Nem csak nevelési szempontból fontos, hogy növények vegyék körül a gyerekeket, hanem azért is, mert örömöt szerez nekik, ha látják, hogyan fejlődik, milyen szépen virágzik az a növény, amit ők gondoznak. Az élőlények között különleges kölcsönhatás van, ami a növények és a gyerekek között is érvényesül. A gyerekek azonnal felismerik a gerberát, és szinte minden kisgyermek első rajzain szerepel a virágmotívum. Felismerik a rózsát is, ám a tüskés cserepes rózsa éppen olyan ijesztő lehet a gyerek számára, mint a kerti rózsabokor. Ám ha megtanulják kezelni, nem fognak többé félni tőle.
A gyerekek egyik kedvencei a húsevő növények: elkápráztatja őket, hogy „meg lehet etetni velük" a kellemetlenkedő rovarokat. Még ha nem is tudják, hogy milyen növény, a lényeg a kapcsolat, az egymásra való hatás, az élmény, amit el lehet mesélni a többieknek.
Hálás játszótárs
- Begonia elatior - A virággyerek
Szedegesd le az elhervadt virágokat, permetezd a levelét vízharmattal, úgy, hogy a virágára ne kerüljön nedvesség, öntözd és tápoldatozd! A gömbtermetű virágos begónia gondozása gyerekjáték, a gyermek és a növény számára egyaránt hasznos. A virágos begónia egyik jó tulajdonsága, hogy a téli hónapokban is virágzik, amikor kint pihen a természet. Fénykedvelő növény, a túlöntözést azonban nem viseli.
Japán szent növénye
- Chrysanthemum -Virágos tűzijáték
Sok kisgyerek megismeri a krizantémot a virágcsokorban. Izgalmas lehet megtapasztalni azt, hogy miből is lesz, hogy fejlődik ki ez a csodálatos virág. A cserepes krizantém az utóbbi évek szobanövény-slágere; sokféle típusa beszerezhető a szivárvány szinte minden színében. A gyerekek számára leginkább a nagyvirágú fajták lehetnek izgalmasak, amiknek virágmintázata, a bimbóból tűzijátékszerűen kirobbanó színek felkeltik érdeklődésüket. A cserepes krizantémnak a bimbók kinyílásához sok fényre van szüksége. Az elnyílt virágfejeket rendszeresen el kell távolítani, és így virágzási idejük meghosszabbítható. Cserépföldjét soha ne hagyjuk kiszáradni.
Trombita az ablakban
- Hippeastrum - Miből lesz a cserebogár?
Tartsunk élő biológiaórát az ablakban! Kövessük végéig a növény fejlődésének lépéseit a kezdetektől a végéig! A gyorsfejlődésű lovagcsillaggal mindezt kiválóan megtehetjük. Figyeljük meg, ahogy a hatalmas virághagymából egy üreges virágszár nő ki, aminek végén vaskos, lándzsaszerű bimbó csücsül. Ebből hatalmas méretű, csillag alakú virágok fejlődnek. Meleg, napfényes helyre tegyük. A virágszár növekedése idején a talaj felső harmada mindig legyen száraz, virágzáskor azonban rendszeresen öntözzük.
Gyerekrajzok főszereplője
- Gerbera - Napsugár-leányka
A gerbera mosolyra fakaszt. Sugárzó közepével, tökéletesen egymáshoz simuló szirmaival és vibráló színeivel felvidít. A gyerekek a gerberát egy nagy margarétának látják, és szívesen lerajzolják. Szobai tartásra az alacsony, rövidszárú fajták a legalkalmasabbak. Helyezzük napos helyre, és ne hagyjuk kiszáradni a talaját, de ne is öntözzük túl.
Tanuljunk meg kaktusz-nyelven!
- Gymnocalycium - Dögös bökős
A gyerekekben egészséges félelemérzet él a szúrós kaktuszokkal szemben. Ám ha megtanulnak vele bánni, jó baráttá válhatnak. Mutassuk meg, hogyan kell átültetni őket: több rétegben, szalagszerűen összecsavart újságpapírral fogjuk meg pufók testét, és új helyezzük át új cserépbe. A Gymnocalycium tökéletes növény „kezdő szobanövény-kertészek" számára: ritkásan tövises, közepéből élénk színű virágok nyílnak. Napfényes helyen tartható, talaját az öntözések között hagyjuk teljesen kiszáradni.
