Életforma.hu

STÍLUS

Figyelj! Ez a lakás 30 legfertőzőbb pontja!

Egy új tanulmány szerint otthonunkban több lehet a baktérium, mint gondolnánk. A lakás harminckét helye közül a baktériumok által legkedveltebbek a vécécsésze, a mosogató lefolyója, a mosogatószivacs vagy a konyhapult tisztítására használt rongy, a fürdőkád és a mosogató.

Egy telefonos felmérés során több mint tízezer embert kérdeztek meg világszerte, köztük nagyjából ezer amerikait, akiknek elenyésző hányada - mindössze öt százalék - gondolta úgy, hogy a gyermekek legnagyobb valószínűséggel otthonukban kapnak meg valamilyen fertőzést. Igaz, fertőzések mindenhol előfordulhatnak, otthonainknak azonban számos olyan része van, ahol baktériumok tanyáznak nagy mennyiségben. Érdekes, hogy az amerikaiak csupán három százaléka gondolja úgy, hogy nagyobb valószínűséggel találnak bacilusokat a fürdőkádban, mint a szemetesben - pedig éppen ez a helyzet. 

A felmérést a Hygiene Council (Higiénia Tanács) végezte, melyet a Lysol tisztítószereket gyártó vállalat, a Reckitt Benckiser támogat. A szervezet munkatársai ezen felül harmincöt amerikai háztartást is végigjártak, és az otthonok harminckét különböző helyszínén kutattak baktériumok után.

Íme a lista, ami az egy négyzethüvelykre (kb. 6,5 négyzetcentiméter) eső baktériumok átlagos számát mutatja. 

  1. Vécécsésze: 3, 2 millió baktérium
  2. Konyhai lefolyó: 567,845 baktérium
  3. Mosogatószivacs vagy rongy a pult letörlésére: 134,630 baktérium
  4. Fürdőkád, közel a lefolyóhoz: 119,468 baktérium
  5. Mosogató, közel a lefolyóhoz: 17,964 baktérium
  6. Mosogatócsap-elzáró: 13,227 baktérium
  7. Fürdőszobai csapelzáró: 6,267 baktérium
  8. Mosdókagyló, közel a lefolyóhoz: 2,733 baktérium
  9. A háziállat tálkája, a peremen belül: 2,110 baktérium
  10. Konyhapadló, a mosogató előtt: 830 baktérium
  11. Vécépadló, a vécé előtt: 764 baktérium
  12. Konyhapult teteje: 488 baktérium
  13. Fürdőszobai polc: 452 baktérium
  14. Szemeteskosár: 411 baktérium
  15. Konyharuha: 408 baktérium
  16. Gyerekjátékok: 345 baktérium
  17. Konyhaasztal teteje: 344 baktérium
  18. Vonalas telefon és a hűtőszekrény aktaja: 319 baktérium
  19. Vécéülőke: 295 baktérium
  20. Fürdőszobai villanykapcsoló: 217 baktérium
  21. Mikrohullámú sütő gombjai: 214 baktérium
  22. Konyhai vágódeszka: 194 baktérium
  23. Bili: 191 baktérium
  24. Pelenkázó asztal és etetőszék: 190 baktérium
  25. Konyhai telefon: 133 baktérium
  26. Fürdőszobaajtó kilincse belülről: 121 baktérium
  27. Vécélehúzó: 83 baktérium
  28. TV távirányító: 70 baktérium
  29. Számítógép billentyűzete: 64 baktérium
  30. Számítógépegér: 50 baktérium

Forrás: www.medipress.hu


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.