Életforma.hu

STÍLUS

Hajas László most kezdett angolul tanulni

Hajas László megelégelte, hogy nem tud tökéletesen angolul. A mesterfodrász, kihasználva a pandémia nyújtotta plusz időt – hiszen jelenleg a fodrászszalonok is zárva vannak –, elkezdett online nyelvet tanulni.

A 65 éves mesterfodrász úgy gondolja, hogy sosem lehet elég idős az ember, ha tanulásról van szó. Korábban is szeretett volna angulul tanulni, de csak most találkozott a Smile Nyelviskola módszerével.

65 évesen vágott bele. Fotó: Pinterest

 

„Nekem először a német nyelvet kellett elsajátítanom, mert a 80-es években már egy német márkával dolgoztam; muszáj volt, hogy értsem őket. Ugyanebben az időszakban viszont el kellett utaznom Amerikába, szintén munka miatt, és borzasztó érzés volt, hogy nem tudtam megszólalni angolul. Németül eszembe jutottak a szavak, de angolul semmi. Amikor hazajöttünk, egy barátommal elhatároztuk, hogy megtanulunk angolul. Két évvel később beiratkoztunk egy nyelvi kurzusra, de nem voltunk elég kitartóak, 3-4 hónap után feladtuk” – meséli Hajas László, aki kicsit még a gyermekeire is irigy, hogy mennyire jól beszélik ezt a fontos idegen nyelvet.

„Szerencsére ők már olyan iskolába jártak, ahol kezdettől fogva magukba szívták az angol nyelvet. Hosszabb-rövidebb ideig mind a három gyermekem élt angol nyelvterületen, ahol még tökéletesítették a tudásukat. Én meg csak kullogok utánuk, és sokszor zavar, hogy csupán az alap dolgokkal boldogulok” – teszi hozzá a népszerű fodrász.

„Ha tudsz angolul, kinyílik számodra a világ”

A sors azonban úgy rendezte, hogy ismét lehetősége lett nyelvtanulásra, ráadásul online.

„Ma az idő a legnagyobb érték. Bárhova megyünk, az legalább egy óra – forgalom, dugó, parkolás. Ha mindezt megspórolhatjuk, már boldogabbak vagyunk. Így nekem nagyon megtetszett, hogy egy online nyelvtanulási módszert ismerhettem meg a Smile Nyelviskolánál. Csak felmegyek az internetre, becsatlakozom, és ugyanúgy zajlik minden, mintha ott ülnék egy teremben” – meséli az angolóráiról Hajas László.

„Meggyőződésem, hogy ma az angol már világnyelv, és nem lehet nélküle élni. Lehetsz te akármilyen okos ember, lehetnek jó gondolataid, de ha nem tudod megértetni magad egy külföldivel, akkor mi értelme? Mindig is irigyeltem a svédeket, akik szinte kétnyelvűek, mert náluk annyira kicsi kortól kezdve jelen van az angol. Ha tudsz angolul, kinyílik számodra a világ” – véli a mesterfodrász.

Széttörni a rossz nyelvtanulási beidegződéseket

Nagy Mariann, a Smile Nyelviskola alapító ügyvezetője. Fotó: Smile NyelviskolaNagy Mariann, a Smile Nyelviskola alapító ügyvezetője. Fotó: Smile Nyelviskola

Nagy Marianna, a Smile Nyelviskola alapító ügyvezetője szerint nem Hajas László az egyetlen, aki a pandémia alatt a nyelvtanulásra fordítja a plusz idejét.

„A tavaly tavaszi bezártságban még nagy volt a bizonytalanság az emberek részéről, most viszont már egyre többen és egyre tudatosabban fordulnak a nyelvtanulás felé. Az idő tényleg mindenkinek nagyon értékes, van, hogy a szomszéd utcából is inkább az online oktatást választják” – mondja Mariann.

„Létrehoztunk egy egyedi nyelvoktató szoftvert, és ebben gyakorlatilag a tanuló a saját tempójában haladhat. Bármelyik egész órában csatlakozhat, és ott folytathatja, ahol az előző órán abbahagyta. Itt az a természetes, hogy együtt halad a tanárral és a szoftverrel. Ez a módszer nagyon hatékony, mert a hallást, az írást és a beszédkészséget egyaránt fejleszti” – teszi hozzá a nyelviskola alapítója, aki azt is elárulta, hogy a 18 évestől a nyugdíjas korosztályig mindenki előfordul a tanulók között.

„Aki kipróbálja legalább egy alkalommal, az már látja, hogy mi a különbség a hagyományos online oktatás és ezen szoftver között. Azt az érzést tudtuk megteremteni, mintha fizikailag lenne jelen a tanuló a teremben. Az a küldetésünk, hogy széttörjük a régi, rossz nyelvtanulási beidegződéseket” – zárja gondolatait a Smile Nyelviskola alapítója.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.