Életforma.hu

STÍLUS

Ha tökéletes gyereket akarsz, csak "megmérgezed" az életét!

Nemrég hallottam a rádióban azt a megállapítást, hogy manapság gyermekeinket a tökéletesség állapota felé hajszoljuk - akár tudatosan, akár úgy hogy nem is vesszük észre.

Mi ezzel a baj? Kérdeznénk tovább, hiszen természetes, hogy azt szeretnénk, hogy a gyerekünk legyen okos, szép, és sikeres a munkájában.

Hallgatva az érveket, kiderült, hogy arról van szó, miszerint a felnőttek látják, magukon érzékelik azt a fajta átrendeződést, ami az élethez, munkához való megváltozott körülményeket jelenti: a sokkal nagyobb létbizonytalanságot, az instabil jövőképet, kiszámíthatatlanságot. Ez félelmet szül az emberben, és hogy utódját minél inkább meg tudja óvni ettő l, ezért igyekszik úgy nevelni őt, hogy minél többet tudjon, minél jobban teljesítsen. Jó szándékról van tehát szó, csak éppen oda kell figyelni arra is, hogy a gyermek miként viseli ezt, hogyan hat a magatartására.

Ugyanis sokszor előfordul, hogy kisebb hibákat sem mernek bevallani a szüleiknek, ami lehet például egy elesés folytán kiszakadt nadrág. Ők ilyenkor attól félnek, hogy anyu, apu csalódik bennük. Hogy nem tudták "hozni a formájukat", az idealizált képüket, és elrontották a dolgot. De miért kéne stresszelniük már akár óvodás vagy kisiskolás korukban? Legyen egy kis önfeledt gyerekkoruk (ami már sajnos egyre rövidebb az egyre erősebb követelményrendszer miatt)!

Mert annak a gyermeknek, akinek már kiskorától kezdve titkolnia kell kis, természetes baklövéseit, annak felnőtt korában sokkal nehezebb dolga lesz, és több problémával kell majd szembenéznie. Például hogy vállal majd felelősséget? Miként kezeli majd a kudarchelyzeteket olyasvalaki, akit arra neveltek, hogy a tökéletesség mintaképe legyen?

"Jó szóval oktasd, játszani is engedd, szép komoly fiadat"!(József Attila)


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.