Rovarfaló csúszdával
- Nepenthes 'Miranda' - Mozdulatlan ragadozó
A kancsóka kedves neve ellenére szó szerint vérszomja növény! Kancsószerű virága fedelén nektárt termel, ahová ebédre várja a legyeket. A rovarokat odavonzza a csábító, édeskés illat, és mit sem sejtve rászállnak. A falánk legyek azonban nem érik be a fedőn lévő nektárral; még mélyebbre merészkednek a kancsóban, aminek belső fala csúszós viasszal borított. A gyanútlan legyek ezen az ételveszélyes csúszdán a kancsó aljára siklanak, ahonnan már nincs kiút: a növény ugyanis rovarokkal táplálkozik, és elemészti őket. A Nepenthes meleg, árnyékos, párás környezetet kedvel. Függőcserépben akasszuk fel, és naponta kétszer permetezzük meg vízzel.
Szerencsés flótás
- Dracaena - Szerencsebambusz
Oszlassunk el egy félreértést! Ez a szobanövény ugyan bambuszra hasonlít, és a közkeletű neve is az, valójában ő egy dracéna (Dracena sanderiana). Bár a szerencsebambusz Kína szerencsehozó nemzeti növénye, valójában Kamerunból származik. Nagyon érdekes növény. Gyökér nélküli szárát nem kell földbe ültetni, hanem csak vízbe állítani. Az edény aljára szórjunk kavicsot, üveggolyót vagy más dekoratív anyagot, ami egyenesen tartja a szárat az edényben. A vizet ne cseréljük, hanem ahogy kívánja, egy-kéthetente friss vízzel töltsünk utána. Napfényes helyre tegyük, de a tűző naptól óvjuk.
Megtanulhatjuk tőle a kapillárishatást
- Nertera - Korallszínű bogyóerdő
A korallbogyó a déli féltekén sokhelyütt őshonos. Az északi félteke országaiban több mint 200 évvel ezelőtt vált kedvelt szobanövénnyé, amit apró, korallszínű bogyója miatt sokan szeretnek. A bogyók mérete legfeljebb fél centiméter, ugyanakkor sűrűn beborítják a zöld lombot, ami szinte eltűnik alattuk. Finom szerkezetének köszönhetően hozzá illő kaspóban barátságos gyermekszoba-növény. A korallbogyó napfényes helyen jól viseli a szobai körülményeket. A tűző naptól azonban óvjuk, és csakis alulról öntözzük. Hagyjuk, hogy az alátétbe öntött vizet maga szívja föl. Kiváló fizikatanár!
Húsevő a dinoszauruszok korából
- Dionaea - Harapós bestia
A Vénusz légycsapójának harapási technikáját sokáig szeretik tanulmányozni a gyerekek, ám ha túl sokat ingerlik, belepusztulhat. A növény kagylóhéjszerű levele két félből áll, szélén érzékeny pillák ágaskodnak. Ha ezeket a pillákat 12 másodpercen belül kétszer megérintjük, akkor a növény azt hiszi, hogy egy légy került a „karmai közé", és összezáródik, hogy felfalja. A növény cserepének a legjobb helye egy tál vízben van, ahonnan a víz szabadon elpárologva nedvesen tartja ennek a mocsári növénynek a környezetét. Nedves talajt, napfényt szeret. Fényes helyen a levelek szép vöröses árnyalatúak lesznek.
Elvirágzás után is tovább él a növény
- Rosa - Bimbós díva
A kerti rózsa minden bája megtalálható ebben a növényben, de kevesebb bajlódás van a tüskékkel és a metszéssel. A cserepes rózsa modern, színpompás alkata akár a Barbie-k és Pókemberek mellett is jól érvényesül a gyerekszoba polcán. Friss levegőt, nedves talajt és napfényt kíván. A kis kertészpalánták könnyen megtanulhatják rajta a rózsametszés technikáját: virágzás után a cserépszinttől 5 centiméterre kell visszavágni a hajtásait. Ezután a növény újból hajtani kezd, és egy-két hónap elteltével ismét virágzik.
Forrás: Holland Virágiroda