Életforma.hu

STÍLUS

Egyedi és praktikus - így néz ki egy trendi konyha

Szaporodnak a főzőműsorok, recept blogok és otthoni vacsorapartik, a főzésben egyre többen látják meg a kipipálandó háztartási munka mellett a kreatív szórakozás lehetőségét. Ezzel együtt vált a korábbinál is fontosabb szereplővé a lakásokban a konyha. Mivel továbbra is népszerű a nappalival egybenyitott amerikai stílusú elrendezés, sőt, a két helyiség még a pár évvel ezelőttinél is jobban egymásba ér a friss trendek szerint, rég nem „kiszolgáló helyiségről” van szó. A konyhának is egyedinek, stílusosnak, viszont továbbra is praktikusnak kell lennie.

A nyitott elrendezés miatt a korábbinál is fontosabb szerepet kapnak a minőségi gépek. A szagelszívó elengedhetetlen, de fontos például az is, hogy milyen hangosan zúg a hűtő vagy a mosogatógép. A jól megválasztott gépek persze a hatékony munkát is segítik, nem utolsó sorban pedig kevesebbet fogyasztanak. Bár a modern konyhát hajlamosak vagyunk úgy elképzelni, hogy dugig van gépekkel, azonban tudatosabb döntés, ha csak azt telepítjük, amit tényleg használunk is. Ha nem ruházunk be speciális eszközökre, amiket aztán be sem kapcsolunk, jobb minőségűt is választhatunk azokból, amelyeket megveszünk. Az energiatakarékos berendezések kiválasztásában az EU-ban a háztartási gépeken kötelezően megjelenített energiatanúsítvány segít. Ahogy mondani szokták, a legolcsóbb energia a fel nem használt energia, gondos tervezéssel pedig jóval kevesebbre lesz szükségünk.

A konyhában a legtöbb világosságot a munkapult igényli, igyekezzünk ezt úgy elhelyezni, hogy a lehető legtöbb természetes fényt kapja. Jól tervezett szellőzéssel a szagelszívóra is kevesebbszer lesz szükség. A világítást érdemes LED-esre cserélni, ami ugyan nagyobb beruházást jelent, az izzók hosszú élettartama miatt viszont egyértelműen megtérül. Minden energiatakarékos és környezettudatos megoldás nagyon-nagyon divatos, tehát nem csak a pénztárcánknak és a környezetnek teszünk jót, ha energiatakarékos világítást, gépeket és például a különböző hulladékok elkülönítését lehetővé tévő szelektív kukát választunk, de még az ismerősök elismerő tekintetét is bezsebelhetjük ezekkel.

Bármi is a trend, igazán szerethetővé a praktikus elrendezés teszi a konyhánkat. A cél, hogy a fő alkotóelemek – a hűtő, a tűzhely és a mosogató – között a lehető legkevesebb felesleges kilométert gyalogolva dolgozhassunk, és mindegyik mellett legyen elegendő pultfelület a pakoláshoz. A munkafolyamatokat figyelembe véve érdemes egy falon elhelyezni a hűtőt és a tűzhelyet – elég távol egymástól ahhoz, hogy a sütő hőjével ne kelljen a frizsidernek megküzdenie –, velük szemben pedig a mosogatót – mondják az újHÁZ Centrum szakértői. Ez az úgynevezett munkaháromszög kétsoros, U vagy L alakú konyhákban egyaránt létrehozható. Az alapfelszerelés, a gépek és tárolóhelyek mellett a konyha közösségi térré válásával egyre hasznosabb lehet egy ide tervezett, a konyhaszigetbe vagy falba épített pihenőhely, ahol a szakácsot szórakoztató társaság is kényelmesen elhelyezkedhet.

A harmonikus és trendi konyha kialakításának egyik kulcsfontosságú tényezője a burkolat. A végtelen sok lehetőség és stílus között nehéz választani, a trenddiktátorok szerint viszont most már nem is kell! Már nem a vegytiszta, tökéletesen egységes, „katalógusból kivágott” konyha a legtrendibb. A profik a valóban személyre szabott megoldásokra szavaznak – ha a végeredmény egyedi és kissé eklektikus, annál jobb! Így tehát a szeretett régi tálaló – talán némi felújítással, festéssel – kiválóan megfér majd az újonnan vásárolt minimál stílusú szekrények között, vagy éppen az ipari hangulatú, fémpolcon találhat a legjobb helyet a finom porcelán. A variációs lehetőségek bővítésében fontos szerepe van az egyre sokszínűbb kínálatnak is. Nem csak a bútorlapok vagy burkolatok színével, anyagával játszhatunk, ha tetszik, főszereplő lehet a letisztult alapok mellett egy látványos csaptelep, vagy épp egy ütős színű mosogató is – hívják fel a figyelmet az újHÁZ Centrum szakértői.

Új konyha – állami támogatással? Igen!
A konyha a család és a társasági élet szempontjából is otthonunk legfontosabb helyisége, mégis csupán 15-20 évente újítjuk fel. Nem véletlen, hiszen egy jó minőségű konyhabútor és az alapvető háztartási eszközök összértéke eléri egy autó árát.

A modern konyhák eleganciáját nem a díszítés, hanem a minőségi anyagok és átgondolt formatervezés adják, illetve hódítanak a természetes – vagy azt idéző – anyagok és burkolatok. A tömörfa helyett arra megtévesztésig hasonlító, könnyen tisztítható kerámialapokkal játszatunk, és egyre nagyobb teret kapnak a korábban csak a funkcionális darabokon megjelenő fémek. Bár a természetes és pasztell árnyalatokkal továbbra sem nyúlhatunk mellé, egy kis csillogás minden helyiségnek jót tesz, a konyha sem kivétel. A konyhagépekről már jól ismert inox mellett a sárga- és vörösréz, az arany vagy a bronz árnyalat is megjelenhet akár burkolat, akár kiegészítők formájában. (képek: sajtóanyag)

 


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!