"Milyen öröm énnekem,
hogy öröm vagyok én neked."
(Babits Mihály)
Az egyik nap tolja a másikat. A kezdeti eufórikus örömből szigorú napirenddé válik az élet. Kezdetben napi hétszeri, majd ötszöri szoptatás, büfiztetés, a tej lefejése, tisztába tevés, altatás. Jaj, de jó, hogy elaludt, rendet lehet tenni, mosni. Valamikor vásárolni is kellene... Ha szép az idő, ki kellene vinni a kisbabát a levegőre, közben el lehet intézni még egy-két dolgot. Talán lehet találkozni néhány "sorstárssal" is. Az édesanya várja az estét, amikor az édesapa hazajön, akire maximum a fürdetés öröme hárul, ha időben hazaérkezett. Legszívesebben néha panaszkodnánk, irigykedhetünk az édesapára, akire csak a büszkeség, az öröm hárul. Éjszaka is persze az édesanyának kell felkelni, nemcsak etetni, hanem ha felsír a baba, megnyugtatni. Hiszen a párunknak reggel dolgozni kell mennie, pihenten. Egyszóval remek az élet, csak éppen mindent meg kell szervezni. Önállóan. Nem mondja meg senki, mert nem is mondhatja meg, hogy mikor mit lehet, és kell csinálni.
Az anyasors
A fenti eszmefuttatás első olvasatra talán pesszimisztikusan hangzik, mert csak a feladatsorról szóltunk. Mellőztük az anyai érzelmeket, az anya-gyermek szimbiotikus kapcsolatot. Azokat, a mindent feledtető élményeket, amit a világgal ismerkedő - ezen belül a számára világot jelentő édesanyát bűvölő kisbaba nyújtani tud: "megismerlek", "csak Te kellesz", Rád mosolygok, örülök Neked", "ne foglalkozz mással, ha ébren vagyok", "találd ki, hogy mi a bajom, addig úgyis ordítok" stb., stb...
Azok, akiknek mindezekről az élményekről, a csak a kettőjük között érthető interakciókról az édesanya beszélni próbál, sőt mi több meg akarja mutatni, csak üres dicsekvésnek tűnik. Ugyanis olyan intim interakciókról van szó, melyet csak az a két résztvevő, anya és gyermeke, ért meg, akik átélték (hasonlít ez a szerelmi élmény átadhatatlanságára). Sok esetben ebből az élményekből még az édesapa is kimarad. Nézi, de nem azt látja, amit az édes kettős érzékel, ad egymásnak. Hallja, de nem érti a gügyögést. Végső fokon a gyermekétől elbűvölt anyai érzésekről beszélni lehet, de átadni soha. Sőt, ha az anyák beszélnek ezekről az élményeikről, akkor sem élik át ugyanaz, hiszen a szavak mögött a saját gyermekük által kapott élmények csillannak át. A másik anya gyermeke soha nem lehet olyan kedves, okos, gyönyörű, vagy éppen borzasztóan fárasztó, kimerítő és erőszakos, mint a sajátjáé. És ez így van rendjén. Minden anya önmaga fedezi fel gyermekén keresztül anyaságát, még akkor is, ha nem első gyermeke. Minden gyermek más (még az ikrek is!), és minden gyermekhez új anya kell.
És mint tudjuk, a felfedezés a legizgalmasabb, de egyben a legfárasztóbb tevékenység, hiszen a felfedezés bár kifelé irányul, befelé, önmagunkról is szól.
Ez a kettős teher, az élmény megoszthatatlanság és önmagunk felfedezése, személyiségünk visszavonhatatlan megváltozása egyre inkább az anyaságban való önkiteljesedés élményét erősíti meg. Ez egyben vonzó is, és félelmetes is, mert...
Az anya-szerep, a feleség-szerep és egyéb szerepek átmeneti diszharmóniája
A nőben, ahogy egyre inkább megerősödik az anyasága, egyre biztonságosabban mozog az addig ismeretlen terepen egyre inkább felmerülnek kétségek is: "mi lesz velem?", "nem létezik, hogy ezentúl az életemet az töltse ki, hogy mennyit szopott, evett a gyermek, milyen állagú és minőségű a kakija, alszik-e és mit tud már? Mi lesz a nőiséggel, a férfi-nő kapcsolattal? Mi lesz az eltervezett továbbképzési, fejlődési szándékokkal?"
Miközben a kétségek mellett nő az anyai biztonságigény. A kezdeti tanácskérési, segítségkérési igény helyét az az érzés kezdi kitölteni, hogy "ne szóljanak mások bele abba, hogy mit csinálok", "ne akarjanak dirigálni".
