Életforma.hu

STÍLUS

Egy háznyit spóroltak némi odafigyeléssel!

Három hónap alatt annyi energiát, vizet és élelmiszert spóroltak meg az ÖkoKör programban részt vevők, és annyival csökkentették a hulladékukat, mint amennyi egy társasház háromhavi fogyasztása.

Rengeteg vezetékes vizet pazarolunk el - Kép: sxc

A nemzetközi szinten is sikeres, több mint 10 országban zajló háztartást zöldítő ÖkoKör programot 2010-ben indította el Magyarországon a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE). 2010 és 2014 között több mint 600 háztartás kapcsolódott be az ÖkoKörbe. A részt vevő háztartások a 3 hónapos program végére átlagosan 24%-kal kevesebb élelmiszerhulladékot és 23%-kal kevesebb vegyes háztartási hulladékot termeltek, 15%-kal kevesebb villamos energiát, 31%-kal kevesebb földgázt és 13%-kal kevesebb vezetékes ivóvizet használtak el, és jó 10%-kal kevesebb vegyszert tartottak otthonaikban, mint korábban. Itt is bebizonyosodott, hogy sok kicsi sokra megy.

A 600 háztartás 3 hónap alatt összesen mintegy

3600 kilogramm ételt mentett meg a hulladékká válástól (egyébként a megtermelt élelmiszer negyede a kukában végzi) - ebből 33 fő élelmiszer-szükségletét lehetett volna fedezni az ÖkoKör 3 hónapja alatt,

8500 kilogrammal csökkentette a vegyes háztartási hulladék mennyiségét - ez annyi, mintha 90 fő az ÖkoKör 3 hónapja alatt egyáltalán nem termelt volna hulladékot (240 ezer PET-palack tömegének felel meg),

61 200 köbméter gázt és 72 ezer kWh villamos energiát spórolt meg - ez annyi, mintha közel 200 háztartás az ÖkoKör 3 hónapja alatt egyáltalán nem használt volna energiát,

140 ezer liter vizet spórolt meg - ez annyi, mintha 11 fő az ÖkoKör 3 hónapja alatt egyáltalán nem használt volna vizet,

10 800 darabbal kevesebb vegyszert tartottak otthon - ez felér egy valamirevaló drogéria teljes kínálatával.

Itt a jövő esőháza – magyarok tervezték!
Esőből készít tiszta ivóvizet a magyar dizájncég, az Ivanka legújabb találmánya. A koncepciót a világ legnagyobb dizájnvásárán, Milánóban mutatták be.

Az 5–8 fős ÖkoKörök 3 hónapig járnak össze, 9-9 alkalommal találkozva. A folyamat során a résztvevők az ÖkoKörök kézikönyv s még inkább társaik segítségével hat kiemelt témát dolgoznak fel: fenntartható pénzhasználat, élelmiszerek, vegyi anyagok, energia, víz, hulladék, egészség, közlekedés. Ezekhez kapcsolódóan egyszerű, különösebb anyagi áldozatot nem igénylő, életmódjukba beépíthető, már heti szinten is látványos eredményeket produkáló vállalásokat tesznek, amelyek jobb esetben a gyakorlás után rutinjukká is válnak. A résztvevők életmódjuk legfontosabb jellemzőit - például energia- és vízfogyasztás, az otthon tartott vegyi anyagok és a keletkező hulladék mennyisége, sportolással töltött idő - megmérik a program elején és a végén, így számszerűsíthetővé és ténylegesen láthatóvá válik, hogy már kis változtatásokkal is milyen nagymértékű változások érhetőek el.

Vegyszert  is túl sokat használunk - Kép: sxc

A nemzetközi módszer viselkedésváltoztatással kapcsolatos hatékonyságát kutatók is vizsgálták, és többek között arra a következtetésre jutottak, hogy az ÖkoKörök tagjai a program „hivatalos” lezárulása után is megtartják a kialakított környezettudatos szokásokat, sőt, környezeti hatásukat többen tovább csökkentik.

Az ÖkoKörök sikerének kulcsa ugyanis az, hogy a hagyományos környezetvédelmi témájú kampányokkal szemben nem elégszik meg a tájékoztatással és információátadással. A program egyben közösségi eszköz is: a résztvevők szemléletét közösségi kontextusba ágyazva, az emberi kapcsolatok erejét kihasználva formálja, folyamatos figyelmet szentelve a motivációnak, a visszajelzésnek és a megerősítésnek. Egy-egy ÖkoKör tagjaként senki nem érzi sem magát, sem próbálkozásait elszigeteltnek, így a környezetvédelem magánügy helyett közösségivé válik, s új erővel tölti fel az egyéneket. Amint azt az egyik résztvevő jellemezte visszajelzésében: „A legfontosabb élmény az ÖkoKörrel kapcsolatban számomra az, hogy olyan közösség jött létre, amelyben sokat tanulhattunk, tanulhatunk egymástól, hasonló gondolkodású emberekkel lehet együtt az ember, ami újfent azt bizonyítja számomra, hogy a jövőben - illetve már most! - a közösségek erejével lehet majd változtatni.”

Napi két kávé árából is kijöhet a lakásfelújítás
Tízből hét magyar család tervez valamilyen felújítást, korszerűsítést az otthonában a következő öt évben. Legtöbbjük a konyha, a fürdőszoba felújításával, valamint energetikai korszerűsítéssel vagy lakásbővítéssel tenné komfortosabbá lakhelyét. Példaszámításokból kiderül, hogy már napi két kávé árának félretevésével milliós nagyságrendű összeget lehet összegyűjteni ötéves időtávon az otthon felújítására.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.