Életforma.hu

STÍLUS

Ami a szaunát élménnyé teszi

A teljes szauna élményhez számos kiegészítőre is szükség van, egyesekre technikai okokból, másokra az egészségesebb szaunázás vagy egyszerűen az élmény fokozása miatt.

A köveknek a szaunakályha tetején fontos dekorációs szerepük is van. A természetes szépségű formák segítik az ellazulást. Praktikus feladatuk pedig, hogy tárolják a hőt, valamint az, hogy biztosítsák a gőzképződéshez szükséges felületet: a forró kő felszívja a víz nagy részét, amely fokozatosan párolog el. A természetes kövek helyett speciális, henger alakú, öblösre formált darabot is választhatunk, amelyben több víz reked meg, így magasabb lesz a páratartalom. Ez a típus használat közben duruzsoló hangokat kelt, pluszélménnyel fokozva a szaunázás hangulatát.

Dézsára és kanálra

a kövek locsolásához van szükség. Ezek a hagyomány szerint fából vagy rézből készülnek, de manapság már kaphatók műanyaggal bélelt darabok is. Ezek külsőre éppen olyan szépek, mint tiszta fa társaik, de sokszor tartósabbak és könnyebben tisztíthatók.

A falapokból álló dézsa elkészítése nagy szakértelmet igényel, de az igazán jó darabok műanyag betét nélkül is teljesen vízhatlanok.

Hő- és páratartalom-mérők, órák

segítségével kontrollálhatjuk a szauna működését és azt, hogy mennyi ideje tartózkodunk bent a kabinban. A mérők között is népszerűek a hagyományosabb darabok, például a homokóra. A modern szerkezetek többségét is fából, természetes hangulatúra készítik. Mindenképpen fontos, hogy szaunába tervezett, speciális darab legyen, mert ezek jól bírják a magas hőmérsékletet és páratartalmat.

Fényekkel

sokat tehetünk a még teljesebb pihenésért. A hagyományos, kellemes félhomályt teremtő lámpák mellett egyre elterjedtebbek a szaunába építhető fényterápiás eszközök. A sárga fáradtságűző vagy a zöld nyugtató hatása mellett akár csillagos eget is varázsolhatunk a plafonba épített LED-ekkel. A biztonság itt is elsődleges szempont, a párás helyiségben megfelelő világítótestekre van szükség.

Nyírfavessző

nélkül a szauna olyan, mint az étel só nélkül - legalábbis egy finn szólás szerint. A nyírfavesszővel való csapkodás lényege, hogy élénkítsük a bőr vérkeringését, de emellett kellemes illatot is áraszt. Aki ehhez nem jut hozzá, speciális kefékkel, dörzsölőkkel helyettesítheti, melyek éppen olyan hatékonyak. A nyírfa illóolajának jótékony hatását pedig a kövekre locsolt nyírfalevél-kivonattal pótolhatjuk.

Illóolajokat

egyébként is sokan használnak szaunázáshoz. Bármilyen aromát keverhetünk a dézsába készített vízhez, mindenki találhat kedvére valót. Hangulatfokozó jellegük mellett a különböző illatok számos jótékony hatása ismert, segítségükkel még egészségesebbé tehető a szaunában töltött idő.

Szaunatextilek

is léteznek, annak ellenére, hogy hagyományosan meztelenül szaunázunk. Mivel azonban gyakran nyilvános kabinban, társaságban izzadunk, szükség lehet valamilyen öltözetre. Mindenképpen természetes anyag az ajánlott, de a törölköző pamut anyaga ellenére sem tökéletes választás. Léteznek kifejezetten szaunázáshoz alkalmas textilek - például a szürke színű és durva tapintású hagyományos finn textília -, ezek nedvszívó képessége kicsi, és érdes felületükkel jó hatással vannak a vérkeringésre.

- t. g. -

Fotó: Bartos Gyula, Förster Tamás

A cikk a Konyha & Fürdő Piac magazin 2008/02. számában jelent meg.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.