Életforma.hu

STÍLUS

Eladósorban a csinosnak mondott

Bár tavaly 11 százalékkal csökkent a használtlakás-eladások száma, a panelek továbbra is jól tartják népszerűségüket. Az ingatlanpiacot jelenleg lassuló áremelkedés jellemzi, de az egyik ismert pénzintézet vezető elemzője úgy látja, a paneleknél ára nincs veszélyben.

A Központi Statisztikai Hivatal 2019 első három negyedévének adatait összegző friss lakáspiaci jelentése szerint az eladott használt ingatlanok 53 százaléka családi ház volt. Tavaly az első kilenc hónapban a többlakásos épületben lévő nem-panel lakások piaci részesedése tovább csökkent 3 százalékkal, míg a panellakások aránya lényegében nem változott, maradt az egy évvel korábban mért 15 százalékon. Ráadásul a leggyorsabban a panellakások ára emelkedett: vidéken és a fővárosban egyaránt 22 százalékkal nőtt 2018 óta, miközben a nem panel társasházi lakások 13, a családi házak átlagosan 3,7 százalékkal drágultak.

Csúcstartók a fővárosban és vidéken

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2019-re vonatkozó tranzakciós adatai szerint Budapesten a III. kerületi Kaszásdűlőn és az Aquincumi (Pók utcai) lakótelepen is volt példa 900 ezer forintot meghaladó négyzetméterárra. A főváros vonzáskörzetében, Budaörsön 650-700 ezer forint közötti csúcsokat láthatunk, míg a vidéki nagyvárosok közül Veszprém és Debrecen áll a lista élén 600-650 ezer forint közötti top négyzetméterárakkal. Minden idők rekordját egy Újpest városközponti, 34 négyzetméteres lakás tartja a panelkategóriában: az ingatlan 35 millió forintért cserélt gazdát még 2018 végén. Úgy tűnik, a csúcs idén nem lesz veszélyben.− A panellakások esetében továbbra is extrémnek tűnik az egymillió forintot meghaladó vagy azt megközelítő négyzetméterár. Egy ilyen tranzakció oka általában egyedi élethelyzet, vagy a helyszínhez való szoros kötődés lehet. Emellett feltűnő az is, hogy a legkisebb – általában garzon – lakások érik el ezt a szintet. A kínálat ezekből alacsony, így a kereslethez képest igazi hiánycikket jelentenek. Bár a panelek iránti jelentős kereslet magasan tartja az árukat, és ezek a lakások kelnek el a leggyorsabban, nagy kiugrásokra a közeljövőben már nem kell számítanunk. A lakáspiacot jellemző lassuló árnövekedés, a látható korrekció talán először a panellakásokat érte el – mondta Valkó Dávid, az ismert pénzintézet ingatlanpontos vezető elemzője.

Dunaújváros épül, Kép: wikimedia

Magyarországon kereken 60 éve, 1959-ben adták át az első panelházat Dunaújvárosban, az akkori Sztálinvárosban. A kísérleti lakásokat országszerte 788 ezer követte, otthont adva mintegy kétmillió embernek. A lakásállományhoz viszonyítva a legtöbb panellakás Komárom-Esztergom megyében épült (nagyjából minden negyedik lakóingatlan), míg Budapesten ez az arány 20 százalék körüli. Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Fejér megyében éri még el a 15 százalékot. Ezeket a házakat eredetileg 30-50 évre tervezték, de ma is kiszolgálják lakóikat.A lakáspiaci válságot követő kilábalás kezdetétől napjainkig a lakótelepi lakások drágultak a legnagyobb mértékben. Ennek oka leginkább az, hogy viszonylagosan alacsony áruk miatt sokak számára váltak ideális befektetési célponttá. A lakótelepek gyakran a városközponthoz közel találhatók, tömegközlekedéssel jól megközelíthetők, így nem nehéz bérlőt találni a mai igényeknek is megfelelő belső elrendezésű lakásokra. Ráadásul a panelprogram keretében felújított, egyedi mérős, jó állapotú lakásokat ma már nagyjából annyiért lehet kiadni, mint a hasonló fekvésű és méretű téglalakásokat. Kijelenthetjük, hogy a panel piaci pozícióját tekintve képes volt a megújulásra.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.