Vajon meg tudunk-e bocsátani nekik? Ha mást nem, legalább el tudjuk-e engedni őket? 

Elmesélek egy történetet.

Régi, különös mítoszok keringenek arról, hogy angol és német katonák együtt fociztak a Senki Földjén 1914 karácsonyán. Malcolm Brown történész bebizonyította, hogy a mítosz bizony valós alapokon nyugszik: az ellenséges katonák meglátogatták egymást Karácsony napján.

A valódi béke napja volt ez a háború idején. Bár elsősorban az angolok és a németek voltak a fő résztvevők, de csatlakoztak hozzájuk a belga és francia katonák is.

A túlélők mindnyájan nagyon emlékezetesnek írták le ezeket a pillanatokat.  Egy angol katona például így: "Képzelje el, miközben ettem a karácsonyi pulykámat, beszélgettem, és kezet ráztam azokkal az emberekkel, akiket ár órával korábban meg akartam ölni".

"Igazi béke volt ez az öldöklés idején"- állítja egy német katona visszaemlékezésében. 1915 januárjában angol és német újságok is beszámoltak a karácsonyi eseményekről, és fényképekkel valamint a résztvevők leveleivel illusztrálták e napot.

Ez a történet azonban nem egyedi: régi hagyománya volt ekkor már annak, hogy időről időre ki nem mondott fegyverszünetek köttettek, és barátságok szövődtek a front két oldalán állók között.

A krími háborúban például megszokott volt, hogy az orosz, angol és francia katonák együtt melegedtek és cigarettáztak a tűznél, de olyan eset is ismert, amikor együtt fociztak az ellenséges seregek tagjai.

A Senki Földjének ünnepi eseményei még Sherlock Holmes íróját is megihlették, és Karácsonyi fegyverszünet című írásával tisztelgett a történtek előtt, mint a világháború egyik legemberibb momentuma előtt.

Nekünk, majd egy évszázaddal később már szinte elképzelhetetlenek tűnik mindez. Másra kell most az energia, máshoz kell most az erő.

A hajtáshoz. A sorbanálláshoz. A túléléshez.

KV

Forrás: http://news.bbc.co.uk/1/hi/special_report/1998/10/98/world_war_i/197627.stm