Az öregedés

Alig néhány év az az élet, amikor a nő felfedezi saját értékeit, vonzerejét, hatékonyságát. Szinte alig élvezi a biztonságérzetét, máris ott érzi a háta mögött a feltörekvő ifjú nemzedéket, akivel jóban kell(ene) lennie, de sokszor fáj látni azt a kicsattanó fiatalságot, melyet ő is birtokolt, csak nem volt olyan magabiztos, mint "ők", "azok". Nem is gondolunk arra, hogy az öntudat és önbizalom érzéséért minden korban, minden életszakaszban meg kell "dolgozni". Lazsálásra ebben a kérdésben sincs pardon.

Ma, mikor a nőknek számtalan lehetőségük van a fiatalság (látszatának) megőrzésére. A mai kor asszonyainak többsége tíz-tizenöt évet "letagadhat" életkorából. Nemcsak azért, mert van a menopausa bántalmai ellen igénybe veszi a hormonpótló kezelés. Nemcsak azért, mert ügyel megjelenésére és helyesen alkalmazza a kozmetikumokat és helyesen táplálkozik, mert sportol.

Frissek és fiatalosak azért is, mert mentálisan is nyitottak, mert akarnak. Tele vannak célokkal, tervekkel. És mégis. A lélek belső, titkos rekeszében egyre tolakodóbban jelenik meg a kétségbeesés. Egyre nagyobb és nagyobb pánik övezi a negyvenedik, a negyvenötödik és az ötvenedik születésnap közeledtét, és szinte borsózik a hátunk, ha arra gondolunk, hogy nyugdíjba megyünk. Kolléganőink ilyen búcsúztatásánál farizeus mosoly mögé rejtjük félelmünket,hogy következik a "jól megérdemelt pihenés...". Pedig néha szeretnénk mi is lazítani, csak ne legyen kötelező! Kötelező életforma, amely arról szól, hogy "nincs már ránk szükség", megöregedtünk.

Nosztalgiázva gondolunk elődeinkre, akiknek az öregedés nem volt a "rém". Akiknek nemhogy szégyen nem volt az ősz haj, a nevető ránc. Inkább érték volt. Értéke volt az életkornak, az abból fakadó, megélt tapasztalatoknak. A tapasztalatok átadása volt a feladatuk, amit kértek is tőlük. Titkok tudói voltak, melyet időben továbbadtak, hogy a nők bölcsen és nyugodtan irányítsák maguk és családjuk életét.

Napjainkban egyre inkább az innovatív, a megújuló friss erő és a friss szem a "divat". Olyan, mintha mindent újból fel kellene fedezni, még azt is, ami jól bevált. Igaz ez a kapcsolatokra is. Sokaknál nem a tartós és szolidáris kapcsolat, hanem az újabb és újabb kapcsolat (az újabb izgalom) a "divat". Ebben azonban a nők hátrányosabb helyzetben vannak. Nem ritka, hogy egy férfinak az unokája születését követően születik az újabb házasságából gyermeke.

A mi kultúránkban, még nagyanyáink korában is, a házasságon belül az összetartozás, a szeretet, a szolidaritás értékeit helyezte előtérbe. Azzal, hogy a szexualitást "szigorú" magánügynek tekintették, nem jelentette, hogy lemondtak róla. Gondoljunk csak arra, hogy nem egy asszonynak volt un. késői gyermeke, akit a negyvenes éveiben hozott világra.

Mi, innét messziről úgy látjuk, hogy a keleti kultúrák a nőket háttérben tartott, a világtól elzárt, passzív lényekként kezelik, akik számára a gyermekszülés az egyetlen feladat. Ez csak részigazság. A reprodukciós korban lévő nőket az idősebb nők "őrzik". A  kultúra és a társadalom viszont a férfinak a nő iránti bánásmódját kontrollálja. A reprodukciós korban lévő nő erkölcseit védik, igaz "vasszigorral".

Korunk paradoxona

A mi korunk az attraktivitásra, az erotikus-szexuális vonzerő igézetében él. A korszellem sajnos hat a gondolkodásunkra, ezen keresztül az önértékelésünkre is, sajnos. A női test biológiai működése úgy van megalkotva, hogy ezek a hívójelek és a reprodukciós képesség egymástól elválaszthatatlanul összeforrt. Ennek elvesztése az értékcsökkenés félelmét, vagy e félelem elleni küzdelem terhét jelenti a menopuzába kerülő nő számára. Sokan attól szoronganak, hogy a reprodukciós képesség elvesztésétől elveszti, vagy alkalmatlanná válik a szexuális életre. Sajnos ez be náluk be is következhet, no nem a test, hanem a szorongás okán.

Korunk másik paradoxona, hogy megfordítva ugyan, de hasonló hasításban kezeli a szeretetet-szerelmet és a szexualitást. Napjainkban a szexualitás szabad és igenelt. A szeretet, a szerelem, az összetartozás inkább a titkolni való, hát még a kipróbált, hosszú, egymás mellett megöregedett pároknál. Sok nő húzódik el férjétől, szégyenlősen vagy ingerülten "ugyan hagyjál már!

Öregek vagyunk mi ehhez...! - indoklással (szerintem hamis tudattal, mert a legjobb fiatalító szer maga a szerelem). Ráadásul a reprodukciós képesség vége, a menopauza, általában felerősíti azt az igényt, hogy a szeretet és összetartozás adja meg a napok szépségét. A gond nemcsak a test öregedése, hanem a lélek gyávasága. Marad a vágyakozás és emellett a "hideg" ágy. Sok esetben a félelem miatt. Valóban a menopauza okozhat hüvelyszárazságot, mely hüvelysikosító használatával kezelhető. Megnőhet az érzelmi stimuláció iránti igény, viszont a szerelmes szavakat szégyelli kimondani. Ezek miatt a gátak miatt különösen felerősödhet a házasság "újrakezdésének" szükségessége. Ezt a szükségességet az is indokolhatja, hogy az addigi kohéziót megbontja, hogy általában ebben az időszakban "repülnek ki" a gyerekek. Újból meg kell(ene) tanulni egymással mit kezdeni, sok esetben mint férfi és nő (mint a kezdetekben).

Megválaszolandó a mindennapokban a nagy kérdés: csak egymás mellett, vagy egymásnak maradnak...

Dr. C. Molnár Emma

A Nő Ezer Arca ügyvezető igazgató

pszichoterapeuta