Dr. Michael Gittelman, a Cincinnati Gyermekkórház sürgősségi orvosa összefoglalta szakmai ajándékválasztási javaslatait.
A szakember szerint a legfontosabb az ajándék kiválasztásánál, hogy figyelembe vegyük a gyermek korát, képességeit és persze azt, hogy mi érdekli. A vásárláskor mindig el kell olvasni a biztonsági útmutatót és semmiképpen se válasszunk olyan játékot, amelynek éles oldala vagy hegyes sarka van.
'Az öt éve alatti gyermekek különösen veszélyeztetettek a fulladásos balesetek szempontjából'- mondja a szakember. 'Ők korukból adódóan mindent a szájukba vesznek, és egy félrenyeléssel a játékok könnyen a légutakba kerülnek'- tette hozzá Gittelman, aki azt is elmondta, hogy az USÁ-ban a játékoknak köszönhető halálozás kilencven százaléka fulladásos eredetű volt.
A szakember szerint a másik nagy veszélyt a különféle felülős játékok (pl. robogók) jelentik, mert ezekről a gyermekek leeshetnek, esetleg elüthetik egymást vagy extrém esetben legurulhatnak velük a lépcsőn.