Életforma.hu

STÍLUS

Boldog hajótörött

Én úgy hallgatom mindig, mint mesét Ahogy Recsken sok rabtárs a barakkban Mikor az igaz szó, ostoba beszéd Nem volt a sorssal, soha haragban

Én úgy hallgatom mindig, mint mesét

Ahogy Recsken sok rabtárs a barakkban

Mikor az igaz szó, ostoba beszéd

Nem volt a sorssal, soha haragban

Minden mondata igaz és tiszta

A szerelemről és a háborúról

Hogy Magyarországra miért jött vissza

Ő kit hazugság nem érhet utol

Anekdotája mindig több száz van

És ragaszkodik az optimizmushoz

Attilával ült egykor kávéházban

Nyúlt szivarhoz és a piros musthoz

Látott és megélt már több mint sokat

Egyszer sem mondta: elment életkedvem

Cellában nevette az elvtársakat

Csókról álmodott farkasveremben

Pedig ütötték és puhították

Mégsem vénült meg, a múlt nem lett sötét

És iróniából sincs benne hiány

Hold asszony fonja nyakába ölét

Nem is hallottam még tőle panaszt

Pedig írtak és tettek ellene

Kőt dobtak utána, vagy lyukas garast

Mondták azt is: nem magyar szelleme

Fogvatartóin nő már a dudva

Hű maradt magához, és ez nem kevés

Nem itt van róla elnevezve utca

Mégis mézédes minden ébredés

Tiszteljük és becsüljük annyian

Európait a fehérek között

Kérdezzük a jövőről kíváncsian

És mesél, a boldog hajótörött

Móritz Mátyás


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.