A terhességem során kialakult magas vércukorszintemet akarták beállítani a kórházban- legalábbis nekem ezt mondták. Naponta többször vettek vért, éjszaka is.

A kapott papírokból aztán nagy összevisszaság nézett farkasszemet velem. Kiderült, hogy elkeverték a különböző időpontokban levett véreredményeket, volt, amelyiket egyszerűen elhagyták(!) . A vércukrom nem hogy csökkent, inkább emelkedett a bentfekvésem alatt.

Meginogtam. Addig teljesen biztonságban éreztem magam. Orvossal csak a viziten találkoztam, de a kérdéseimre nem volt hajlandó senki sem válaszolni. Kezelést, útmutatást nem kaptam. Hiába magyaráztam, hogy szigorú diétát írt elő a diabetológusom, közölték, hogy erre nincs felkészülve a kórház.

Akkor mit keresik itt?- merült fel bennem a kérdés .

Az egyik sokadik viziten, amikor is az osztályon fekvő összes terhes nőt megvizsgálta az osztályvezető főorvos, a vizsgálat után nemes egyszerűséggel megkérdezte, hogy vajon miért farfekvéses a gyerek. Majd mikor értetlenül néztem rá, közölte, hogy meg KELL fordítani, hogy helyes pozícióba kerüljön. Igen, szó szerint így mondta, hogy KELL. (Egyébként erről már beszéltem a saját orvosommal korábban, aki elmondta, hogy nincs veszélyben a baba.)

Azt hittem nem hallok jól, de nagy nehezen kinyögtem, hogy nem egyezek bele. Erre kisiskolásoknak kijáró stílusban megkaptam azonnal a választ: "Kedves anyuka, majd mi eldöntjük, önnek mi jó".

Valóban?

Azt hiszem, felnőtt állampolgárként, egy cseperedő gyermek anyjaként, tudom, hogy mi a jó nekem:

Jogom van az élethez. Az egészségeshez.

Jogom van a tisztességes orvosi ellátáshoz.

Jogom van az egészségemet érintő valamennyi információhoz, a vizsgálatoktól kezdve a kapott gyógyszereken át egészen a beavatkozásig. Mert jogomban áll nem ismerni a latin nyelvet és orvosi szakkifejezéseket.

Jogom van dönteni a saját testemről-lelkemről.

Jogom van kérdéseket feltenni, akár többször is. Mert jogom van ahhoz, hogy megértsem, mi zajlik le bennem és velem. Mert jogom van értetlennek lenni.

Jogom van nem tetszésemet és tetszésemet kifejezni az általam választott orvos felé.

Jogom van orvost váltani abban a tudatban hogy emiatt nem fog retorzió és megkülönbözetés érni.

Jogom van ahhoz, hogy emberi méltóságomban ne sértsenek meg. Mert ember vagyok. Aki ráadásul felnőtt.

Összepakoltam, és közöltem a távozásom. Természetesen saját felelősségemre.

Egy folyosón várakoztam az elbocsátó szép üzenetért: körülöttem papírhegyek elképesztő tömege a földön. Csak kíváncsiságból rájuk néztem: betegek kartonjai voltak. Bárki, aki arra tévedt, márpedig voltak egy páran, belenézhetett, akár el is vihette volna.

A medikusok egy-egy széken szorongva töltögették őket rutinosan. Latinul.

KV