Én úgy hallgatom mindig, mint mesét
Ahogy Recsken sok rabtárs a barakkban
Mikor az igaz szó, ostoba beszéd
Nem volt a sorssal, soha haragban
Minden mondata igaz és tiszta
A szerelemről és a háborúról
Hogy Magyarországra miért jött vissza
Ő kit hazugság nem érhet utol
Anekdotája mindig több száz van
És ragaszkodik az optimizmushoz
Attilával ült egykor kávéházban
Nyúlt szivarhoz és a piros musthoz
Látott és megélt már több mint sokat
Egyszer sem mondta: elment életkedvem
Cellában nevette az elvtársakat
Csókról álmodott farkasveremben
Pedig ütötték és puhították
Mégsem vénült meg, a múlt nem lett sötét
És iróniából sincs benne hiány
Hold asszony fonja nyakába ölét
Nem is hallottam még tőle panaszt
Pedig írtak és tettek ellene
Kőt dobtak utána, vagy lyukas garast
Mondták azt is: nem magyar szelleme
Fogvatartóin nő már a dudva
Hű maradt magához, és ez nem kevés
Nem itt van róla elnevezve utca
Mégis mézédes minden ébredés
Tiszteljük és becsüljük annyian
Európait a fehérek között
Kérdezzük a jövőről kíváncsian
És mesél, a boldog hajótörött
Móritz Mátyás
