Életforma.hu

STÍLUS

Felejthetetlen nyári élmények

Tavaly nyáron a koronavírus miatt a legtöbb nyári tábor és napközi elmaradt. Idén azonban a korlátozások enyhítésével nemrég megérkezett a felszabadító hír, lehet még 'ottalvós' tábor is. A szervezők rajtra készen vártak az ajánlatokkal, így most csak a gyermek érdeklődése és persze az anyagi lehetőségeink döntenek arról, melyik tábort válasszuk a gazdag kínálatból. Néhány érdekességre hívjuk fel a figyelmeteket.

Megindult a roham a táborhelyekért, hatalmas érdeklődésre számítanak a táborszervezők, amelyek többségében a tavalyi árakon rendezik meg a programokat. Bár egyre több korlátozó intézkedésen enyhítenek, fontos, hogy csak oltással rendelkező felnőttek foglalkozhatnak a gyerekekkel, akik a szigorú előírások mellett biztonságban lehetnek.

Fotó: Depositphotos

 

A gyerekek a 2020/2021-es tanévben jellemzően online oktatásban részesültek. Ezért különösen fontos, hogy nyáron a lehető legtöbb időt gyerekközösségben töltsenek.  A szórakozáson túl a táborok arra is lehetőséget adnak, hogy a gyerekek  tanuljanak valami újat, vagy jobban elsajátítsanak valami olyan sportot, vagy hobbit, amit előzőleg is szívesen csináltak.

Idén nagyon színes a táborok, napközik kínálata,a Tábrofigyelő.hu oldal aktuális adatai szerint több mint 800 lehetőségből lehet választani országszerte. Ebből választottunk néhányat.

Heted7 táborok a Skanzenben - Szentendre

A Szentendrei Skanzen gyerektáborai június 28-tól  augusztus 27-ig várják a 6-12 éves korosztályt, hogy megismerkedjenek a régmúlt korok épületeivel, szokásaival.  A természetközeli életmód megtapasztalására nagyon jó lehetőséget ad a múzeum 60 hektáros területe, ahol kertekben, patak parton és árnyékos ligetekben játszva ismerkedhetnek meg a gyerekek a dédszüleik korának értékeivel. A Heted7 táborok tevékenységközpontú foglalkozásainak a népi gyerekjátékok, népmesék, népdalok világa ad keretet, a múzeum parasztházai, pajtái, falusi hangulata pedig a hátteret.

Itt tudsz bővebben érdeklődni a táborról! 

Foto: Zootábor Facebook oldala

Zoo tábor - Budapest

Ha szereti az állatokat a gyermeked,a akkor az egyik legjobb választás a   Fővárosi Állat és Növénykert Zoo-tábora. Ez egy napközis jellegű foglalkoztató, ahol hétfőtől-péntekig 5 napos turnusokba várják az  5-14 éves gyerekeket. 2003 óta évről-évre  több száz gyerek szünidei kikapcsolódásáról gondoskodtak már. A táborban a résztvevők valóban közel kerülhetnek akár egzotikus állatokhoz is.

 

Megismerhetik a szokásaikat, megtanulják az állattartás fontos lépéseit, szabályait és tudnivalóit. A tábor felelősségre és környezettudatosságra is tanít, emellett az állatvédelem és a természetvédelem is előtérbe kerül. Az állatos programok mellett kézműves foglalkozások és sok-sok játék is várja a táborozókat.

Itt tudhatsz meg mindent a Zootáborról!

Fotó: Depositphotos

Bakonyi Kalandtábor - Kislőd

A 8-13 éveseknek több mint hatvan féle kalandot kínálnak a Bakonyban kialakított sátor táborban. A kalandparkban toronyugrás, hajó csúszda, íjászat és dárdadobás, drótkötélpálya, tóáthúzás próbatétele várja a gyerekeket június 27-augusztus 13. között egy hetes turnusokban.

https://taborfigyelo.hu/tabor/3153/Bakonyi-Kalandtabor#details

Régészeti tábor - Kecskemét

Milyen eszközöket használ egy XXI. századi Idiana Jones? Hogyan képes rálelni az évszázadok óta eltemetett kincsekre? Többek között ez is kiderül a kecskeméti Régészeti táborban, ahová nyolc évesnél idősebb gyerekek jelentkezését várják. A résztvevők részesei lehetnek egy régészeti feltárásnak, sőt, segédkezhetnek is az ásatáson.  A múzeumban különböző történelmi korokhoz illő kézműves foglalkozáson vehetnek részt. Ha érdekli a gyerekedet a történelem, és a régi idők szokásai, tárgyai,  akkor ez a tábor telitalálat lesz!

Itt tudhatsz meg többet a táborról!

Ezt is olvasd el, ha idén táborba készül a gyereked! 

Öt hasznos tanács, ha a gyerek táborozni megy

 


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!