Életforma.hu

STÍLUS

Hallgasson gyönyörű zenét a Zeneakadémián!

Milyen programokkal vár a Zeneakadémia?


FIATAL KARVEZETŐK ORSZÁGOS VERSENYE

Karvezető-versenyt tart a Zeneakadémia megújult Karmester és Karvezető Tanszéke és a Lantos Rezső Alapítvány március 9-én vasárnap a Zeneművészeti Egyetem Kupolatermében.

A Lantos Rezső emlékére idén 5. alkalommal megrendezett verseny célja, hogy a fiatal - 2007-ben diplomázott - és 4-5. éves egyetemi és főiskolai hallgatók megmutathassák tudásukat egy pártatlan, nemzetközi szaktekintélyekből álló bizottság előtt, valamint bizonyíthassák művészi és pedagógiai rátermettségüket.

A verseny mindkét fordulójának feladatai között szerepelnek kötelező művek is, és lesz úgynevezett lapról vezénylés, melynek során a verseny előtt egy órával kézhez kapott művet kell elvezényelniük a versenyzőknek. A délelőtti elődöntőbe válogatott 12 főből hatan jutnak a délutáni döntőbe; az elődöntőn a Vörösmarty Gimnázium leánykara, a döntőn a Zeneakadémia vegyes kara működik közre. A győztesek a Lantos Rezső Alapítvány, a Zeneakadémia, és a Kodály Intézetért Alapítvány ösztöndíját, a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) különdíját, valamint a Lantos Rezső Alapítvány által felajánlott közönségdíjat nyerhetik el.

Az elődöntő 9.00-13.30 óráig tart, a döntő időpontja: 15.00-18.00.

Az eredményhirdetés és a díjkiosztó március 9-én 19 órakor lesz.

A rendezvényre a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak.

JACQUES MAUGER MESTERKURZUSA ÉS KONCERTJE

Március 19-én és 20-án mesterkurzust tart Jacques Mauger harsonaművész a Zeneakadémián. A művész először látogat Magyarországra, hogy a Zeneakadémia hallgatói mellett az ország további zenei felsőoktatási intézményeiből érkező hallgatóit tanítsa. Jacques Mauger "koncertharsonás", elismert szólistaként a világ számos pontján lép fel. Jelenleg a párizsi Conservatoire-ban, és Svájcban Neuchatelois-ban tanít, valamint kurzust tart többek között Japánban is. Az elismert művész emellett több nemzetközi verseny zsűrijének tagja, így került kapcsolatba a Zeneakadémia tanáraival és növendékeivel is, akik számos nemzetközi megmérettetésen értek el kimagasló eredményt. Jacques Mauger március 20-án 17 órai kezdettel a kurzuson résztvevő hallgatók közreműködésével ad koncertet, melyen a francia zeneirodalom műveiből válogat majd. A rendezvényekre a belépés díjtalan.

A mesterkurzus időpontja:

2008. március 19. 10-14, 15-19 óra, Zeneakadémia Kisterem

2008. március 20. 10-14 óra, Zeneakadémia Kisterem

A mester önálló koncertje: 2008. március 20. 17 óra, Zeneakadémia Kisterem

 

KAI FRÖMBGEN MESTERKURZUSA

 

Március 21-én Kai Frömbgen, a Bambergi Szimfonikusok szólóoboistája első alkalommal tart mesterkurzust a Zeneakadémia hallgatói számára. A fiatal oboaművész 2005-ben és 2006-ban a Claudio Abbado vezette Lucerne-i Fesztivál Zenekar szólóoboistája. Mesterkurzusának nyitányaként Bozza: Fantaisie Pastorale című darabját adja elő Hernádi Hilda közreműködésével. A kurzusra minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés díjtalan.

 

A mesterkurzus időpontja:

2008. március 21. 9:30-14 óra,  Zeneakadémia Tanácsterme


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.