Az alapvető motiváció az egészségi állapot javítása, illetve annak megőrzése, a betegségek megelőzése. Bár a szakirodalom szerint az egészségturizmust alkotó turisztikai termékek - a kínálat - igen hasonlók, keresleti oldalon a vendégek motivációja mégis különböző lehet. Ezáltal két ágat határozhatjuk meg: a gyógy- és a wellnessturizmust. A gyógyturizmust további részekre lehet bontani: betegségmegelőzésre, gyógyászatra és rehabilitációra.

A wellness az átfogóan értelmezett - mentális, fizikai, biológiai - egészség összhangjának megteremtését célozza; és inkább az életstílus megváltoztatásával kapcsolatos, mint egy-egy konkrét betegség gyógyításával. Négy alapelvre épül: rendszeres, de nem megerőltető testmozgásra, tudományos eredmények alapján összeállított egészséges táplálkozásra, a pszichés állapot javítására, valamint környezettudatosságra, amely a mindennapi élet területére kiterjedően foglalkozik a környezetkárosító anyagok felhasználásának és az életvitel módosításának a kérdéseivel.

És itt érdemes megismerkedni még egy fogalommal, ez pedig a spa. Több vélemény is létezik arról, hogy honnan ered. Egyesek szerint egy belga fürdőhelyről kapta a nevét, mások azt vallják, hogy a latin "Sanus per aqua" (vízből egészséget merít) mondat kezdőbetűiből tevődik össze. Német nyelvterületen a vízre alapozott szolgáltatásokat nyújtó spát gyakran inkább "Therme"-nek hívják. Észak-Európában - például Finnországban vagy Izlandon - meleg vizes (élmény-) fürdőt jelöl, míg Közép-Európában főképpen gyógyászati szolgáltatásokat kínáló (termál-) fürdővel kapcsolatban használják. Ugyanakkor az USA-ban vagy Ázsiában bármely olyan szolgáltató hívhatja magát spának, amely fizikai és/vagy mentális felfrissülést célzó szolgáltatásokat nyújt, akár termálvíz hiányában is. A hagyományos európai megközelítés alapján a spa tulajdonképpen egyet jelent a Magyarországon megtalálható gyógyfürdőkkel, ahol a víz gyógyhatásait felhasználva a vendégek fájdalmait, panaszait csökkentik, illetve szüntetik meg.

S még egy kis fogalmi pontosítás: a föld mélyéből feltörő meleg vizet hasznosítja a termálfürdő és a ráépülő termálturizmus, míg a kellő mennyiségű és összetételű ásványi sókat tartalmazó gyógyhatású vizeket a gyógyfürdő és a ráépülő gyógyturizmus. De mind a kettőben rendelkezésre állnak a különböző gyógykezelések, amelyeket az odalátogató turisták vesznek igénybe.

Előnyök és nehézségek

Hazánkban a közel száz gyógyfürdő közül 13-at nyilvánítanak gyógyhelynek a gyógyászati értékeik, komplex gyógyturisztikai és számtalan egyéb turisztikai szolgáltatásaik alapján, tehát a megítélésnél számít a gyógyfürdő környezete, földrajzi elhelyezkedése is.

Az egészségturizmus több szempontból jobb befektetés, mint más turisztikai termékek. Például a szolgáltatások kúraszerűek, ezért a vendégek jellemzően hosszabb ideig tartózkodnak a gyógyhelyeken, mint máshol. A fajlagos költés a specializált szolgáltatások és eszközök, valamint az egészségturizmus magas élőmunkaigénye miatt magasabb, és különösen igaz ez a wellnessturizmusra. Kisebb a szezonalitás, hiszen az egészségturizmus szolgáltatásai általában függetlenek az időjárástól.#

A gyógyturizmus motivációs alapjai igen szilárdak, mert szinte mindenki potenciális fogyasztó, hiszen a biztonság, az egészség megőrzése vagy helyreállítása az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet. A fejlesztés során azonban azt is figyelembe kell venni, hogy jelentős a forrásszükséglet, mind az infrastruktúra specializáltsága, mind pedig a turizmus átlagánál képzettebb szakszemélyzet miatt, és az egészségszolgáltatók esetén mind az állandó, mind a változó költségek magasak.

