Bizony nagyon hiányzik, még ma is. Fáj, hogy akkor olyan hirtelen, búcsúzás nélkül ment el.

Mert nem is meghalni indult, csak egy egyszerű orvosi vizsgálatra. Ő sem gondolta, hogy az utolsóra.

De mintha érezte volna, két nappal előtte, a születésnapomon meglátogatott, és nem csak engem, hanem az unokáját is megköszöntötte...előre.

Valami történt aznap éjjel. Megjelent álmomban. Már nem emlékszem, hogy beszélt-e hozzám, vagy csak szép csendben az ágyamnál figyelt. De másnap reggel anya már üresen találta a kórházi ágyát. Éjjel egy óra körül műtötték. Sajnos nem élte túl.

Abban az időben járt nálam és búcsúzott el tőlem édesapám, most már tudom.

Érkezhet "jó időben" a halál?

Akik már veszítettek el közeli hozzátartozót, gyakran elgondolkodnak azon, vajon a halál mikor kegyes hozzánk és hozzájuk?

Ha úgy távozik el szerettünk, hogy előtte hetekig, hónapokig  nézzük végig haláltusáját? Vagy esetleg évekig ápoljuk és gondozzuk, miközben szemünk láttára megy tönkre szellemileg és fizikailag? Mikor a magunk és az ő szenvedésének is szeretnénk véget vetni, de tehetetlenek vagyunk, segíteni nem tudunk?

Vagy talán az a "szerencsésebb", ha már menni kell, történjen minél gyorsabban, fájdalom nélkül? Lehet választani? Sajnos nem!

Néha úgy gondoljuk, hogy saját lelkiismeretünknek és a távozónak is az a könnyebb, ha a kezét fogva, utolsó szavait hallgatva bocsáthatjuk el...Mert még ilyenkor is van mit elmondani, s talán éppen azt, amit egész életében hallani akart tőlünk. Kell a békés megnyugvás mindegyőnknek.

De mi van azokkal, akik csak úgy hirtelen lépnek ki ebből a világból és mellőlünk?

Ők mikor mondhatják el, amit még sohasem mondhattak el? És az élőknek miért nem adatik meg a búcsúzás könnyes pillanata? Olyan jó lenne, ha legalább az utolsó perceket megszépíthetnénk azzal, hogy végre bevalljuk, egész életében mennyire szerettük. Még akkor is, amikor harcolt velünk, amikor néha gyötört bennünket, de most mégis hálásak vagyunk ezért. Mert tudjuk, hogy jót akart.

De mi minden fontosat az utolsó pillanatra hagyunk. Még a szeretetünket is.

Talán ezért hiányzik azóta is egy utolsó szó és egy utolsó ölelés...

Krajcsó Judit