Pedig több milliárd dollár megy el évente arra, hogy a rajtunk kívüli élet, legapróbb bizonyítékát vagy halvány esélyét felfedezzék, a végtelen világűrben, a számunkra alig ismert tartományban.

 Megmozgatja ez a téma mind a filmkészítők, mind az írók mind az amatőr fantáziáját, hiszen egyszerre érdekes, izgalmas, másfelől borzalmas is belegondolni abban, hogy nem vagyunk egyedül. Hogy figyelnek, figyelhetnek minket, a sok ezer fényévről érkező, csillagközi turisták. Mert ha valóban léteznek az idegenek, a kis szürkék, vagy égimeszelő szőkék, zöldek, mi a biztosíték arra, hogy szándékaik békések, hogy mindegyikük csak érdeklődő, minket vizsgáló lény? Miért kellene minden ufonautát egy-egy E.T.-nek gondolnunk, és lefestenünk?

 De miért esnénk a ló túlsó oldalára, és miért is látnánk őket vérszomjas, minket kísérleti állatokként használó, amolyan tudósoknak? És ha több évtized kutatás, adatgyűjtés, beszámolók kivizsgálása után sem áll a nagy nyilvánosság meggyőzésére, kézzel fogható bizonyíték az idegenek létezésére, ugyan miért üzemeltetnek gigantikus méretű parabolákat, milliárd dolláros gépeket, tudósokat, szakértőket?

 Miért nem zárják be a boltot, és a pénzt, miért nem költik értelmesebb és az emberiség számára érthetőbb, hasznosabb dolgokra, vagy akár más kutatási területek finanszírozására, amiből akár profitálhatnánk is?  

 Ki találta egyáltalán ki, hogy nem csak a bulvár hírek szintjén kell foglalkozni ezzel a témával, és miért nem fulladt ki a dolog, pár év alatt?

 Az előbbiekben azt írtam, hogy a nagyközönség nem látogathat meg például egy UFO - múzeumot, mint ahogy ezt megteheti más területen, hiszen képzőművészeti galériába elmehet, de nem csodálhat meg, nem vehet szemügyre egy mumifikált vagy bebalzsamozott, vagy felboncolt, vagy tartósító lében úszó földön kívülit, nem érinthet meg egy űrjárművet, és csak ismeretterjesztő magazinokban olvashat szaftos, és az esetek döntő többségében kitalált történeteket. De a kormányoknak miért ne lennének ezen a téren is titkai, szigorúan őrzött dokumentumai, felvételei, mint ahogy sokszor, egy-egy esetről évtizedek múltán értesül a közember. És ha vannak is ilyen dokumentumok, titkok, azokat milyen önös okok és érdekek miatt nem tárják a nyilvánosság elé, mi okból látják jobbnak a hallgatást?

De ha a képzeletem túlságosan is utat tört magának, vegyük csak azt, hogy évente több millió bejelentett esetet regisztrálnak, és ha csak a nagy számok törvényét nézzük, hogyan is volna lehetséges az, hogy mindenki hazudik, hogy mindenki téved, hogy több millió ember csak a bolondját járatja a hatóságokkal?

Mert azért sokaknak akadna ennél jobb dolga is, de persze vannak a kóklerek, szélhámosok, akik azon törik a fejüket szabad óráikban, hogy

hogyan is téveszthetnék meg, vezethetnék félre, mind a hatóságokat, mind az újságokat, mind az erre vevő közönséget, akik néha olyan dolgoknak is nagy feneket kerítenek, ami jóformán nevetséges.

 De lehet e nevetségesnek mondani, egy kalap alá venni az egész ufó-mizériát? Úgy kell hozzá állni, mint a Havasi-ember legendájához, vagy a Loknesi szörnyeteghez? Akikről már mindenki, mindent elmondott, de mégsem tudjuk bizonyítani, hogy tényleg él közöttünk egy szőrös, több méteres félig ember, félig majom, hogy egy kis tó mélyén ott úszkál egy zsiráf nyakú, dinoszaurusz testű lény, aki néha kidugja a fejét kíváncsiskodni?

 Ugyanígy kíváncsiskodnak az idegenek is, és ha ezt teszik, ugyan mi célból? Mi a céljuk velünk? Milyen sorsot szánnak nekünk? Ugyanúgy barbároknak, tudatlan földlakóknak látnak - e és gondolnak minket, mint ahogy ezt mi gondoljuk sok népről? Csak azért mert nem számítógéppel intézik ügyeiket, mert nem mobilon beszélgetnek? Látnak e bennünk egyáltalán valami kis fantáziát is, hiszen ha képesek arra hogy fényévekről ruccanjanak át hozzánk, és képesek ugyanúgy eltűnni ahogy feltűntek mondjuk egy radar képernyőjén, akkor mi érdekelné őket bennünk, akik eddig csak a holdra voltunk képesek lépni? Bár a múlt századot tekinthetjük mérföldkőnek, de összehasonlítva fejletségi szintünket, pestiesen szólva, sehol sem vagyunk.

Nem is tudjuk, hogy a földön kívüliekkel összeköt e például rokoni kapcsolat, vagy hogy megint szabadon engedjem fantáziámat: lehet hogy ők, mi magunk vagyunk a jövőből. Mert miért ne fordulhatna elő ez is?

Ha léteznek, mennyi millió éve? Velünk egyidősek, vagy csak egy új fajjal állunk szemben?

Hol élnek, milyen körülmények között, milyen lehet egyáltalán a kommunikációjuk, a társadalmi berendezkedésük?

Közöttük is vannak rosszak és jók, számítók és jó lelkűek?

Ha képesek rá, miért nem veszik fel velünk a kapcsolatot?

Mit titkolnak előttünk, mit tudnak, amit még az Isten sem?

Vagy éppen ők lennének, mondjuk úgy, Isten angyalai? Őrzői? Testőrei? Badi gártjai?

Minél jobban belemerül az ember ebbe a témába, annál groteszkebb dolgok jutnak az eszében, de számíthatunk rá, hogyha egyszer létrejön a Kapcsolat, akkor minden addigi elképzelésünket, gondolatunkat, a sarokba dobhatjuk, mert az igazság, megdöbbentőbb lesz, mint ahogy azt álmaikban is gondoltuk volna.

Hogy jó lesz-e nekünk, ha tárgyalhatunk velük, ha faggathatjuk őket, nem tudom, mert ki akarja tudni azt, hogy mi lesz velünk, hogy mi vár a földre, a világűrre.

De egyszer talán, lehet hogy éppen önnel, kedves olvasó fog történni egy olyan találkozás, elrablás, amely megváltoztatja eddigi felfogását, ami a földön kívülieket illeti. De ha már eddig is hit vagy hinni szeretne létezésükben, akkor legfeljebb annyit mondhat majd a szobájába toppanó magas szőkének, vagy koromfekete szemű kis szürkének, hogy végre hogy itt vagy, hol voltál eddig?...

 De félelmében a szemére húzva takaróját fel is sikolthat, hogy Úristen, nem vagyunk egyedül.

És rettegéssel, várhatja, hogy a következő pillanatban mi vár önre.

Móritz Mátyás