Életforma.hu

STÍLUS

Beatles dalok - magyarra ferdítve? Jól hangzik...

Beatles és én címmel a napokban kerül a boltokba Vámos Miklós új könyve, amelyben az író a legendás liverpooli négyes, valamint néhány hozzájuk köthető előadó dalszövegeit "ferdítette" magyarra.

A magyarra ferdítések jelentős része elhangzott az író több éven át tartó rádióműsorában, a Kalózadásban, amelybe ismert zenészeket, színészeket hívott be egy közös muzsikálásra és beszélgetésre.

"A kötet az Európa Könyvkiadó felkérésre született, és a tervek szerint első darabja annak a sorozatnak, amelyben a világ rockzenéjének klasszikusait magyar költők fordítanák le énekelhető formában. Bár én nem vagyok költő, a rádióműsor miatt úgy gondolták, velem indítják a szériát. A Beatlest én választottam" - mondta Vámos Miklós az MTI-nek.

Hozzátette, hogy a Beatles-dalok szövegeit - a kötetben több mint harminc szerepel - szórakozásból fordította le. A műsornak vendége volt Karácsony János, az LGT gitáros-énekese is, az író vele közösen adja elő a Beatles négy számát magyarul a könyv bemutatóján, augusztus 28-án a Budapest Jazz Clubban.

"Karácsonnyal a Come Togethert és a The Endet adtuk elő a rádióban, egy darabbá illesztve, ez biztos elhangzik a bemutatón, emellett szeretném, ha a könyvben szereplő ferdítéseimmel előadnánk például a Norwegian Woodot és a Somethingot is. Előbbi volt az első Beatles-ferdítésem mintegy hét évvel ezelőtt, előtte sokáig nem tudtam, hogy a Norwegian Wood nem norvég erdőt jelent: így hívják a legolcsóbb lambériát Liverpoolban" - fejtette ki a népszerű író.

A halhatatlan Beatles Kép: Pixabay

A Beatles és én című könyvben több mint egy tucat olyan rockszám szövegének Vámos-féle verziója szerepel, amely nem közvetlenül kapcsolódik az együtteshez, előadóik egyfajta példaképek voltak a négyes számára. Közöttük van a Simon & Garfunkel több dala, de vannak a könyvben blues klasszikusok is, aztán Elvis Presley, Peter Paul & Mary, Rolling Stones, Antonio Carlos Jobim, Eric Clapton vagy Bob Dylan.

"Jobim So Danco Sambája azt jelenti portugálul, hogy Így járják a szambát. Az én fordításomnak semmi köze az eredetihez, arról szól, hogy ne szambázzunk, inkább együnk, mi fotelmagyarok" - fűzte hozzá a szerző. Vámos Miklós felidézte: az ő nemzedéke úgy nőtt fel, hogy fogalma sem volt arról, miről szólnak a Beatles számai. Maga is sok számot énekelt a zenekartól kamaszkorában halandzsa nyelven és csak később értette meg, milyen fantasztikusak a szövegek.

"Az én ferdítéseim viccesek, könnyedek és bár eltérnek az eredeti jelentéstől, azért zömmel ki lehet következtetni belőlük azt. Ma már köztudott, miről szólnak ezek a dalok, de a szöveghű fordításokat nem lehet elénekelni, az enyémeket viszont igen. Őszintén remélem, hogy fogják is énekelni az emberek, a Beatles-feldolgozást játszó zenekarok például együtt adhatnák elő az angol és a magyar szöveget" - mondta Vámos Miklós az MTI-nek.

A könyvben a dalszövegek mellett próza is van, mindegyik számhoz egy-egy szubjektív rockháttér, magyarázat, információ. A szerző írt továbbá négy miniportrét a Beatles tagjairól; ezekből kiderül, hogy Vámos Miklósnak Lennon volt a legszabálytalanabb, McCartney a legtevékenyebb, Harrison a legszerényebb, Starr pedig a legsértődékenyebb.

Vámos Miklós életét sok ponton érintette a zene: a hatvanas évek második felében Berki Tamással alkotta a protest songokat játszó Gerilla együttest, később Félnóta címmel regényt írt erről az időszakról. Több mint húsz éve jelent meg kötete Ha én Bródy volnék címmel, a KFT-ből ismert Bornai Tiborral alkotott gitárduója pedig a koncertek mellett lemezt is kiadott Kalózzene címmel. Az író elmondta, hogy néhány hónapja vásárolt egy elektromos zongorát, szeretne azon megtanulni játszani és majd egyszer írna egy könyvet a zenéről, Beethoven kilenc szimfóniájának szerkezetére. Hattyúk dala című, kétezer évet átfogó történelmi regénye befejezés előtt áll. (MTI)

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.