Életforma.hu

STÍLUS

Ha nyaralás, akkor irány a bolgár tengerpart!

Hová menjünk idén nyaralni? Az egyik utazási iroda előfoglalásai alapján úgy tűnik, hogy 2016-ban a magyarok Görögország mellett Bulgáriát, Spanyolországot jobban favorizálják, mint Egyiptomot. A hosszú buszos utazások helyett pedig a repülőutakat választjuk nagy előszeretettel.

Hiába a hosszú, kánikulai nyár a magyar utazók többsége a múlt évben a vakációt maximum nyolc naposra szabta, és közülük szinte mindenki a tengerpartot vette célba – derül ki a piacvezető hazai online utazási ügynökség, az Invia tavalyi esztendő utazási trendjeit elemző friss statisztikájából. A felmérés arra is rámutat, hogy 2015-ben a legkedveltebb úti célnak Görögország, illetve szorosan mögötte Törökország és Egyiptom számított. Ez a tendencia idén némiképp átalakul. Bár Görögország megtartotta vezető helyét, a fáraók földjére már kicsit kevésbé vágynak honfitársaink.

Costa Brava lesz az új úti cél? Kép: sajtóanyag

„A bő egyhetes utazások voltak 2015-ben a legkeresettebbek a magyarok körében. Míg nyolc napra az utazók 71 százaléka fizetett be, addig a kéthetes, vagy annál is hosszabb vakáció lehetőségével mindössze 3 százalékuk élt. Azt látjuk, hogy ez a folyamat idén sem fog számottevően megváltozni. Az úti célok esetében viszont átrendeződés várható. Miközben tavaly a TOP 3 célország Görögország (38 százalék), Törökország (17 százalék) és Egyiptom (11 százalék) volt, addig az előfoglalások alapján az látszik, hogy 2016-ban a magyarok Görögország mellett Bulgáriát, Spanyolországot jobban favorizálják, mint Egyiptomot.” – hangsúlyozta Vagyon Renáta, az Invia marketing menedzsere.

A szakember hozzátette, hogy a felmérésük szerint az vehető észre, hogy a magyarok esetében a nyaralás legtöbbször egyet jelent a tengerparttal. Legalábbis a tavalyi eredmények arról árulkodnak, hogy a 2015. május 1. és október 31. között befizetett utak 96 százaléka a tengerparti üdülőhelyeket célozta meg. Ezekhez eljutni pedig leginkább repülővel (71 százalék), illetve egyénileg (16 százalék) szerettek az emberek. Csak kevesen adták arra a fejüket, hogy busszal (13 százalék) tegyék meg az előttük álló, gyakran több száz kilométeres távot.

Biztonsági öveket bekapcsolni! Repülünk!
Már csak a magyar érintettség okán is – lélegzetvisszafojtva várjuk az Oscar-díjak átadását. Éppen ezért most egy képzeletbeli utazásra hívlak! Az egyik szálláskereső weboldal összeállításának segítségével elutazhatunk azokra a helyszínekre, ahol a jelölteket forgatták! Elképesztő kirándulás lesz!

A szállásfoglalások is azt mutatják, hogy tavaly a kényelem fontos szempontnak számított a nyári vakáció megtervezésekor. Az utazók többsége szállodában foglalt helyet magának és java részben all inclusive (44 százalék), vagy félpanziós (21 százalék) ellátást választott. A statisztikák alapján a múlt évben csak az utazók alig negyede választott apartmant és döntött ezzel együtt az önellátás (26 százalék)  mellett a vakáció idejére.

Az előttünk álló nyári szezonra 2015. március 31-ig lehet first minute utat vásárolni. Ugyanakkor Vagyon Renáta szerint érdemes mielőbb lefoglalni a tervbe vett utazást. Az olyan népszerű helyek iránt, mint a görög, bolgár, vagy a spanyol tengerpart már most óriási a kereslet. Ennek alapján a szakember azt jósolja, hogy a későbbi last minute kínálatban, tavalyhoz képest kevesebb spanyol és bolgár ajánlat fog szerepelni, de az is előfordulhat, hogy annyira elfogynak a helyek, hogy ezekbe az országokba nem is hirdetnek last minute lehetőségeket az irodák.  Emellett az is a  nyaralás korai lefoglalása mellett szól, hogy akkor az emberek garantáltan előnyös árral számolhatnak, amely jelentősen alacsonyabb a katalógusban feltüntetett árnál.

„Az ügyfelek számára vonzóak a first minute-tal járó különféle extrák is, mint például a gyerekek ingyenes elhelyezése, a grátisz fakultatív kirándulás vagy a reptéri transzfer, illetve parkolás” – emelte ki az Invia szakembere.

Idén az Utazás Kiállítás ideje alatt, március 3-5. között az Invia egész napos nyitva tartással, 9-től 18 óráig várja az érdeklődőket Budapesten a Kéthly Anna téri irodájában, ahol minden olyan kedvezményt, amelyet az utazásszervezők biztosítanak a kiállításra ellátogatóknak, azokat náluk is azonnal igénybe vehetik az utasok, akár személyes, akár online ügyintézés útján.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.