Az egy dolog, hogy vannak még olyanok, akik megvárják, míg az ölükbe hull a diplomájuk, és csak utána kezdenek el dolgozni, viszont az se ritka, hogy valaki kényszerpályaként választja a felsőoktatást.

"Amíg iskolába járok, addig eltartanak a szüleim.", "Nem tudom még, mi érdekel, ezért jobb híján elkezdtem ezt a szakot.", "Bár egyáltalán nem érdekel, amit tanulok, és még három év hátra van a diplomáig, nem hagyom abba, mert már két évet lehúztam.", satöbbi. Ezek a mondatok mindennapos használatnak vannak kitéve a potens szellemi munkások körében (kinek nem inge...). Az iskolát sokan inkább időhúzásnak tekintik, mintsem eszköznek a kívánt szakmához szükséges tudásanyag elsajátításához.

És ha valaki még 18 évesen nem tudja, hogy mi lesz, ha nagy lesz? Akkor gondolkodjon rajta! Van rá ideje bőven, hiszen nem szégyen, ha valaki csak húszon X évesen kezdi meg pályafutását a felsőoktatásban. Addig is sok minden hasznos dologgal el lehet ütni az időt (nyelvtanulás, tanfolyamok, kül- és belföldi munka), nem az iskola az egyetlen intelligens emberhez méltó elfoglaltság a világon.

A "fiam, már pedig te érettségi után egyetemre mész" szülői attitűd zászlaján a "mert kizökkensz a tanulásból, és később sokkal nehezebb lesz a felvételi" mottó csillog. Ez mondjuk igaz. De mérlegeljünk, mi éri meg jobban: egy kvázi könnyű felvételi, majd 4-5 évnyi nyögve nyelés egy "jobb híján" szakon, vagy egy vért izzadós felvételi, majd 8-10 félévnyi tényleges tanulás?

Nyílván egyik szülő se örül, ha saccperkábé felnőtt gyermeke hetente nyújtja a markát a zsebpénzért. Ha valaki kihagy néhány évet a középiskola és az egyetem vagy főiskola közt, akkor nyugodtan elkezdhet dolgozni, és ezt a jó szokását a felsőoktatásba nyert tagság megszerzése után is megtarthatja. Merthogy egyáltalán nem képtelenség munkát találni, ha valaki nagyon nekifekszik a projektnek. Léteznek olyan területek, ahol diploma nélkül egyáltalán nem, vagy csak nagy szerencsével lehet elhelyezkedni, de nem olyan nagy baj, ha valaki nem leendő szakmájában kezd el dolgozni egyből - a pincérkedés és az eladói professzió is érdekes tapasztalat.

Míg sok motiválatlan ember tanul kisebb-nagyobb hévvel a majdani hivatás elsajátítása végett, addig sok motivált fiatal egy az egyben csak a munkának szenteli magát. Bár kapcsolati tőkéjük nagy, ha egyszer mégis kihúznák alóluk a talajt, nincs papír, amire támaszkodhatnának. Bár a fiatalon munkába álló "sztahanovisták" folyamatosan tanulják szakmájuk csínját-bínját, nem rendelkeznek azzal az elméleti alappal, ami ugródeszkaként szolgálhat egy új szakma elsajátításához. Tehát hosszú távon ez is ugyanúgy jelenthet zsákutcát, mint a "jobb híján" tanulás.

Nem utolsó sorban pedig a tanulással párhuzamosan végzett munka felvértezi az embert. Ha valaki apránként megszokja, hogy "élesben megy a játék", akkor nem éri sokként a felsőoktatásból kikerülve, hogy a határidők nem úgy működnek, mint a flexibilis vizsgaidőpontok, és hogy az index leadási határidő túllépését büntetni hivatott pénzösszegek (nagyon) sokszorosát lehet elbukni.