna.

A sztori a következő: adva van nyolc lány, mindannyian textiltervező szakra járnak, vagy már éppen végeztek, vagy alap, vagy éppen mester szakon, és adva van a textilszövő műhely, a híres B103-as terem, ahová mindannyian bejárnak, hol tanórára, hol csak éppen bekukkantanak oda, ha a terem éppen üres, eszmét cserélni a szakmáról, de egyéb fontos ügyekről is.

A több évnyi, közösen eltöltött idő meg is hozta gyümölcsét. 2019 decemberében, a műhelyben vetődött föl az az ötlet egyikőjükben, hogy mi lenne, ha B103 néven egy közös stúdiót alapítanának. Az elképzelést tett követte, és még éppen az első hullám előtt, 2020 februárjában megszületett a döntés: diploma után megalakulnak.

Így is lett, a közösen megfogalmazott cél pedig a következő volt: textilterveket készíteni jövőbeli megrendelőknek, úgy, hogy a nyolcuk által hozott stílusbeli gazdagság és technikai tudás is megjelenjen a közös munkában.

Az első körben nyomtatott mintákkal foglalkoznának, amíg ugyanis nincs meg a stúdió tényleges otthona, addig ezt még mindenki otthonról is valamiképpen tudja csinálni; később pedig, ha már megvan a fizikai műhely is, akkor az a legkülönfélébb work-shopoknak is helyet biztosítana, lennének gyakorlati foglalkozások, de lennének olyan edukatív jellegű alkalmak, amikor a szakmáról folyna vita, hogy abból mindenki okuljon.

Már elkészült a web oldal, a B103 nagyon aktív az Instagramon, munkakapcsolatuk van egy litván textilüzemmel, és a Laguna Lakástextil Kft. szombathelyi központjában is tettek már egy szakmai jellegű látogatást – úgyhogy alakul a projekt, ha véget ér a pandémia, vagy legalábbis alábbhagy a járvány, akkor úgy tervezik, hogy egy kiállítás keretében megmutatják magukat is, és a munkáikat is, no meg megvalósítják mindazt, amit eredetileg terveztek.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!