Életforma.hu

STÍLUS

Erre figyelj, ha fenyőt veszel

Nincs karácsony fa nélkül, ez alapvetés, azonban a válogatás sokszor nehézségekbe ütközik, ha pedig mellényúlunk, akkor oda az öröm. Karácsonyi fenyőből három fő típus létezik, a vágott fenyő, a dézsás fa, valamint a műfenyő, elsőként ezen csoportok közül dönthetünk, de nem mindegy, hogy végül mi kerül a nappaliba. Megyeri Szabolcs kertészmérnök elmondja, mire figyelj, ha vágott fenyőt választasz.  

Már szinte minden sarokra kitelepültek az árusok portékájukkal, és a pár ezer forintos példányoktól a csillagászati összegekbe kerülőkig válogathat belőlük. A vágott fenyőket sokan sajnálják, hisz egy-két heti dekorációs funkciójukért áldozzák életüket, ám tudni kell, hogy ezen növények 99%-a mezőgazdasági művelésből származik, tehát nem az erdőket irtjuk vásárlásukkal, ez talán némi vigaszt jelent a növénybarátoknak.

Vigyük a talpat is!, Kép: Megyeri Szabolcs

Magyarországon jellemzően 7-8 különböző fajta kerül forgalomba, azonban a legtöbb helyen három fajtára korlátozódik a karácsonyi fenyőkínálat, úgymint: a közönséges luc (Picea abies), az elegánsabb ezüstfenyő (Picea pungens), és a drága, de mutatós nordmann fenyő (Abies nordmanniana).

A luc a legelterjedtebb, formája klasszikus, és az ára is mérsékeltebb. Hátránya, hogy leveleit hamar ledobja az átlagos lakáskörülmények között. A nordmann fenyő tartósabb, és tűlevelei a luccal ellentétben nem szúrósak, ez kisgyermekes családoknál nem utolsó szempont. Az ezüstfenyő magasabb árát kompenzálhatja, hogy leveleit sokáig megtartja.

A nálunk forgalomba kerülő fákat elsősorban Vas-, Zala-, és Somogy megyében nevelik, az import darabok pedig leginkább Dániából érkeznek. Mint minden egyéb termék esetében, a vágott fenyőknél is vannak minőségi különbségek, az utcai árusoknál a legjobb darabokat az árusítás megkezdését követő pár napon belül foghatod ki, később a kínálat egyre gyérül, aki pedig az utolsó pillanatra hagyja a fa beszerzését, rendszerint csak a sovány maradékból válogathat.

Fenyő nélkül nincs karácsony
Minden évben az az érzése az embernek, mintha csupán pillanatok teltek volna el a legutóbbi Karácsony óta. Ha már számba vetted az év végi feladataidat, a lista tetején biztosan szerepel a karácsonyfa beszerzése is. Hiszen fenyő nélkül nincs Karácsony! Gondolkoztál már azon, hogy vajon miért pont egy fenyőfa mellett ünneplünk minden esztendőben? Egyesek szerint ennek a története még a keresztény hagyománynál is ősibb időkre nyúlik vissza, ám számos különböző történet kering a köztudatban ezzel kapcsolatban. Tarts velünk és lessünk be együtt a régmúlt karácsonyaiba!

Az utcai árusnál vagy a kertészetben ne csak szemre vizsgáld meg a fákat, vess be pár trükköt a jó választás érdekében! A fenyő törzsét függőlegesen tartva csapd kis erővel a földhöz egyszer-kétszer a növényt, és ha hullik, a fa már szárad. Szintén a nedvességtartalmat mutatja a levélteszt, mely a kissé mogorvább, a kérdésekre nehezen válaszoló árusoknál észrevétlenül és pillanatok alatt elvégezhető. Ilyenkor hajlítsd meg a tűleveleket ujjbeggyel, majd engedd el hirtelen. Ha a levél "kirúgja" magát, fürgén kiegyenesedik, akkor a növény nedvdús, vagyis friss, és valószínűleg sokáig tartós, szép marad. Ha a tűlevél kettétörik, félbehajtott marad, nem áll vissza, akkor száraz a fa, valószínűleg már hetek óta kivágták, ezért leveleit idejekorán elveszti majd. Nem ritka eset. hogy az árus nem engedi, vagy nem nézi jó szemmel a vizsgálódást. Ilyenkor vagy kifárasztották már őt a vevők, morcossá tette a hideg, de az is lehet, hogy valami nem stimmel a portékával, tehát inkább álljunk odébb.

