Életforma.hu

STÍLUS

Divat lett a bandzsaság?

Még a szemük sem áll jól, ez mégesm gátolta meg őket abban, hogy világhíresek legyenek. Mert van,amikor a bandzsaság előny!

Ha a kancsal, bandzsa kifejezéseket halljuk, többnyire negatív jelentéstartalom tapad hozzájuk. Mi lehet ennek az oka?

#img3#Lélektani értelemben a bandzsaság hátterében az áll, hogy képtelenek  vagyunk kétféle látásmódra. Ilyenkor ugyanis a két látótengelyünknek nem megfelelő a koordináltsága, a két szem retináján pedig két, egymást nem fedő kép alakul ki. Az agy azonban nem enged teret mindkét képnek, az egyiket kiszűri.

Dahlke szerint tehát a bandzsa ember tulajdonképp egyszemű ember, aki egyoldalúan látja a világot, s hiányzik belőle a rugalmasság.

A kancsalsághoz számos egyéb negatív társítást kapcsolnak. Amerikában például, ha kancsal személyt látnak, akkor köpni kell egyet, nehogy balszerencse érjen bennünket. Mások szerint a kancsal emberek rosszban sántikálnak, hiszen még a szemük sem áll jól.

A kancsalságot épp emiatt sokan sorscsapásként élik meg, ami ráadásul esztétikailag sem teszi vonzóvá az arcot, ez pedig számtalan hátrányt okozhat.

Mások viszont egyenesen divatot teremtenek a bandzsaságból, vagy épp a művészi hatás fokozására használják fel.

A majáknál óriási divatja volt a kancsalságnak. A napistent megtestesítő bandzsa figura ugyanis érdekes hóbortot teremtett a Yucatán félszigeten: az anyák arra is képesek voltak, hogy kis pompomot erősítsenek gyermekeik hajára, hogy erre a pontra fókuszálva kényszerítsék kancsalságra csemetéiket.

A művészek eszköztárában is fellelhetjük a bandzsaságot: egy kutatás felfedezte, hogy  Michelangelo híres Dávid szobra is kancsal. Az alak jobb szeme ugyanis a távolba mered, míg bal szeme kifelé néz. A szobrász célja valószínűleg a művészi hatás fokozása volt a szakértők szerint.

Mint nem régiben megtudtam, a filmiparban néha egyenesen előny lehet egy kis szemhiba: "A kancsal színésznők nagyon lejönnek a vászonról"-világosított fel színésznő rokonom- "irtó szuggesztíven tudnak nézni a kamerába".

Vannak olyan színésznők, sztárok pl. Lucy Liu vagy Paris Hilton,  akik rajongóik kérésére sem hajlandók műtéti úton korrigálni e hibát. A magyar színésznők közül pedig Oroszlán Szonja az, aki kifejezetten büszke kancsalságára, mert szerint ettől egyedi.

De gondoljanak csak a fiatal és kezdő Cindy Crawfordra, akinél bármily furcsa is, előny volt a szétálló fog mellé társuló bandzsaság a világhírnévhez.

Divat lenne a kancsalság?

Ha így is van, hóbortok jönnek-mennek, de vegyük komolyan az orvosok tanácsát, és ne hanyagoljuk el e problémát!.

KV


 Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak?

Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak? 

Nőként gyakran előfordul, hogy többet járunk vásárolni, mint a családunk férfi tagjai.
Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?