Életforma.hu

STÍLUS

Dokumentumfilm készült a vakcinafejlesztőkről

Biztosan készül majd egész estés amerikai nagyjátékfilm majd abból, hogyan is készülhetett el rekordidő, azaz egyetlen év alatt Pfizer és a BioNTech COVID-19 elleni vakcinája, és az is megjósolható, hogy a film, minimum kasszasiker lesz. Persze, ha a bemutatóig feloldják a zárlatot, és a mozik is kinyithatnak addig. Most azonban be kell érnünk a National Geographic háromnegyed órás dokumentumfilmjével, ami megtekinthető a Covid-biztos YouTube csatornán.

Kevesebb mint egy év alatt készült el a Pfizer és a BioNTech Covid-19 elleni vakcinája, a National Geographic most elkészült háromnegyed órás dokumentumfilmjéből pedig kiderül, hogyan jöhetett létre ez a tudományos áttörés, milyen módszereket alkalmaztak a kutatók és milyen kihívásokkal szembesültek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én minősítette világjárvánnyá a Covid-19 járványt. A Pfizer és a BioNTech március közepén jelentette be, hogy közösen fejleszt vakcinát a Covid-19 vírusfertőzés ellen, és 2020. decemberében már az első ideiglenes vagy vészhelyzeti forgalmazási engedélyek birtokában megkezdődhetett a vakcina szállítása és alkalmazása.

A „Mission Possible: The Race for a Vaccine” című film készítésekor a National Geographic stábja exkluzív hozzáférést kapott a Pfizertől, hogy megörökíthesse a fejlesztés folyamatát.

A film azokra az emberekre összpontosít, bemutatva a nézőket számos kulcsszereplőnek, akik korábban nem tapasztalt körülmények között dolgoztak ezen az áttörésen.

A dokumentumfilmből megtudhatjuk, miben tér el a hagyományos megközelítésektől a COMIRNATY vakcina létrehozása során használt mRNS technológia, de kiderül az is, hogy hol és hogyan dolgoztak a kutatók, milyen erőfeszítéseket tettek ők, illetve a Pfizer, hogy mielőbb elkészüljön az oltóanyag.

A vállalat 171 éves történelme során soha nem volt sürgetőbb szükség az áttörésre, mint a Covid-19 világjárvány idején. Nagy büszkeség, hogy német partnerünkkel együtt dolgozva sikerült megfelelnünk a kihívásnak, és soha nem látott sebességgel kifejlesztettünk egy oltóanyagot, ami segíthet véget vetni ennek a pusztító járványnak” – mondta el dr. Vereckei Péter, a Pfizer magyarországi ügyvezetője, hozzátéve, hogy „fradhatatlanul dolgoztunk, hogy a lehetetlent lehetségessé tegyük, kitartóan hittünk abban, hogy a tudomány győzedelmeskedni fog.”

És ne feledjük el azt a nem elhanyagolható tényt sem, hogy a Pfizer vakcinájának létrehozásában milyen úttörő szerep jutott Karikó Katalin kutatónak, aki Szegedről vándorolt ki az Egyesült Államokba, s most akár Nobel-díjat is kaphat a vakcinával kapcsolatos kutatásaiért.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.