Ilyenkor a legelszántabb szingli is elgondolkozik: jó lenne újra érezni a szerelmet, ezt a varázsos érzést, a pillangókat, a heves szívverést. Hiszen mire csábít ilyenkor a természet, ha nem arra, hogy kimenjünk a parkokba, a folyópartokra, és ott pihenjünk egymás karjaiban egy-egy kellemes, napsütéses tavaszi délutánon?
Na persze igazán idealizált kép ez: hiszen ha most kinézünk az ablakon, mindent látunk, csak napsütéses, kellemes tavaszi délutánt nem, és lássuk be, nehéz romantikázásra érdemes parkot találni - már ami Budapestet illeti, de igaz ez több vidéki nagyvárosra is.
Pedig jó lenne ebédidőben, iskola után, vagy éppen a stresszes nagybevásárlás előtt ("Úristen, már megint felmentek az árak...") egy kicsit megpihenni életünk választottjával, és csak úgy ülni. Nem kell beszélni, csak úgy csendben egy kicsit elüldögélni. Ha így tetszik: öregesen. Megállni egy pillanatra, és élvezni, hogy itt vagyunk egymásnak...
Mert talán a nagy munkában, karrierépítésben, családi bajokban, takarékoskodásban kicsit elfelejtkezünk arról, hogy milyen jó is nekünk, hogy van mellettünk valaki, aki mellé bebújhatunk este az ágyba, akihez odabújhatunk éjszaka, akit bármikor felhívhatunk, aki bármikor meghallgat minket. Jó néha rácsodálkozni a másikra...
Ehelyett mit teszünk? Amikor beesünk az ajtón, még mindig a munkahelyi gondok járnak az agyunkban. Persze, egyáltalán nem könnyű tőlük megszabadulni, hiszen a megélhetés nagy úr. De néha próbáljuk meg: leülni, kicsit csendben maradni, és megsimogatni életünk társának arcát. Úgy fog rá hatni, mint egy lenyugtató, édes csoda. És ránk is...
Kicsit figyeljünk magunkra és a másikra. Hiszen a tavasz az újjászületés évszaka. Szülessünk újjá mi is!
