Panofsky 1934-es tanulmányában amellett érvel, hogy a festmény központjában lezajlódó jelenet egy privát házasság, mely két tanúval zajlik, köztük magával Jan van Eyck-kal, akik a pár háta mögött lévő domború tükörből jól látszódnak. Panofsky egyik érve, hogy a XVI. század közepén egy bizonyos Marcus van Vaernewijk nevű németalföldi történetíró Den Spieghel den Nederlandischer audheyt című munkájában megemlít egy "nagyon kis képet", amely magyarországi Mária udvarában van, és amely egy párt ábrázol, akik "Hűséggel összeházasodnak". Panofsky hipotézise szerint Vaernewijk valójában nem látta a portrét, csak spanyolországi ismerőseinek elmondásai alapján ismerte, és úgy gondolta, hogy a Hűség allegorikus figurája van a képen, a latin nyelvű forrást azonban félreértelmezte, mert a per fidem kifejezés abban a korban privát házasságot jelentette.

Campbell szerint Vaernewijk már a maga korában is egy hiteltelen krónikásnak számított, így nem lehet arra alapozni, hogy leírása az Arnolfini portréra vonatkozott, annál is inkább, mert az nem egy "nagyon kis kép".

Panofsky másik érve az esküvőre az ún. dextrarum iunctio, a kéz megfogása, pontosan a jobb kéz megfogása, mely alapvetően kellett a házasság törvényesítéséhez.  A portrén Arnolfini ugyanakkor kedvese kezét bal kezével tartja, jobb kezét pedig a nézőre merőlegesen feltartja maga elé. Panofsky szerint ez utóbbi a fides levata mozdulata, s mindkét gesztus a házasság szentesítésére szolgált. Ugyanakkor forrást nem tudott hozni a fides levata-ra, tehát - ahogy több szerző később feltételezi - egyszerűen csak kitalálta. Az, hogy a iunctio balkezes lett, véleménye szerint csak kompozíciós szempont.

Schabacker úgy érvelt, hogy a balkezes iunctio rangon aluli házasságot jelenthetett. Ezt azzal támasztotta alá, hogy esküvő esetén a pontos dátumot kellett volna felírni és nem csak az évszámot, holott Eyck három másik portréján a nap is szerepel.

Bedaux ezt tagadta, az angol II. Richárd és a francia Izabella közötti esküvő ábrázolását említette ellenpéldaként Froissart krónikájából, s inkább Panofsky-hoz csatlakozott a nézetben, hogy csak a kompozíció miatt fogja a férfi bal kezével kedvesét. Azt, hogy titkos házasság lett volna, ugyanakkor Panofsky-val szemben elveti, mivel  ez  nem  illett  volna  egy  ilyen  társadalmi  helyzetű  emberhez, mint Giovanni Arnolfini. Egyébként a házasság még otthoni körülmények között is érvényes lehetett, ha két tanú társaságában kélt egybe a pár.

Edwin Hall azt a tézis állította fel, hogy a iunctio nem csak az esküvő rituáléjában szerepelhetett,  hanem  az  eljegyzésében  is.  Edwin Hall, ma  a  Vatikáni  Könyvtárban  és  a párizsi Arsenal Könyvtárban   tárolt egy-egy francia Dekameron illusztrációban találta meg a bizonyítékot, melyek  Perdicone és Lisa eljegyzését ábrázolják, és melyeken a férfi bal kezével fogja meg a nő jobb kezét, miközben jobb kezét feltartja.

Campbell más példát hoz, a Grandes Chroniques de France egyik miniatúráját, melyen Nagy Károly fiát, Jámbor Lajost mutatja be ugyanilyen mozdulattal egy püspöknek. Szerinte ez a motívum nem iunctio, hanem bemutatás, mellyel Arnolfini a tükörben látható nézőknek bemutatja hitvesét. A házasságra, vagy eljegyzésre ismét egy másik példát hoz, mely nyilvánvalóan az Arnolfini portré parafrázisa: a Bad Godesberg-i kettős portrét, melyen valóban dextrarum iunctio látható, s a férfi a bal kezét emeli föl.

Eörsi Anna érdekes észrevétele volt az, hogy Arnolfini a kedvese tenyerét felfelé tartja, s az olasz eljegyzés szó, az impalmamento a palma, azaz tenyér szóból ered, így a képen egy eljegyzés, vagyis kézfogó látható. Szerinte a középkori kézfogót nem szabad összetéveszteni az antik eredetű dextrarum iunctio-val, mert a középkorban a házasságkötés a menyasszony feletti tulajdonjog apáról vőre való átruházását jelentette, nem közös megállapodást, így  csak  a  nő  jobbja  az,  ami  fontos  szerepet  játszik.  Ezt érinti meg ujjával a vőlegény, vagyis Arnolfini, s csak az ezután következő pillanatot ábrázolja a kép. Hathatós érvként szól, hogy az infravörös elemzések kimutatták, a férfi jobb keze az előrajzoláson még jobban kifordult a néző felé, nem teljesen "profilból" látszódott: ez a változtatás szolgálhatott arra, hogy a menyasszony kezének megérintését időben közelebbinek éreztesse. Eörsi ugyanarra a párizsi Dekameron illusztrációra hivatkozik, mint Hall, és ugyanúgy az eljegyzés teória mellet foglal állást. Azt a kiegészítést sem zárja ki, hogy a megfestett pillanatban Arnolfini éppen bemutatja választottját a tükörben látható kétfős közönségnek.

Összességében tehát talán nem alaptalan, ha azt állítjuk, hogy a kézmozdulat mégis házassági rituálé része, nevezetesen az első eseményé, az eljegyzésé. A festmény többi részlete azonban mennyiben illeszkedik ehhez

Forrás, felhasznált irodalom:    

• Panofsky, E.: Jan van Eyck's "Arnolfini" Portrait  in Burlington Magazine, 1934
• Bedaux, J. B.: The Reality of Symbols: the Question of Disguised Symbolism in Jan van Eyck's Arnolfini Portrait, Simiolus, vol. XVI, 1986.
• Campbell, L.: The Fifteenth Century Netherlandish Schools in National Gallery Catalogues, London, 1998.
• Schabacker, P.: De Matrimonio ad Morganticum Contracto: Jan van Eyck's 'Arnolfini' Portrait Reconsidered, Art Quarterly 35, 1972.
• Dhanens, E.: Hubert and Jan van Eyck, New York, 1980.
• Hall, E.: The Arnolfini Betrothal : Medieval Marriage and the Enigma of Van Eyck's Double Portrait, 1994.
• Eörsi A.: Giovanni Arnolfini kézfogója in Művészettörténeti Értesítő XLVI/1997 44-48old.

Köszönet Majoros Árpádnak!