Csak a kiválasztottat csomagoltasd!, Kép: Megyeri Szabolcs

Alapos gyanúra adhat okot a minőséget illetően, ha az eladó fák eleve csomagolva, hálózva vannak, ez főleg az ünnep előtt egy-két nappal fordul elő, és általában azt jelzi, hogy az élelmes kereskedő a nyakán maradt gyengébb darabokon próbál így túladni. Hálóba csomagolt, előre összekötözött fát sose vegyél, ezek a növények nagy eséllyel hibás, alacsony minőségű, formátlan fenyők!

Vágott fenyőt vásárolni úgy praktikus, hogy a fatartót, a talpat is magaddal viszed, mert némi apróért sok helyen géppel, vagy fűrésszel, baltával ott helyben méretre faragják a törzset, de ha nincs ilyen szolgáltatás, akkor is jó, ha látod, hogy mennyit kell majd alakítani a törzsön, lehetséges-e egyáltalán később összeilleszteni a két elemet?

Egy kis karácsonyfa-történelem
Tudod, mi okból állítunk december végén fenyőfát a nappaliban? És hogy miért pont fenyőt, és hogy egyáltalán, mióta él ez a szokás? Ha a karácsonyi rohanásban egy pillanatra már eltűnődtél ezeken a kérdéseken, de a válaszokat nem ismered, akkor most Megyeri Szabolcs kertészmérnök megpróbál segíteni, és így talán a karácsony mára kissé kiüresedett hagyománya is több értelmet nyerhet. Kezdjük az ünneplést!

A fenyőt lehetőség szerint csomagoltasd be, ezen a kis kiadáson sose spóroljon! Így a szállítás is könnyebb, az ágak nem törnek le. Ha nem a tetőcsomagtartón viszed, hanemm az utastérben, mindenképp legyen kéznél egy rossz pokróc, régi lepedő, vagy egy nagyobb ív nejlonfólia, amivel védeni tudod a kárpitot. A fenyő nemcsak szúrós levelet hullathat, de ragacsos, a szövetből szinte kiszedhetetlen gyantát is csöpögtethet!

Ha minden jól ment, ezek után csak az otthoni tárolás kérdése marad. Fontos, hogy semmiképp se vidd a nagy nap előtt a lakásba, mert a téli, fűtött, jellemzően száraz levegőjű szobában megindul a levélhullás, és rossz esetben szentestére csak egy kopasz kóró marad! A hűvös, hideg helyek a megfelelők, mint például a garázs, a kamra, az erkély, a folyosó, de a kertbe is kirakhatod, a hideg nem ártani neki.

Hasznos, a tartósságot növelő cselekedet, ha a fát nedves újságpapírral borítod, így a fa sokkal tovább megőrzi frissességét és illatát. A szobába állított, feldíszített fa száradását, ha olyan talpba álltod, melybe víz tölthető. Egyesek azt ajánlják, hogy időnként permetezzük vízzel, de én ezt nem javaslom. Túl sokat nem segít, ellenben roppant balesetveszélyes az elektromos izzósorok miatt! Tartósabb az ezüst- vagy a nordmann fenyő. A közkedvelt és finom illatú luc ellenben már akár egy hét alatt erősen elkezdheti hullatni leveleit. Az általában erősen túlfűtött panellakásokba inkább az ez első kettőt javaslaom.

Ezzel kíván szép karácsonyt:

Megyeri Szabolcs kertész


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.