Életforma.hu

STÍLUS

Dúl a "kölcsönös befogadás" a neten!

Még 2004-ben találta ki a 22 éves amerikai Cason Fenton a "couchsurfing"-et, a turizmus egyre divatosabb, új formáját, amelyet körülírva talán leginkább kölcsönös befogadásnak lehetne nevezni. Ma az interneten keresztül 223 ország több mint 400 ezer polgárát köti össze.

Aki tagja akar lenni ennek a hálózatnak, rá kell kattintania a couchsurfing.com oldalra, fel kell tennie rá a nevét, főbb adatait, érdeklődési körét és fényképét. A tagok külföldi útjaik alkalmával szállást adnak egymásnak (bár ez nem kötelező), vállalják egymás kalauzolását, esetleg még összejöveteleket is szerveznek a messziről érkezett tiszteletére.

Egy-egy ilyen utazás után a látogatónak minősítenie kell a vendéglátást, a vendéglátónak a vendéget és ez a minősítés referenciaként az illetők neve mellé kerül a honlapon. Ez befogadós szaknyelven az úgynevezett "vouch", amely lehet jó és lehet rossz, és csak az adhatja, aki már kapott legalább hármat. A "vouch" egyben garancia arra is, hogy az adott tagok körül minden rendben van. Garancia a szélhámosokkal szemben az is, hogy minden tag köteles megadni lakcímét, és a szervezők erre a címre küldenek el neki egy kódot, amelyet a továbbiakban használniuk kell - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A dolog a lap szerint nagyon jól működik. Az anyagi előnyök mellett az is mellette szól, hogy erősíti a fiatalok közötti barátságot (mivel zömmel ők veszik leginkább igénybe ezt a turizmus-formát), aki ismeretlen helyre utazik, azonnal talál valakit, aki beavatja a helyi szokásokba, segít beilleszkedni. A légkörre jellemző, hogy a tagok időnként nagy közös kirándulásokat, közös bulikat is rendeznek.

A lap által megszólított egyik "couchsurföző" szerint a legnagyobb baj, ami érheti őket a kölcsönös befogadás során az, ha a fogadó partnertől (vagy éppen a vendégről) kiderül: abszolút unalmas vagy teljesen más érdeklődésű egyén. Ezt azonban - állítja a lelkes olasz fiatal - gondos előkészítéssel, az életrajzok áttanulmányozásával, néhány előzetes e-maillel ki lehet védeni.

 forrás: www.ujszo.com


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.