A szitu egyértelmű volt: a marihuánás cigi ott hevert a lábunk előtt, mert ijedtükben eldobtuk. Percek múltán már a főváros egyik kerületének rendőrkapitányságára zsuppoltak minket.
Az akkori bünetőjogszabályok- vagy mi a fene szerint, két évig terjedő szabadságvesztést tettem kockára egyetlen füves cigivel. Mivel nem minősültem drogfüggőnek, így még az elterelést, azaz a fél évig tartó drogleszoktató terápiát sem választhattam. A vád így hangzott ellenem: csekély mennyiségű kábítószer fogyasztása és átadása- elvégre közösen szívtunk egy cigit.
A társaim feladtak egy volt osztálytársunkat, aki nem dobta fel az ő emberét, így a bíróság végül csak 2003 szeptemberében hirdetett ítéletet.
Mivel a tett elkövetésekor fiatalkorúnak számítottam nem meszeltek el, de nem volt valami felemelő az a két és fél év, amit soha nem felejthetek el. Azóta sem nyúltam droghoz, felnőttem és tanulok.
Volt egy ismerősöm akit három társával igazoltatták, a rendőrök rögtön azt a kérdést szegezték nekik, hogy kinél van drog. Az egyik fiú rögtön Péterre mutatott. Mivel csak ő volt nagykorú, azonnal bekaszlizták a fogdába. Bár megadott minden elérhetőséget, szülei három napig semmit nem tudtak felőle, és a következő tanévről is lemaradt az előzetes miatt.
A vád 2001 októberére készült el, a közösen elszívott füves cigire több mint négy éve ment rá.
Péternek annyi mázlija volt hogy az eljárás közben enyhítették a törvényt...
Móritz Mátyás
