Életforma.hu

STÍLUS

Csoda közeleg az ország felé

Ugye Ön is érezte már, milyen az, amikor tavasszal az ember egyszerűen megbolondul? Szerelmes akar lenni, vagy éppen már szerelmes, de legalábbis megakad a szeme egy-egy páron.

Ilyenkor a legelszántabb szingli is elgondolkozik: jó lenne újra érezni a szerelmet, ezt a varázsos érzést, a pillangókat, a heves szívverést. Hiszen mire csábít ilyenkor a természet, ha nem arra, hogy kimenjünk a parkokba, a folyópartokra, és ott pihenjünk egymás karjaiban egy-egy kellemes, napsütéses tavaszi délutánon?

Na persze igazán idealizált kép ez: hiszen ha most kinézünk az ablakon, mindent látunk, csak napsütéses, kellemes tavaszi délutánt nem, és lássuk be, nehéz romantikázásra érdemes parkot találni - már ami Budapestet illeti, de igaz ez több vidéki nagyvárosra is.

Pedig jó lenne ebédidőben, iskola után, vagy éppen a stresszes nagybevásárlás előtt ("Úristen, már megint felmentek az árak...") egy kicsit megpihenni életünk választottjával, és csak úgy ülni. Nem kell beszélni, csak úgy csendben egy kicsit elüldögélni. Ha így tetszik: öregesen. Megállni egy pillanatra, és élvezni, hogy itt vagyunk egymásnak...

Mert talán a nagy munkában, karrierépítésben, családi bajokban, takarékoskodásban kicsit elfelejtkezünk arról, hogy milyen jó is nekünk, hogy van mellettünk valaki, aki mellé bebújhatunk este az ágyba, akihez odabújhatunk éjszaka, akit bármikor felhívhatunk, aki bármikor meghallgat minket. Jó néha rácsodálkozni a másikra...

Ehelyett mit teszünk? Amikor beesünk az ajtón, még mindig a munkahelyi gondok járnak az agyunkban. Persze, egyáltalán nem könnyű tőlük megszabadulni, hiszen a megélhetés nagy úr. De néha próbáljuk meg: leülni, kicsit csendben maradni, és megsimogatni életünk társának arcát. Úgy fog rá hatni, mint egy lenyugtató, édes csoda. És ránk is...

Kicsit figyeljünk magunkra és a másikra. Hiszen a tavasz az újjászületés évszaka. Szülessünk újjá mi is!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.