Életforma.hu

STÍLUS

Ausztria másképp

Ausztria a legtöbb magyar ember számára még ma is egyet jelent a szomszédos Béccsel, a Shopping City Süd-del, ahová bármikor "átugorhatunk" bevásárolni. Pedig a "sógoroknak" igazán van elég büszkélkednivalójuk, nem csak a téli síszezonban, hanem nyáron is. Bérelt pink biciklivel bejárni belvárost, egy bécsi szeletet követő sacher torta, egy jó koncert a Wörtersee-nél, mind-mind Ausztria, csak éppen másképp.

 Már maga Bécs is megér egy-két napot, hiszen a gótikus Stephansdom, a barokk Karlskirche, a korábbi császári rezidencia, a Hofburg, a gazdag gyűjteményeiről híres Kunsthistorisches Museum, a modern kortárs művészeti központ, a Museum Quartier vagy a francia mintára épült schönbrunni kastély, sőt a vendéglőiről híres Grinzing-negyed is mind igazi turista-csalogató látványosság. Mindezt a városnézést akár biciklivel is megtehetjük, hiszen Bécsben szinte minden nagyobb "turistaponton" lehet kerékpárt kölcsönözni, aki pedig inkább ücsörögve nézelődne a belvárosban, válassza a fiakkereket.

De ne ragadjunk le a fővárosnál, Bécstől távolabb is van mit megcsodálni. Az ország gazdag műemlékeiből, természeti szépségéből, vendégszeretetéből leginkább akkor bizonyosodhatunk meg, ha autóba pattanunk, és a Duna mentén nyugat felé indulunk. Hamar elérjük a wachaui borvidéket, ahol úton-útfélen borkimérések hívogatják a vendéget, kecskelábú asztalok és padok mellet élvezhetjük a jó borok mellett a házi kolbászt és sonkát.

Utunk során a festői Dürnsteinben belebotlunk egy középkori vár eléggé épen maradt romjaiba, ahol a monda szerint a Szentföldről hazatérő angol Oroszlánszívű Richárdot tartották fogva. Közben áthaladunk egy a kis falun, Willendorfon, ahol 1908-ban vasútépítéskor egy 11 cm-es, a kőkorszakból származó Vénusz-szobrocskát találtak. (Ugye így már ismerős a "Willendorfi vénusz"?)

Kissé feljebb, átpillantva a Dunán, Közép-Európa legimpozánsabb barokk templomát, a Melki apátságot fedezhetjük fel. Ybbsnél a vízierőmű hídján átjövünk a Dunán, az autópályán Gmundenig megyünk, itt meghallgathatjuk a reneszánsz városháza porcelán harangjainak gyönyörű csengését, és máris a salzkammerguti tóvidéknél "bejáratánál" vagyunk. A magasba törő hegyek között elhelyezkedő öt tó mindegyike körbejárható, panziók, vendéglők és parasztházak sora bíztatja maradásra az utazót.

Ha olyan helyre vágyunk mint meseország, akkor innen rövid kitérővel feltétlenül menjünk el a korábbi sóbányászatáról híres Hallstattba, ugyanis Salzkammergut legszebben fekvő, s legkülönlegesebb módon épült településébe, ahol elámulhatunk a kis városka szorosan egymás fölé és mellé épült házacskáin, amint letekintenek a tóra. Innen már csak egy "ugrás" Bad Ischl, a klimatikus üdülőhely, amely a klasszicista Kaiser-villja nem véletlenül lett egykor Ferenc József és Sissy kedvenc nyári tartózkodási helye.

Azonban ez csak az előétel, ha több időnk van, akkor irány tovább. Következő úti cél, amely kihagyhatatlan, Ausztria ékszerdoboza, Salzburg. A hegycsúcsok között megbúvó, barokk stílusú városban az ünnepi játékok során nem keveseknek sikerült még a város szülöttjét, Mozart szellemét is felidézni. Ausztriában nem csak télen érdemes magunkba szívni a magaslati levegőt, erre kiváló helyszínt biztosít az osztrák Alpok legmagasabb csúcsa, a 3000 méter fölötti Grossglockerner. Az olykor nyáron is hósipkás csúcsra a turisták legtöbbször nyáron zarándokolnak el, a "bevállalósabbak" pedig akár gyalogszerrel is megtehetik az embertpróbáló hegymászást. Ha mégis inkább pihenést választjuk, és a már régóta titkos vágyunkat is valóra szeretnénk váltani: megtanulni jódlizni, akkor Tirol biztosan jó választás. Ha a rövid bőrnadrágos zenekarok stramli zenéje nem éppen a mi ízlésünk, akkor sem szabad elszomorodni, hiszen ez is Ausztria hagyománya. Sokan egy-egy osztrák terepen eltöltött síelésből hazafelé az autópályán szinte szertartásszerűen megpihennek a Wörthersee-nél. Nekik nagyon is igazuk van, nyáron errefelé ugyanis egy teljesen más hangulatú Ausztriát ismerhetünk meg. A tavak között rejtőzködő mediterrán éghajlatú falucskák főutcáin még a szemfülesebbek egy-egy pálmafát is megpillanthatnak. Hazafelé pedig ha még mindig maradt pénzünk, akkor irány az magyar határtól húsz percre található Pandorfi outlet.

A összeállítás további cikkei:






Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.