S van még egy tényező, ami a gyógy-, illetve a termálfürdők terjedését befolyásolja: nevezetesen, hogy a termálvízkészletekre települő, egyre szaporodó fürdők fellendítik ugyan a turizmust, de a mértéktelen kitermelés csökkenti a felszín alatti vízkészleteinket, az elengedett vizek pedig szennyezik élővizeinket. Ezért igen szigorúan szabályozzák, hogy a fúrással fellelt új kutakból mennyi idő alatt és milyen célra engedélyezik a víz kiemelését.

 Korlátozott tébétámogatás

Magyarországon a lakosság körében a legkedveltebbek az úgynevezett vegyes fürdők, ahol a gyógyvíz mellett van élményfürdő, hagyományos uszoda és egyebek. S a nemzetközi trendekkel ellentétesen a fürdőink nagy része félig vagy egészen szezonálisan működik. Vagyis ősztől tavaszig csak egy kisebb, zárt részük tart nyitva, majd a nyári hónapokban üzemelnek teljes egészében.

A legtöbb belföldi vendég egyébként elsősorban a pihenés, szórakozás céljával keresi fel a fürdőket, míg a külföldiek inkább a gyógyulás érdekében. Ezen változtatott pozitív irányban, hogy évente immár 350 ezren részesülnek a társadalombiztosítás által támogatott gyógyfürdőellátásban. Sőt 2005 júliusától a komplex kezelést nyújtó gyógyfürdők orvosai újra felírhatják a betegeknek a szolgáltatásokat, évente maximum kétszer, tizenöt alkalomra szóló kúrát. Ezt korábban csak a reumatológusok, a rehabilitációs szakorvosok és az ortopédorvosok tehették meg.

A Magyar Fürdőszövetség azonban kifogásolja, hogy 2003 ősze óta az Országos Egészségpénztár (OEP) támogatása változatlan összegű, holott a szakma mintegy 20 százalékos támogatásnövekedést tartana méltányosnak. Ráadásul az érvényben lévő tébéárak a fürdők önköltségi árainak csupán az 50-75 százalékát fedezik. A szövetség és az OEP között az egyeztetések még tartanak - jó fél éve már, hogy megkezdődtek -, és míg a társadalombiztosító új szolgáltatásokat venne fel a támogatott listára, a fürdők inkább a mostaniak árának a rendbetételét szeretnék elérni.

Kevés az állami segítség

A hazai fürdők technológia felszereltsége, a szolgáltatások színvonala enyhén szólva nem sorolja őket a világ élvonalába, ellenben az árszínvonaluk közepesnek, illetve közepesen magasnak minősíthető. Elérhetőségük a közlekedés szempontjából sok esetben szintén nem megfelelő. További probléma, hogy a szakorvosok, gyógytornászok, wellness-szakemberek száma az igényekhez képest alacsony, és az egész ágazatban marketingszemlélet-váltásra lenne szükség.

A szakemberek szerint hiányzik a tartós állami szerepvállalás e turisztikai ág fejlesztésében. Annak ellenére gondolják így, hogy a legjelentősebb gyógyturizmus-fejlesztés még a Széchenyi Terv Turizmusfejlesztési Programja keretében valósult meg, amit a 2002-es kormányváltás után a Magyar Családi Egészségőrző Program folytatott tovább. S az európai uniós pályázatok között is találhatók olyanok, amelyek erre a célra igénybe vehetők.

A gyógy- és termálfürdők mellett külön cikket érdemelnének a gyógyszállók. Hévízen 1976-ban létesült az első, önálló gyógyászati szolgáltatásokat is nyújtó hotel, és harminc év alatt számos gyógyszálló épült a településen, továbbá Zalakaroson, Harkányban, Hajdúszoboszlón, Bükfürdőn és sorolhatnánk. Aminek eredményeként Magyarország szállodai férőhelyeinek mintegy 14-15 százaléka a termál- és gyógyszállókban található. E szállodák nagy része négy- és ötcsillagos, és jelenleg is ilyenek épülnek a legnagyobb ütemben. Foglaltságuk éves és országos átlagban 60 százalék feletti, de például hosszú hétvégéken, mint amilyen most, március 15-e után vagy húsvétkor volt, közel százszázalékos. S míg az átlagos szállodai tartózkodási idő 3,1 nap, ezekben a szállókban 3,7 nap. A piacvezető országokban viszont 8-10 nap, tehát van mit utolérni!

Forrás: Piac&Profit Üzleti Magazin