Életforma.hu

STÍLUS

Áll a bál, ez már biztos!

Alig dobtuk ki a karácsonyi bejgli maradékait, még éppen csak elkezdtük a kilóledobálást megtervezni, máris itt a következő megpróbáltatás, a farsangi eszem-iszom, dínom-dánom ideje. A jó hír, hogy a báli szezonban le is rázhatjuk a felesleget. A lakótelepünkön már buli van...  

Vége az ünnepi áhítatnak, áll a bál, már megint.

Szanyiék a negyedikről éppen most dobták ki csoffadt kis fájukat, (sosem értettem, hogyan tudják évek óta a legkorcsabbat kiválasztani), amely egyenesen a földszinten lakó Rózsi néni lábai előtt landolt a 20 centis hóban. Ebből aztán hatalmas buli kerekedett korán reggel, összeszaladt mindenki, még az is, aki nem látta. Sanyika a másodikról éppen a szilveszteri dudájával szánkózott az óvoda felé, csak úgy zengett bele a fél lakótelep. Míg ő a hangulatot zeneileg alá-, anyukája ma is jól festett.

A jeges járdán mindenki Józsija, a kettőt jobbra, kettőt balra figurát gyakorolta nagy vigalommal, majd érdeklődve megvizsgálta a megkopaszodott fát, melyen még szomorúan fityegett jó pár beletlen szaloncukorpapír. Kissé csalódottan, ám meglehetősen be volt megint sózva, nem úgy a csúszós út, ahol mindenki tánclépésben közlekedett. Karcsi, a pár hónapos újdonsült férj éppen kilépett a kapun, és úgy fülyült korán reggel, ahogy a felesége táncolt. (Néha fordítva is láttuk már ezt, de mi csak mosolygunk a jövőjükön.)

Itt mindenki bohóc? Kép: Pixabay

Itt mindenki dalolva és zenélve ébred és vigad. Katika az elsőn, aki elsős, szorgosan a hegedűjével, Feró bácsi a szomszédunkban a mézes-barackkal, Zita, a húga pedig legújabb fiújával gyakorol. Bár a szingli lány életéből elég gyakran kitáncolnak, ő azért reméli, emiatt senkinek se lesz majd adósa. Alattunk az egyre többgyerekes Szabóékhoz is megérkezett új évre az ötödik kis prímás, náluk így nem csak elsején, de azóta is koncertek vannak. Rózsi néni időnként bekopog hozzájuk egy jó adag fánkkal, mivel a karácsonyi bejgli adagnak már régen hűlt helye.

Ja, igen! Éppen erről akartam írni! Elkezdődött a fenyőkidobálással a farsangi hejehuja vigalom, a tánc, a zene, a móka és kacagás, no meg az újabb kilófelszedős időszak.

Szóval, áll a bál, már megint! És mindenütt… hamvazószerdáig.

A farsangi fánkon kívül, marcipános finomsággal is meglepheted a vendégeket vagy a szomszédokat!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!