Ha viszont nagyobb a baj (Kathrina hurrikán, Cunami, hazai árvizek), a média elképesztő módon tudja kelteni a pánikot. Minél váratlanabb, minél több embert érintő és minél nagyobb területre kiterjedő a természeti katasztrófáról van szó, annál biztosabb, hogy a televízióban és az újságokban elég hosszan vezető hír és címlapsztori lesz belőle.

Az elmúlt évtizedben jelentősen megnőtt a katasztrófákról szóló tudósítások aránya a hírekben. No, ez azonban nem jelenti azt, hogy jóval több ilyen csapás lett volna Földünkön. Sokkal inkább feltételezem, hogy a hírek bulvár értéke teszi őket fogyaszthatóvá, a katasztrófák helyszínén készült megrázó képek közzététele, a hús-vér áldozatok nyilatkozatai, hiszen a naponta változó számadatokra (áldozatok, anyagi kár, világpiaci árak) az átlagember már kevéssé figyel fel.

Mi is a forgatókönyv a híradók alapján? Bekövetkezik a katasztrófa. Az emberek áram/víz/élelem/ akármi (a megfelelő rész behelyettesítendő) nélkül maradnak. A különböző szervek nagy erőkkel avatkoznak be, rendkívüli helyzetet rendelnek el. Ezután a hatékony segítség nélkül maradó lakosság a kezébe veszi az irányítást, és többször kitör a pánik. Nemcsak a helyszínen, a távolabb lakó lakosság körében is.

Olvashatunk bűncselekményekről, és az emiatt a rogyadozó házaikban maradni kényszerülő emberekről, akiket csak erőszakos beavatkozással lehet a helyszínről elvinni. A hatóságok tornatermekbe és egyéb helyekre költöztetik a lakosságot, vagy ismerősnél kapnak szállást a pórul járt áldozatok.

Aztán jön a sok politikus, aki biztosítja a helyieket együttműködéséről, és a támogatásokról. Segélyszervezetek bukkannak fel, és sok-sok bankszámlaszám, ahova várják az adományokat. Azután általában fertőzésveszély alakul ki a katasztrófasújtott területeken, és végül megindul az új iskolák építése, a regenerálódás, számolgatás, a biztosítók szabadkoznak, hogy ilyen kárért nem fizetnek. És mindezt napról napra figyelemmel követhetjük a hírekben. Már ha érdekel minket.

Azon nem kell csodálkozni, hogy elképesztő hasonlóságot mutat az én fejemben levő, a média bemutatása alapján kialakult elképzelés a katasztrófafilmek forgatókönyvével. Az azonban megnyugtatóan hat, hogy nem a srí lankai tengerparton állunk és úgy zúdul a víztömeg, hanem a kényelmes fotelban terpeszkedve, vacsoránkat kanalazva nézzük az eseményeket.

Mégis, ameddig nem vagyunk érintettek, észre sem akarjuk venni a természeti katasztrófákat...

A minap óriási hazai esőzésekről, kisebbfajta tornádókról szóltak a híradók. Otthon legyintettünk, milyen jó, hogy minket elkerült. Este a kivágódott ablakot és az összetört cserepeket rakosgattuk és megállapítottuk, mi is a média fogaskerekeinek és mechanizmusainak áldozatai vagyunk.

Amíg velünk nincs baj, addig nem érdekel mások baja. Maximum akkor kapjuk fel a fejünket, ha a média az áldozatokra vagy a drámára koncentrál a szerencsétlenség alatt. Mert ugye annak van nézettsége, olvasottsága. De hol etikus, ha címlapon látjuk az áldozatokat és a zokogó, összeomlott embereket?