Mindezek a biztonság, beszűkülés és önállóság érzéshullámzások egyidejűleg jelzik, hogy megjelent a kompetens anya. (Kompetencia - belső késztetésből hozzáértő és fejlődni kívánó -motívum kiélése, a kompetensnek lenni valamiben az egyik legvonzóbb érzés, melyre egész életünkben vágyunk, de sajnos gyakran megelégszünk a hozzáértő szinttel és elfelejtjük a folyamatos fejlődés igényét.) Szerencsére a gyermek elég hosszú ideig az anyai kompetenciaérzést a folyamatos fejlődés igényével gazdagítja. Nehéz ebben a kapcsolatban azt mondani, hogy "ismerlek már, mint a tenyeremet", míg más kapcsolatainkban pont erre a hamis biztonságra törekszünk.
Nem véletlen, hogy a legtöbb nő az anyaság kezdeti szakaszában önértékelését elsősorban ebben a szerepében való beválásában keresi és találja meg. Az átmeneti szerepeltolódás az anya-szerep irányába és a szerepdiszharmónia mondhatni helyénvaló, természetes.
A középső gyermekágy "nagy csapdái"
A nők egy része a gyermek anya iránti igényét azonosítja a gyermek éhségének kielégítésével, az anyatejes táplálással. Az anya szinte beszűkülten csak arra tud gondolni, hogy "van-e elég teje", "eleget szopott-e" a gyermeke.
Minden sírást éhségsírásnak fogva fel (indok lehet erre az un. igény szerinti táplálás), azonnali megoldást az anyamell felkínálásával próbál megoldani. Természetes, hogy a gyermek nem tud annyit szopni, mint ahányszor az anya bizonytalanná válik abban, hogy vajon gyermekének mire van szüksége. A gyermek eleinte megzavarodik, nem érti, játék, anya arcában, hangjában való gyönyörködés helyett miért emlőt kap. Ráadásul az anya közben szorong, hogy jó anya-e, mert az anyaságot, a jó anya-gyermek kapcsolatot a tápláló anyamellel azonosítja, holott. Az anya csak részben tápláló, másrészt biztonságot jelenet a gyermekben feszülő felfedező kedvhez. Már a pár hónapos csecsemőben mérhetetlen kíváncsiság, felfedező kedv és érzelmi élmény kielégülésének a követelőzése feszül. Ha mindezen összetett érzelmi szükségletek anya általi kielégítése helyett elsősorban enni kap, először ösztönösen tiltakozik, majd belenyugszik, hogy szinte minden érzelmi igény, feszültéség levezetése helyett az evés az egyetlen "vigasz".
Ez a szokás később rögzülve, előbb a "jaj, de jó étvágyú ez a gyerek", majd "a de szereti ez a gyerek a hasát, mint...(és itt következik, hogy kire hasonlít ebben a szokásában)", végül "mit csináljunk, mert már mozogni sem tud, olyan kövér, de nem éheztethetem szegénykét..." drámaiságban csúcsosodhat ki.
A férfi-nő kapcsolatban az anyaságával elfoglalt nő természetesen kevésbé biztonságosan mozog. A hat hét letelte után úgy izgul az első szexuális együttléttől, mintha a szüzességét veszítené el, immár másodszor. Ez nem meglepő, nem is szokott problémát jelenteni két egymást szerető emberpár között.
Akkor jelentkez(het) probléma, ha a nő az anyaság primátusát saját testi szintjével behelyettesítve magyarázza, vagy férjére "vetíti" (pl. "nem is tetszhetek, mert megváltozott a testem", "kövér vagyok" stb.). Átmenetileg nyilván megváltozott testileg, hormonálisan is, hiszen szoptat. (A szexuális késztetés, az orgazmus készség hormonháztartásbeli összetevőiről már előző cikkekben írtunk.)
A Nő Ezer Arca programjai között nagyon fontosnak tartjuk "Az elég jó anya, elég jó szülő" "Szülőtársi együttműködés" programjainkat, melyeknek célja, hogy az anya a gyermek tényleges igényeit megértve a gyermek és saját fejlődést szem előtt tartó kompetens anyaként kompetens gyermeket neveljen, illetve a szülőtársak valóban ki tudják alakítani az egymást kiegészítő (nem helyettesítő) anyai-apai együttműködésüket.
A különböző női-szerepek részleges betöltése iránti igény általában a gyermekágyas időszak letelte után jelenik meg. Mondhatjuk azt követően, hogy a gyermekben megjelenik a "tegyél le, hagyjál és a vegyél fel, mégis te kellesz" dinamikus kettőssége.
Dr. C. Molnár Emma
A Nő Ezer Arca ügyvezető igazgató,
pszichoterapeuta
További információ: www.anoezerarca.hu
