Életforma.hu

STÍLUS

Az eső és a lélek összefüggései

Az anyatermészet két őseleme a föld és a víz, melyek állapota szoros összefüggésben van a Nappal, mely körül Földünk kering. S e hármas bonyolult - az ember által csak részben befolyásolható - kapcsolata van a legjobban hatással az Ember lelki- és fizikai állapotára, s e kettő által szellemi teljesítőképességére.

Gondoltak már rá, hogy miért van megkülönböztetett hatással lelkiállapotunkra az esőzés?

Oka tulajdonképpen egyszerű, ám mégis bonyolult. Az anyatermészet két őseleme a föld és a víz, melyek állapota szoros összefüggésben van a Nappal, mely körül Földünk kering. S e hármas bonyolult - az ember által csak részben befolyásolható - kapcsolata van a legjobban hatással az Ember lelki- és fizikai állapotára, s e kettő által szellemi teljesítőképességére. A fény és az árnyék, a víz és a szárazság: ősidőktől kísérőnk, oly mélyen beleívódva génjeinkbe, hogy lelkünk ösztönösen reagál változásaira. Jelzi egyben mennyire szoros is a kapcsolat valójában az ember és az anyatermészet között, még akkor is, ha városi "kőrengetegben" élünk, akár önszántunkból is.

Ezért van, hogy az eső kivétel nélkül mindenkire - alap mentalitásától, lelki beállítottságától függetlenül - deprimáló hatással van. A tartós felhőzet, mely elzárja a fényt, a hidegebb és rövidebb nappalok, a Naptól való elfordulás, s a vigasztalanul, apró szemekben hulló eső, a természet hanyatlása, az elmúlást szimbolizálja - s a legerősebb lelkületű embert is bánattal, borzongással tölti el.

A tavaszi eső azonban - mely sokszor tartósabban is hullik - mégis a felfrissülést, a megújulást jelenti nemcsak a természet, hanem az ember számára is. Még azok is, akiket egyébként nem érint meg a természet szépsége, úgy érzik, kell a tavaszi eső, hogy virágba boruljanak a fák, zöldelljen a fű, kinyíljanak a virágok. Lelkük felfrissül, erősebbnek, dinamikusabbnak érzik magukat, téli komorságuk elillan, szellemük szárnyal. S hiába esik, mégsem érzik úgy, kimozdulni sincs kedvük a lakásból, nemhogy dolgozni menni. Még a legpesszimistábbak is úgy érzik, most jobbra fordulhatnak dolgai.

Ahogy az őszi esők a depressziót erősítik, a nyári zápor az egyértelmű pozitív töltést adó természeti jelenség. Igazi felüdülést hoz a tikkasztó napokban természetnek, embernek egyaránt. A nyári záport még nézni is jó, sokan pedig imádnak kiállni az esőbe, s hagyni, hogy testüket lelküket az anyatermészet ily közvetlen módon frissítse fel.

Igen, de ezzel a változó, szélsőséges durva idővel nem tudunk megbírkózni.

Szoknunk kell ?


L.K.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.