A korszerű babaápolási cikkek kínálatának bővülése, a modernebb gyermekorvosi szemlélet (nem kell a babát "vitrinben tartani"), a mai fiatal szülők életszemléletének változása, fizetőképességük javulása együttesen eredményezte, hogy a kisgyermekes családok is szívesen útra kelnének hosszabb-rövidebb időre. Így már a pár hónapos babákkal is örömmel utaznának el nemcsak hétvégére, hanem nyaralni is.
Erre a tendenciára jó érzékkel figyeltek fel a hazai szállodások is, s sorra, másra kezdték hirdetni a családi akciókat, tették nevük mellé a család és gyerekbarát szálloda megjelölést.
Ám mielőtt útnak indulnak, nem árt alaposabban tájékozódni. A családoknak kínált kényelmi szolgáltatások köre ugyanis a legtöbb helyen kimerül a babaágy, az etetőszék és esetleg a játszószoba beszerzésével, illetve kialakításával. Néhány szálloda felújításakor, illetve az újak építésénél un. Családi- lakosztályt is kiépítettek, ám ezek megoldása sem mindig szerencsés. A belső, általában francia ágyas szobába nem fér be már a baba ágy, így a gyerek marad a nappaliban, a szülő pedig "beszorul" a hálóba. (S még TV-t se nézhet, mert az is a nappaliban van.)
De nézzük sorra, melyek azok a problémák, amikre gondolni kell, illetve amelyekről érdemes alaposabban tájékozódni indulás előtt.
A babakocsi és a lépcsők
2-3 éves korig még általában babakocsira is szükség van. Mindjárt a megérkezésnél gond lehet. Az autóból való kiszállás után legegyszerűbb lenne a gyereket betenni a babakocsiba - a szülők keze az egyéb csomagokkal van elfoglalva. De a legtöbb helyen a bejáratnál több-kevesebb lépcső van. Rámpa általában csak a gyógyszállodáknál van, a tolókocsival érkező vendégek miatt.
A legtöbb helyen probléma az is, hová tegyék a babakocsit, amíg nincs rá szükség. Jó esetben elfér a csomagszobában, rosszabbik esetben a babakocsi is beköltözik az amúgy sem túl tágas szobába. S ha netán a szállodán belül is szeretne a babakocsival közlekedni a szülő (mondjuk az étterembe vagy a presszóba), s a szintek között nincs lift, csak lépcsők sokasága - akkor a fitness szobát már nem is kell igénybe venni anyukának, apukának.
Etetés
Ha a gyerek még szopik, egyszerű a dolog. Ám ha már mellé, vagy helyette bébiételt kap, akkor azt meg kell melegíteni. Délben, vagy este ez még nem is olyan nagy gond, a konyhában szívesen segítenek. Ám reggelente, 8-9 hónapos kortól általában meleg tejet kér a baba, úgy 6.00 és 8.00 óra között. Az álmából felriadó szülő, nosza magára kaphat valamit, s rohanhat a konyhába tejet forraltatni, hűteni - cca. 1/2 óra. A bömbölő gyereket addig a másik szülő próbálhatja nyugtatgatni.
Jó tudni tehát, hogy kölcsönözhető-e cumisüveg melegítő, netán van-e olyan helyiség, ahol bármikor hozzáférhető egy mikrohullámú készülék. (A tejet pedig este be lehet tenni a mini-bárba.)
Fürdetés - higiénia
Akár kád, akár zuhanyfülke van a fürdőszobában, mindkettő alkalmatlan egy, másfél éves kor alatti gyermek fürdetésére. Babakádat pedig csak nagyon kevés szálloda tart. Mit tehetnek a szülők? Anyuka együtt zuhanyozik a gyerekkel, aki persze nem mindig élvezi a helyzetet. (Vagy bepakolják a csomagba a babakádat is.)
Ma már az eldobható pelenkák korát éljük, ám a szállodai fürdőszobákban található miniatűr szemetes edényekbe jó, ha 2-3 pelenka befér, így azután gyűlik a többi a szemetes mellett. (24 óra alatt az 5-6 "pelus" igen kellemes illatúvá válik.) Jól teszik tehát, ha előre szólnak, s kérnek egy nagyobb, jól záródó szemetes edényt.
A legnagyobb felkészülést a cumisüvegek, etetőtálkák elmosása igényli. Üvegmosót, kevéske mosogatószert csomagol a gondos, és előrelátó anyuka. Mosogatni azonban maximum a mosdóban tud (nem túl higiénikus a gyerek számára), a vizes edényeket és cumikat azonban már csak nem kevés leleménnyel tudja leborogatni. (Mondjuk a minibárba bekészített poharak alatti tálcára). A megoldás e problémára is csak pár száz forintot és odafigyelést igényelne a szálloda részéről: egy műanyag tál, s egy külön tálca, előre bekészítve a kisgyermekesek szobájába. (addig pedig, ne restelljünk külön kérni.)
Alvás
A kisebb gyermekek mellé nem szívesen igényel a szülő baby sittert a szállodától (már ahol van!), mert a gyerek ha felébred, megijed az idegentől. Így azután, ha nem csomagolta be a baby phone-t is, akkor a szobában töltheti az estét, csöndben (hiszen esetleg a TV is zavaró) miután a gyereket lefektette. Jelenlegi információm szerint csupán egy olyan családbarát szálloda van ma Magyarországon, amelyik baby-phonet is kölcsönöz.
Játék
A játszószobákban általában nincs egy-egy járóka, pedig, milyen jó lenne: amíg a nagyobb testvér játszik, a csúszó-mászó vagy még éppen csakhogy totyogós baba jól elszórakozna. (Igaz a járóka tisztán tartása is külön feladat a személyzetnek.) Arról is érdemes tájékozódni, egyáltalán milyen játékok vannak a szállodában, mielőtt bepakolják a fél gyerekszobát.
Böngésszék át hát alaposan a tájékoztató anyagokat, s érdeklődjék meg alaposan, milyen szolgáltatásokra számíthatnak, hogy a családi utazás valóban örömet és élményt jelentsen kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Lovas Katalin