A sokféle egyéni íz mellett azért vannak közös vonások, közös tradíciók is. De menjünk csak sorban, nézzük meg, hogy középkorban milyen ételek voltak leggyakrabban.
A középkori Európa táplálkozásának legfőbb fogása a leves volt, reggeltől estig a tűz felett függő üstben fortyogott a névtelen leves, amelybe válogatás nélkül dobtak bele minden főzhetőt, ami éppen akadt. Ezen kívül kását, lapos, kemény cipókat ettek, és kovásszal kelesztett kenyeret.
A nagyurak lakomái után a maradékot kiosztották a szegények között. Tányér csak jómódú házban akadt. A kanalat két-három ember használta közösen. A villát, pedig ismerték, de nem használták evőeszközként. Általában kézzel ettek.
Rendkívül érdekes, hogy a középkor első századaiból nem származik szakácsművészetről szóló írás, legfeljebb egy-két krónikában találunk rá utalást. A két legkorábbi gasztronómiai munka a XIV. század végén született. Ezek után a XV. Századbeli kódexben találunk egy feljegyzést: "néhány magyar étel elkészítésének művészetéről".
Abban a korban, amikor a szegények táplálkozása egyszerű volt és szűkös, az ünnepi lakomák legszebb vonása a krónikások szemében a bőség volt. Az elfogyasztott ételek és italok mennyiségét valószínűleg eltúlozták. Zöldségfélét, salátát, még nem fogyasztottak, s csak kevés tésztafélét ismertek.
A különféle desszertek divatját csak az itáliai reneszánsz hozta meg. Az európai konyhákban használatos fűszerek száma azonban már a keresztes háborúk nyomán erősen kibővült. A középkori európai konyha nagyon sok fűszert alkalmazott, szegfűszeget, szerecsendiót, paradicsom magot, gyömbért, levendulát, sáfrányt, babérlevelet, petrezselymet, majorannát, rozmaringot, mentát, izsópot, tárkonyt....hogy csak néhányat soroljak fel a számtalan közül...
folyt.köv.
