Életforma.hu

STÍLUS

"Csak te nem tudsz gyereket szülni nekem!"

Kicsi sarki bolt, délután fél öt körül. Megint a szokásos kenyér és túró rudi adagért lépünk csak be a séta után, aztán hosszasan tipródunk a szűk helyen a pénztár előtt. Még nem is sejtjük, milyen kínos pillanatok részeseivé válunk hamarosan...

A várakozás közben szóba elegyedünk a boltossal, jól ismerjük egymást már régóta, hiszen  idejárunk nap mint nap- kérdezget a lányom lábáról, mert látja a gipszet. Hiába, no. Ez a nagyváros is kisváros, belakható, beélhető hamar. De ott egye a fene, jó is ez!

Aztán egyszer csak kivágódik az ajtó, és egy tagbaszakadt szoláriumbarna férfiú próbálja magát bepréselni az aprócska helyen, miközben maga mögött vonszolja ropilábú feleségét. A nő gyönyörűen felékszerezve, szintén barnán, kifogástalan sminkkel és ruhában. Olyan valószerűtlenül vékony, hogy félő, eltörik a lába.

Végig a figyelem középpontjában maradva, tesznek egy kört, majd mindenki elé bevágódva unottan várakoznak. A várakozás pedig úgy tűnik szép lassan világra hozza a feszültséget. A férfi pár perc múlva már vadul forgatja az újságos állványt, és hevesen mutogat a feleségnek a színes bulvárlapok sokaságára:

"Ennek is gyereke született. Ez is most babázott le. A rohadt k... életbe! Minden nyikhaj sztárocskának van egy büdös kölke, csak te nem tudsz gyereket szülni nekem."

Egy pár másodpercig néma csönd, mintha nehezen hinnénk el, amit hallottunk. Idővel persze beindulnak a szokásos emberi rekaciók: ki lesüti a szemét, ki a földet nézni, ki meg jobbra-balra tekereg.

Dorka hangja aztán váratlanul megtöri a csöndet: "Anya,mit csinál a  bácsi? Miért dühös?"

Naná, hogy leblokkol az agyam, és semmi válasz nem jut eszembe, inkább kezébe nyomok egy túró rudit, és továbbterelem.

Az asszony pont előttünk áll, idegesen kotorászik a pénztárcájában, el is ejt pár aprót, miközben a férfi ráförmed, hogy ne szerencsétlenkedjen már annyit.

Kínosan érzem magam. Mondanék valamit, de mégsem. Félek is, meg persze az illem, és egyébként is, hogy jövök én ahhoz, hogy nyilvános ítélőbíraként beszóljak egy nálam több fejjel magasabb, ijesztőre maszkírozott pasasnak.

Utánuk lépünk ki az ajtón. A bolt előtt megtorpanok: gyönyörű, luxusautó parkíroz az utcasarkon, a lehető legrosszabb helyen (a forgalmat finoman szólva akadályozva). A férfi a legnagyobb nyugalommal száll be a volán mögé, kezében villogtatva márkás cigarettáját. Még hátraszól a nőnek, hogy gyorsítsa már fel csigatempóját, majd az ajtócsukódás után rátapos a gázra.

Mire elmajszoltuk az utolsó falat túró rudit, már nyomuk sincs...

KV


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.