A legtöbbször tudjuk, hogy a dicséret kissé (vagy teljességgel) túlzó, mégis jó érzést ébreszt bennünk a tudat, hogy valaki meg akar örvendeztetni, jó pillanatot akar szerezni nekünk.

Kultúránkban a bók többnyire bensőséges jó ismerősi, baráti vagy szerelmi kapcsolatokban dívik - nem úgy, mint a szókimondó déli népeknél. Olaszországban járva például vadidegen emberek (nemcsak férfiak) fejezték ki tetszésüket irányomban vagy az öltözékemet, kiegészítőimet illetően az utcán, múzeumban vagy egy kávézóban. Tették mindezt olyan őszinte kedvességgel, hogy még kísérőm (a férjem) sem vette rossz néven.

A jó bók ismérve, hogy nem rugaszkodik el teljesen a valóságtól, csak egy kicsit szépít rajta. Az ilyen hízelgést, ha akarjuk, el is hisszük - legalább néhány pillanatra.

A profi bókolók szerint a szép nő eszét, az okos nő szépségét kell dícsérni, így nem fordulhat elő, hogy valami elcsépelt szöveggel hozakodnak elő. A szép nő ugyanis nap mint nap hall olyasmit, mint "szép a haja" vagy "gyönyörű a szeme", így aztán a bók nem éri el célját - ha van neki. A férfiak ugyanis bókok egész garmadát képesek a nőre zúdítani, ha szeretnének valamilyen viszonzásban részesülni (többnyire nem verbálisban). Mi nők pedig, adott esetben, boldogan hisszük el, isszuk magunkba a jóleső szavakat.

Milyen jó volna, ha a bókok hosszú évekig kísérnék a kapcsolatokat és nem csak a fellobbanó tűz hevében jönnének a szánkra. Egy szép bók, olyan mint egy szál virág: érzelmi töltést ad, kifejezi a másik iránti odafigyelést, táplálja a tüzet. Egyike a jó házasság vagy hosszú barátság titkainak.

Végül álljon itt egy szép példa - íme, így bókol egy költő:

Szép vagy, mint a Hold,
hogyha felhő folyja át.
Szép a holdvilág,
hogyha pára közt gurul,
mégszebb, hogyha meztelen!

Weöres Sándor: Japán táncjáték, Bók

F.K.M.