Életforma.hu

STÍLUS

"Csupa női mell, és fenék..."

Csupa mell, karcsú láb, fenék, egy-egy tekintet - a G13 galéria induló kiállításán fotók formájában "betekintést nyerhetünk a férfiak által vágyott nőkről", a képek készítői kivétel nélkül férfiak. A határozott elképzelésekkel és erős befektetői háttérrel induló galéria szándékosan vegyíti a divatfotósok és a fotográfusok munkáit.

A G13 biztosra ment debütáló kiállításával: garantált a közönség érdeklődése, ha test, meztelenség, nők és fotográfia a téma. A galéria programjának lényege, hogy a klasszikus kortárs műveket együtt mutassák be a ma élő kortárs művészek munkásságával.

A Fénnyel rajzolt nő című debütáló kiállításon szándékosan vegyítették művészek és eddig inkább divatfotósként ismert alkotók munkáit, hogy a vásárlók szélesebb körét vonják be a kortárs művészetbe.

A kiállítók közül Lábady István és Dobos Tamás neve inkább a divatvilágban ismert, bár a közelmúltban Lábadyé lett a második legnagyobb leütés a Kieselbach Galéria fotóárverésén. Martin Munkácsi és André Kertész az Egyesült Államokban váltak ismert fotográfussá, Tóth György, aki Magyarországon alkot, az utóbbi években találta meg a gyűjtőkörét, és vált "éhező művészből" befutottá. Puklus Péter a fiatal generációhoz tartozik, a francia kormány ösztöndíjával Párizsban tanult, több egyéni és csoportos kiállítás van mögötte.

A kiállítás leírása szerint a női test mint vizuális téma, képzőművészeti objektum és "ősfantáziák múzsája" nemzedékek óta foglalkoztatja a művészeket. "Az aktfotográfia az egyetlen fotográfiai kategória, mely ennyire közel hozza a férfit és a nőt" - írja Kopeczky Róna művészettörténész. "A művek valódi, rejtett tartalmát a férfi szubjektivitás határozza meg. Nyersebben fogalmazva, betekintést nyerhetünk a férfiak által vágyódott nőkről."

A hat fotográfus nő-álmai július 13-ig láthatók a Király utca 13. szám alatti galériában.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.