Életforma.hu

STÍLUS

Forgasd fel a lakást, ha gyereket akarsz!

Egy nő két dologért mindenre képes: azért, hogy legyen végre gyereke, és azért, hogy ne legyen. Vannak, akik a gyermekáldásért még a feng shui-t is képesek segítségül hívni. Vajon milyen praktikái vannak a kínai térrendezés tudományának a gyermekáldásra? Nézzük!

A feng shui szerint az élet a fogantatással kezdődik. A gyerekvállalás előtt mindenképpen tisztázni kell egy kis önvizsgálattal, hogy vajon megérettünk-e a feladatra, és alkalmas-e a környezet, hogy születendő csemeténk életfeladatát  beteljesítse? Azok a nők, akik a férfiakkal való kapcsolatukban nehezen élik meg a kötöttséget, és "szabadságuk elvesztését", később lépnek házasságra és a karrierépítésbe menekülnek a férfi szolgálata elől. Tudják, hogy a gyerekért azonban "önfeláldozásukat"vállalniuk kell, és sok mindenről le kell mondaniuk. Így aztán tudattalanul is félnek az anyai szerepkörtől, - ezért képtelenek megtermékenyülni.

Amikor késik vagy nem születik gyerek, netán éppen betegen jön a világra, esetleg nehezen tudjuk megélni szülői szerepünket, és kudarcot vallunk, - az mind a mi megoldatlan lelki feladatainkról tanúskodik.

Fontos tehát a gyermekáldás elmaradásának lelki okait tisztázni, majd ezek után nem árt a környezet és az otthon segítő energiáit is "bevonzani".


Milyen lépéseket tehetünk ezért a feng shui segítségével?

Először is meg kell vizsgálni otthonunk adottságait:

  • Van-e hely egyáltalán az új lakónak? Hova tesszük a kiságyát, a játékait, a ruháit? Ki tudunk-e számára alakítani egy balesetmentes kellemes környezetet?  Ehhez mindenképpen könnyen tisztítható, kényelmes és éles "sarkoktól" mentes, bababarát bútorzatra lesz szükség. Ez már számunkra is egy megoldandó, új helyzet.
  • Nem árt egy alapos tisztítás és selejtezés sem, hiszen tudjuk, hogy egyes tárgyak negatív energiákat közvetítenek. Dobjuk ki azokat a bútorokat és használati tárgyakat, amelyekhez régi beidegződések, sérelmek és bosszúságok kapcsolódnak. Töröljük át a bútorokat, tisztítsuk ki a szőnyeget, és szellőztessünk ki alaposan, hogy a friss, mozgó levegő éltető erővel töltse fel a helyiséget. Mégiscsak egy új élet fogadására készülünk...
  • A harmadik fontos teendő, ha utódot szeretnénk, a hálószoba átrendezése. A színek, különösen egy kis narancs, piros és bordó, fokozzák a szexuális étvágyat. Ez megjelenhet a falak színében, a függönyök, párnák és egyéb kiegészítők tekintetében.

Jó tanács a nőknek, hogy ebben az időszakban még véletlenül se tartsák a hálószobában a munkához szükséges lap-topokat, iratokat és jegyzeteket, mert ez a karrier fel nem adását sugallja. (De olyan képeket se, amely az elmúlásra, magányra, horrorisztikus jelenetekre utal.)

  • Erősítsük meg a szerelem és a kapcsolatok területét, hiszen nem könnyű egy elhúzódó gyermekvárást surlódás mentesen megélni. (páros delfin, kacsák, gyertyák)
  • A család és az egészség területén legyen mindig rend és tisztaság. Dobjuk ki a haldokló, száraz növényeket, rakjunk a falra vidám családi fotókat.
  • Az alkotókészség és a gyerekek területének erősítésére (NY) tegyünk a gyerekneveléssel kapcsolatos könyveket, babafotókat, gyermekrajzokat, játékokat, meséskönyveket. Kifejezetten erre a területre ajánlják a "sárkányt, mancsában gömbbel" szimbólumot.

Ha negatív hatásokkal teli környezetbe érkezik kicsi, akkor nyugtalanná, álmatlanná, síróssá válik, s ez meghatározhatja későbbi érzelemvilágát is.

Nagyon fontos, hogy harmonikus és energetikailag is tiszta legyen a babaváró környezet.

Az újszülött ugyanis rendkívül érzékeny a láthatatlan világ rezdüléseire. Már csukott szemmel is megérzi a felnőttek által közvetített érzelmeket, a másokat körülvevő auramezőt, amelyből lelki és egészségi állapotunkat is felismeri.

Várjuk és fogadjuk hát szeretettel, neveljük egészséges, kiegyensúlyozott gyereket! Többek között a feng shui segítségével...


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.