Életforma.hu

STÍLUS

Éjszakai bepisilés

Reggelenként arra ébredni, hogy már megint úszik a gyerek a pisiben, már megint lehet áthúzni az ágyat, jobb esetben csak a lepedőt, nem túl kellemes érzés. Ilyenkor hálát adunk az égnek, hogy feltalálták a gumilepedőt, és örülünk neki, hogy használtuk is.

Eközben megnyugtatjuk a gyereket, hogy semmi baj, mással is előfordul!, mégis úgy érezzük, hogy fogy a türelmünk, s feltesszük azt a költői kérdést, hogy MIKOR LESZ ENNEK MÁR VÉGE?

Szakemberek szerint igen egyszerű a válasz, amikor a gyermek idegrendszere megfelelően érett lesz rá, amikor a gyermek éjszaka is képes lesz kontrollálni a húgyhólyagját. Türelem!!!

Mikor van itt az ideje?

Legjobb megoldásnak azt mondhatjuk, ha a szülő észreveszi, hogy már több napja szárazon veszi le a pelenkát a gyermekéről.  Ekkor már elég jól tudja szabályozni a hólyagot záró izmait. Nehéz feladat ez, hiszen nagyon erősek azok a reflexek, melyek érzékelik, hogy tele a hólyag. Ez nem minden gyereknél azonos időben alakul ki, kinél három, kinél négy évesen, de az sem kóros, ha öt éves korára lesz a gyermek szobatiszta.

Befolyásolhatja mindezt:

Idegrendszer fejlettségi foka

Lelki eredetű okok - pl.: kistestvér érkezik a családba, szülők válása, családtag halála, költözés...stb

Alkati eltérések- hólyag mérete

Hormonhiány - éjszaka a vese vazopresszin nevű hormont választ ki, mely a vizelet koncentrálását segíti. Ha alacsonyabb a hormonszint, hígabb éjszaka a vizelet, egy hormontartalmú orrspray segíthet.

Túl nagy mandulák - ha túl nagyok az orrmandulák, a gyermek nem vesz rendesen levegőt, az agy nem kap elég oxigént, így nem termeli a vizeletvisszatartáshoz szükséges hormont.

Régi gyulladás - ha egy csecsemő, illetve kisgyermek átesik egy húgyúti fertőzésen, mely a szülő számára észrevétlen, s ezért nem kezeltek ki megfelelően, éjszakai ágybavizelést okozhat. A sérült vese sok kálciumot enged át, és ez a vesehomok irritálja a húgycső nyálkahártyáját.  A megoldás elég meglepő: Sok folyadék!!

Mi segít?

Sok-sok folyadék! Ha a kisgyermek egész nap sok folyadékot iszik, nem gyűlik össze a vesehomok, mely egyébként irritálja a húgycső nyálkahártyáját. Így sokkal nehezebb visszatartani a vizeletet. A sok folyadék hígít, így talán sikert érhetünk el.

Segíthet a hólyagtréning- hólyagunk is szereti a rendszerességet! Ha a gyermeket három óránkét pisilni visszük, akár kell neki, akár nem, hozzászokik az akaratlagos visszatartáshoz és ürítéshez.

Mi az Enuresis?

Az Enuresis nocturna (éjszakai ágybavizelés) : alvásban történő akaratlan bevizelést jelent 5 évesnél idősebb lányok és 6 évesnél idősebb fiúk körében. Ez ma Magyarországon a második(!) leggyakoribb krónikus gyerekbetegség. A 6-18 éves korosztályban becslések szerint 90000 gyermek küzd ezzel a betegséggel. Fontos problémáról van szó, hiszen az iskolába kerülő gyermekek 15-20százaléka érintett, a felnőtt lakosság körében 0,5-1százalékos a gyakorisága.

Forrás: www.szarazejszakak.hu nyomán     

                 www.babaszoba.hu nyomán


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!