Életforma.hu

STÍLUS

Ételfutárokat teszteltek, értékeltek! Nézd a listát!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete körülnézett a hazai ételkihordó cégek kínálatában: fogyasztóvédelmi és táplálkozástudományi szemmel értékelték őket. A teszt alá vont cégek kiválasztásának fő szempontja volt a szolgáltatás országos vagy minél több nagyvárosban való elérhetősége. 

A lista élén a Vegafood ételfutár áll. Jó helyezését annak köszönheti, hogy az internetes és telefonos tájékoztatás pontos és készséges volt. Ők voltak az egyetlen cég, ahol még a doboz anyagát is készségesen megmondták a telefonos ügyfélszolgálaton. Ezenkívül feltüntetik az ételek tápanyagtartalmát, amely ugyan nem kötelező része az étkeztetési szolgáltatásoknak, mégis értéknövelő tényező. Sőt, előnyben részesítik a helyi alapanyagok beszerzését is, ami szintén nem volt jellemző a cégekre az ismert adatok alapján.
Az értékelés során a legrosszabbul az Update1 ételfutár teljesített, ahol a hiányos internetes tájékoztatás és az ügyfélszolgálat csekély segítőkészsége miatt vesztettek pontot.

A tesztben résztvevő kiszállító cégek között szerepeltek kiemelkedően jó fogyasztói információkat feltüntető honlapok és segítőkész ügyfélszolgálattal rendelkezők. Mégis általában a legtöbb pontot azért vesztettek, mert sem a honlapon, sem az ügyfélszolgálaton nem adtak megfelelő információt (ettől függetlenül még az ételkínálat sokszínű lehet), sőt kifejezetten tárgyilagosan közölték, hogy nem adhatnak választ olyan egyszerű kérdésekre, mint pl. milyen anyagból készült az ételtároló doboz. Összességében elmondható a telefonos ügyfélszolgálatról, hogy 10-ből 9 esetben nem tudtak megfelelő választ adni.

Úgy tűnik, a vegetáriánus étel még nagy kihívást jelent a cégeknek. Tízből két ételfutárnál nem volt hús nélküli lehetőség (Béres Alexandra, Zsírégetőklub), emiatt pontot veszítettek, s fél pontot vontunk le a Cityfood ételfutártól is, mivel ott a vegetáriánus menük a legkevésbé sem mondhatók korszerűnek és változatosnak, a rántott gombában és sajtban kimerültek.


A z ételfutár cégek tesztjéről szóló teljes cikk és a teszt végeredménye a
http://tudatosvasarlo.hu/cikk/teszt-etelfutarok oldalon olvasható.


Mit vizsgáltak?

A tesztben többek közt azt vizsgálták, hogy feltüntetik-e a cégek a honlapon az alapvető összetételre vonatkozó információkat (adalékanyagok, allergének, színezékek). Ezeknek az alapvető kívánalmaknak a tesztben tízből csupán két cég felelt meg.
Értékelték, ha van változatos vegetáriánus kínálat. Szempont volt a konkrét táplálkozási programok, illetve speciális igényeket kielégítő menük (diabetikus, lisztérzékeny stb.) megléte, az energia- és tápanyagtartalom feltüntetése, a menük dietetikai szempontok szerinti kifogástalansága (pl. változatosság, idényjellegűség).
Fontos volt, hogy a honlapon közzé teszik-e a fogyaszthatóságra vonatkozó információkat, gondolnak-e külön a fogyókúrázókra.
Emellett környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi szempontok alapján is értékelték a cégeket (visszaváltható-e a doboz, van-e belső szabályzatuk a helyi alapanyagok preferálására, felszámítanak-e plusz költséget a házhozszállításért, van-e rendelési minimum, a dobozért számolnak-e fel pénzt)


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.