Hiszen elmélkedni lesz még időnk. Nem tudjuk mikor, talán egy bizonyos kor felett, amikor a gyerekeink már nem nyitogatják a fa alá készített dobozokat. Amikor eltűnik az izgatott várakozás, a csoda, amit a hétköznapokban már nem is várunk, de karácsonykor azért mindig ez volt a minimum. A család szétszéledt, kevesebb a barát,  és a rokonok többsége már nem a Földön ünnepel. A párunk nem él már vagy nem velünk, elhalt szüleink pedig,  - akik az ígéret szerint mindig velünk vannak!  - mégis fájdalmasan távolinak tűnnek.

Hogyan élik meg a karácsonyt azok az 50-es, 60-as éveikben járó nők és férfiak, akik számára az idő múlása végérvényesen kettévált? A külső és belső időről Weöres Sándor így írt: "Tapasztalod a napok és az évszakok váltakozását: ez a külső idő, melyet az óra egyenletes mozgásával mérhetsz. Tapasztalod személyed testtelen tartalmainak változását: ez a belső idő, melyhez mérőeszközöd nincsen, a külső időhöz képest hol gyorsan, hol lassan múlik."

A külső idő szerint az ezüst korban élők számára is decembert mutat a naptár, a Szentestéhez vezető napok száma számukra is ugyanannyi. Belül azonban évről-évre számvetés készül, kiket szerettek, kiket szeretnek ma igazán? A biztos válaszok mellé óhatatlanul is odalopakodik a félelem és bizonytalanság is.  Félelem az egyedülléttől, a csendes lakástól, az emlékektől, elrontott kapcsolatoktól, régi, szép élményeket idéző apró tárgyaktól?

Lehet, hogy már nem vesszük le a polcról az összegyűrt aranyhajat, ezüsthajat és már nem a színes, csillogó gömbökben tükröződik az ünnep értelme. Ennél többet jelenthet a szembenézés önmagunkkal. Idézzük fel az elmúlt évek élményeit, jókat és rosszakat, vállaljuk mindazt, amiben hibáztunk és legyünk büszkék arra az útra, amely idáig vezetett bennünket. Tegyük félre a haragot és a sérelmeket, merjünk őszinték lenni magunkhoz és a körülöttünk lévőkhöz. Legyen a mi ünnepünk tiszta és őszinte, és ha úgy hozza az élet, hagyjuk, hogy legyen csendes.

Azért ha a készülődés hajrájában néha összefutunk a fiatalokkal, mondjuk meg nekik is, mire jutottunk! Akkor is, ha még nem hallják meg. A karácsonyt nem eljátszani, megélni kell. Szeretetben, de legfőképp békében önmagunkkal és a világgal.

Így is tündökölni fog.

Biriki Anita