Miért nem vezeeetsz?- szegezi nekem a héten elnyújtott e-vel a kérdést, amitől kivetkőzök emberi mivoltomból, és hosszú perceket szentelek felesleges magyarázkodásokkal.
Nem, én nem akarok vezetni, ugyanis, és ez tudom, hogy képtelenségnek hangzik: gyárilag selejt vagyok, ha erről a tevékenységről van szó.
Igen, 10 év távlatából be kell vallanom, hogy hülye vagyok a vezetéshez, és csak kalandvágyból szereztem jogosítványt. Számításaim szerint kb. 100 km-t vezethettem, s ezzel le is zárult vezetői pályafutásom.
Higgyék el, jobb ez így mindenkinek.
Az autóvezetési vizsgán eszeveszetten róttam a kis Suzukival Veszprém dimbes-dombos tájait, mellettem az izzadó oktatóval, aki hihetetlen hangerőről tett tanúbizonyságot beszélgetés címén. Mint később kiderült, nem a nyakamba lihegő vizsgáztató volt süket, hanem elfelejtettem ötösbe váltani, s így a szenvedő motor hangját hivatott tompítani a nagy ordítozással szegény.
Végül azzal bocsájtottak utamra, hogy enyhén súrolom az ön -és közveszélyesség határát, így jobb, ha egy ideig nem vezetek egyedül.
Ezzel apám is mélységesen egyet értett, s egyből maga mellé parancsolt a családi Trabantban.
Az első döbbenet akkor ért, amikor hiába kapkodtam magam mellé...nem, nem kérem. Itt sajnos nem ott van a váltó, ahol eddig megszokta szegény nő. No, de sebaj. Kapok egy gyors kiképzést, hogy tulajdonképp itt is ugyanúgy van, csak most a műszerfalon van az az eszköz, ami eddig a padlón volt. És egyébként is ugyanolyan logika mentén kell használni. Figyeljem csak meg.
Erősen szemrevételezem a dolgot, lányos zavaromban még azt is elfelejtettem, melyik pedál mire való, de az a helyzet, hogy nem látok hasonlóságot.
Aztán döcögve elindultunk, bár a sebességváltó ideges rángatásából, és kiművelt anyázásomból apámnak rögvest leesett, hogy valószínűleg nem volt túl hatásos a műszaki gyorstalpaló.
Így csak a szokásos és halk "Mit tanítottak neked a bölcsészkaron?" - mondatot préselte ki a száján (mintha a könyvtári tudományoknak vajmi köze lenne a vezetéshez), s végtelen türelemmel figyelte, ahogy menet közben próbálom rükvercbe tenni a kocsit.
Amikor aztán sikerült négyesben felrohanom a járdára parkolás gyanánt, éreztem, hogy kissé oldalra billent az autó, s apám is nehezebben veszi a levegőt. Vihar előtt csend...s az orkán kitörése után már sejtettem, hogy mostanában nem fogok autót vezetni. Legalábbis olyat nem, ahol apám ül az anyós ülésben.
Helyette átnyergeltem térképolvasónak, s e területen is elévülhetetlen érdemeket szereztem. Hiába magyarázom ugyanis már házasságunk kezdete óta az uramnak, hogy az autóval kapcsolatos teendők (úgy mint: vezetés, gyertyacsere vagy a sofőr navigálása) kívül esnek a kompetencia határaimon, ő váltig erősködik, hogy ezt csak bebeszélem. Meggyőzött.
Summa summárum: nyári kalandtúráink során vagy egy tucatszor lenavigáltam magunkat a térképről.
És persze hiába magyaráztam, hogy én megmondtam előre...#img2#
K. V.
