A művészetben a barokk stílus az 1620-as évek végén jelenik meg és már a század végére minden területen uralkodóvá válik. Első támogatói a katolikus egyházon belül a jezsuiták, a magyar főnemesség és a bécsi udvar voltak. Az ő tartós támogatásukkal jönnek létre a stílus első emlékei. Ekkor hármójuk érdekei politikailag teljesen egybefonódott. Ennek következtében előretört az ellenreformáció. A bécsi udvar szorosan ragaszkodott a katolikus valláshoz. A magyar főnemesek udvarhoz való közeledése leginkább azon vehető észre a korban, hogy a protestánsok jelentős része áttért a katolikus hitre. Áttérésükben legtöbbször nagy szerep jutott az ellenreformáció élharcosainak a jezsuita rendnek, amely az egyház időközben elvesztett pozícióit az uralkodóház és a magyar főnemesek segítségével kívánta visszaszerezni.

Magyarországhoz hasonlóan Európa más országaiban is a jezsuiták álltak az ellenreformáció élén. Szerzetesrendjüket 1540-ben megalapították és már elég korán, 1553-ban megjelent a királyi országrészben. Helyzetét csak az 1610-es évekre tudta stabilizálni. Ekkortól pozíciói rohamosan megerősödtek, s a kora barokk korszak egyházi építészetének meghatározó résztvevőjévé válik. Az új művészeti stílus kibontakozása egy bizonyos területhez, Nyugat-Magyarországhoz kapcsolható.

A templom építéstörténete

Mint már említettem a Magyarországi barokk művészet első emléke a Nagyszombati jezsuita templom. 1629-ben kezdték meg az építkezést. Ekkor Nagyszombat a katolikus egyház és a hazai ellenreformáció központja volt, Pázmány Péter esztergomi érsek székhelye. Olyan templomot akartak építeni, mely képviseli a megújuló katolikus egyházat. Az építkezést Esterházy Miklós nádor finanszírozta, és mintául a bécsi jezsuita templomot választották. A terveket Giovanni Battista Carlone készítette, a kivitelezést pedig, Antonio Carlone, később Pietro Pazzo vezette.

A Nagyszombati jezsuita templom homlokzata a római Il Gesut követi, és a bécsi jezsuita templomét. Alaprajza nem követi a római barokkot, ugyanis a kéttornyos homlokzat, és a faltagolás rendszere inkább az észak-itáliai korai barokk formanyelvét tükrözi, vagy késő reneszánszét.

A templom homlokzatán a klasszikus reneszánsz rendező elvét láthatjuk: a római Colosseum mintájára dór, ión és korinthoszi falpillérek tagolják. A falpilléreken nagy kiugrású, mély árnyékot vető párkányok támaszkodnak, amelyek az építmény horizontális hangsúlyát biztosítják. Szintenként különböznek az ablakok, a szobor - vakfülkék, és a szintek magasság is más. A legfeltűnőbb sajátossága a templomnak, hogy a homlokzaton láthatunk egy attika elemet, egy igazi barokk motívumot a volutát.

Mikor belépünk a templomtérbe, egy hatalmas dongaboltozott főhajót láthatunk, melyhez kétoldalt árkádokból nyíló kápolnasor illeszkedik. A széles hajóhoz pedig, egyenes záródású szentély csatlakozik.

Az építkezést 1636-ban fejezték be, és ez az alaprajz típus megmaradt a 18. század első harmadáig.

A templombelső díszítése

A templom külső megjelenését a síkban tartott, vakolt felületű főhomlokzata határozza meg. Lapos pilaszterek, különböző méretű és formájú ablakok, szobor- és vakfülkék adják külső ritmusát, s markáns vízszintes párkányok osztják szintekre. A felület fülkéiben, az 1680-as években készült életnagyságú, dinamikus apostolszobrok láthatóak, melyek ezen együttese ritkaságnak számít még a XVII. században. Volutás, háromszögű timpanonnal koronázott oromzatát magasba törő tornyok veszik körül. Reprezentativitását díszes, faragott kapu teszi hangsúlyossá.

A barokk kori képzőművészetünk fejlődését csak szoros egységben vizsgálhatjuk az építészettel. A szobrászat és a festészet alkotásai szorosan beleilleszkednek a templom építészeti egységébe. A kor gazdagabb lehetőségeinek köszönhetően a XVII. századi képzőművészetünk képe még összetettebb, szövevényesebb, mint az építészeté. Az ismert, fennmaradt alkotásokból kitűnik, hogy régi és új, a hagyományos késői reneszánsz és az új korai barokk hosszú időn át egymás mellett, egymással összefonódva érvényesültek. A barokk képzőművészet szerves egységben legkorábban az egyházi művészetben jelentkezik. Az ellenreformáció szemléletét érvényre juttató templomi díszítésben oltárokon, stukkókon találkozunk először barokk formákkal.

A barokk oltárművészetben általánossá válik, hogy Jézus Krisztus életét és különböző szentek legendáit ábrázolják. Új oltártípus honosodott meg még a század elején. Ennek egyik első, nagyjelentőségű emléke a nagyszombati jezsuita templom főoltára, mely Balthasar Knilling és Stadler Veit oltárfaragó mesterek műve (1637-1640). A csavart oszlopokkal, erőteljesen tagolt párkányokkal három, illetve vízszintes irányba négy részre osztott, szobrokkal és festményekkel díszített oltárépítmény zárt építészeti egységet alkot a templomban. A részletelemek hangsúlyos, kiemelt tagozatoknak van alárendelve, s éppen ez adja, hogy az összkép egységesebb, tömörebb, mint a középkori szárnyasoltárok esetében.

A mélybarna architektúra és az aranyozott faszobrok is követik ezt a hierarchiát. Az oltárépítmény négy emelet magas és a már említett, statikusan ábrázolt szobrok keretezik. Alul az Ótestamentum főalakjai, négy evangelista, a felső részeken pedig egyetemes, jezsuita és magyar szentek szerepelnek. Ez az együttes tökéletesen jeleníti meg az ellenreformáció világképét.

A barokk oltár egész felépítése, tematikája, színezése illeszkedik a templom belső díszítéséhez. Ez Nagyszombatban is érvényesül a főoltáron, mely oltárképének témája Jézus megkeresztelése a Jordánban. A jelenetet az Atyaisten és angyalok kara veszik felül körül. Az előtérben bonyolult körvonalú figurák láthatóak. Stílusa alapján az ábrázolás észak-itáliai, velencei eredetű lehet, de annak rajzos festésmódjából arra következtethetünk, hogy német festő munkájáról van szó 1640 tájáról. A mennyezet stukkóképeinek ábrázolásain a templom védőszentjének, Keresztelő Szent János története látható.

A főhajó fiókos dongaboltozatát, a kápolnák oldalfalait és mennyezetét gazdag stukkódíszítés borítja, a stukkóktól közrefogott mezőket falképek töltik ki. A főhajó díszítése az 1700-as évekből, a kápolnáké a XVII. század közepéről származik. A stukkók és festmények mesterei külföldiek voltak, nevüket ismerjük. Olasz (Giovanni Battista Rosso, Jacopo Tornini), valamint osztrák (Christian Klein, Julius Keller) mesterek voltak.