Életforma.hu

STÍLUS

Gyere velünk hazánk leggyönyörűbb völgyébe!

Hajdanán egy középiskolai kirándulásunk úti célja volt. Már tizenévesen annyira magával ragadott a táj festői szépsége, hogy azóta is visszavágyom a Szalajka völgybe. Felejthetetlen kirándulásokat tehetünk itt ősszel is!

Aki a szilvásváradi fogatos-bemutatók színteréről egyszer körbenéz, tekintetét elkerülhetetlenül magára vonják a sűrű erdők fedte hegyek. Ezek talán már sejtetik a szemlélődővel, hogy közöttük egy ritka szépségű völgy kanyarog, a Szalajka völgye, a Bükki Nemzeti Park bejárata. A lóverseny pályáktól a sziklaforrásig és a híres fátyolvízesésig kiépített turista út vezet fel, de érdemes egyszer a zakatoló erdei kisvasutat is kipróbálni, amint az nyitott kocsijaival kanyarog a sűrű lombok között felfelé. Közben csak egyszer áll meg rövid pihenőre a halastavaknál.

A keskenyvágányú kisvasút eredetileg a faszállítást szolgálta a völgy alján fekvő fatelepig.

Amint a kanyargó Szalajka mentén felfelé haladunk, önkéntelenül egyre csendesebb lesz minden ide látogató erdőjáró. Valahogy magával ragadja az embert a természet eredetisége, a barátságos  patak, a tó, a pisztrángok, a fák közötti tisztásokat megvilágító napsugár nyomán.

A Szabadtéri Múzeum gondosan összeállított állomásai az erdőben és az erdővel élő ember küzdelmes életét mutatják. Meghatározó elem ebben természetesen a fa kitermelésének, gyakorlati megmunkálásának valamint szállításának egykori módozatai, egészen a szén- és mészégetésig. De láthatjuk itt a zsindelykészítők és fogatosok szabad füstjáratú lakókunyhóit is, a kövekből épített üveghutát és a vasolvasztó masszát.

A múlt érzékenyebb emlékeit, a Szalajka völgy Erdészeti Múzeuma őrzi.
Az erdők fafajtáinak tudományos bemutatása mellett ott találjuk a fakitermelés szerszámait, a vadászfelszerelést és rendkívül élethűen megjelenített állatvilágát: a testes vaddisznótól és óriási szarvasbaktól kezdve egészen az erdő madaraiig.

Az Erdészeti Múzeum különlegesen részletes ismertetőt nyújt a természetkedvelőnek. A vidék talajmintái ugyanúgy megtalálhatók itt mint pl. az erdő fáinak rügymintái, hasznos és káros rovarok, lepkék gyűjteménye, stb. Az Erdészeti Múzeumra csak az bukkan rá, aki az utat gyalog teszi meg a fátyolvízeséstől a völgy aljáig..

Miközben a természetben gyönyörködünk, egy ilyen kirándulás segít megszabadulni napi gondjainktól, feltölt és lelkileg is megtisztít...

http://www.kirandulastervezo.hu/Main.php?do=detailViewAction&id=11030


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.