Életforma.hu

STÍLUS

Helyet a zöld lakótársaknak!

Itt az ősz, hamarosan eljönnek az első fagyos éjszakák. Nemsokára be kell hordanunk a kertbe, erkélyre, ablakpárkányra, körfolyosóra kitett cserepes növényeinket. És ilyenkor szembesülünk azzal, hogy milyen nagyot nőttek a nyáron, és hát persze néhány újabb példánnyal is szaporodott az állomány. Hova is tegyük őket?

Ősszel behozni az erkélyre, ablakpárkányra, körfolyosóra kitelepített növényeinket a lakásba olyan, mintha új lakó költözne hozzánk. De hát végül is valóban élő organizmusokkal kell megosztanunk a lakásunkat, amelyeknek fényre, gondozásra, védelemre is szükségük van. Meg persze helyre, is. Kisebb cserepeket tehetünk a dohányzó- vagy étkezőasztalra dísznek, egy-egy darab kerülhet a szekrény tetjére, a könyvespolcra is, de az igazán jó megoldás a virágállvány.

Klasszikusan

Igazi érték a klasszikus stílusú virágállvány: általában nemesfából, márványlappal, esetleg márványlábbal, réztállal készül. Különlegesek a neves magyar porcelángyárak remekei: a porcelán virágtartók. Antik bútorokkal berendezett helyiségbe mindenképpen klasszikus virágállványt tegyünk. Nagy méretű, nagy levelű, szépen fejlett növény illik hozzá. Ám ezek a darabok többnyire csak egy cserép elhelyezésére alkalmasak. Ritkán van egy „alsó polcuk” is, erre azonban csak kis méretű, kevés fényt igénylő növény tehető. A klasszikus berendezés szabályai szerint ide egyébként is a locsolókannát illik elhelyezni.

Mivel a klasszikus virágállvány hangsúlyos, szép kiegészítő bútor, a szoba méretétől függően csak egy-két, maximum három helyezhető el egy helyiségben, különben raktárjelleget kap az enteriőr.

Ez már jó száz évvel ezelőtt is probléma lehetett, mert a klasszikus modern stílusok virágzása idején megjelentek a több cserép elhelyezésére alkalmas virágállványok. Ezek leginkább egy könyvespolcra emlékeztetnek, amelynek polcai nem egészen egymás felett vannak. Igen praktikus, jó arányú, szép darabok készültek ebben a korban, amelyek ma is igen keresettek, így az áruk elég borsos. Ugyanekkor megjelentek a kerti lépcsős virágtartók beltéri változatai is.

Kis lakásban szépen

A múlt század második felében a hely- és anyagtakarékos megoldások kerültek előtérbe. Sokan emlékeznek még a retro jegyében ismét divatos, betonvasból hegesztett állványokra, ahol nem is polcokra, csak a vasból készített karikákba lehetett a cserepeket belecsúsztatni. Ezek előnye, hogy könnyű, a sok növénytől szinte nem is látszik, és nyáron az erkélyre is kitehető. Hátránya viszont, hogy a cserép alá nem lehet tálkát tenni, hacsak nem találunk éppen megfelelő méretű, peremes tálkákat, amelyek elég erősek ahhoz, hogy elbírják a földdel teli cserepeket. Persze, ami kilátszik az ilyen állványból, az nem valami szép.

Nagyon jól kihasználhatók az oszlopszerű virágállványok, különösen a padlótól a mennyezetig tartó rúdra erősített polcok vagy kaspók. Ma is kapható változataiból lehetőleg olyat válasszunk, amelyik variálható, azaz a polcokat vízszintesen és függőlegesen is lehet állítani az aktuális igény szerint.

A növénynek is kell a hely

A növények akkor érzik igazán jól magukat, ha van elég helyük, és egymást sem zavarják: a másik levelei nem nyomják, nem akadályozzák a fejlődésben, és nem veszik el a télen oly kevés fényt.

A helykihasználásban még segítségünkre lehetnek az egy-két cserép elhelyezésére alkalmas fali virágtartók – amelyeket tehetünk az előszobába, az ajtók fölé – vagy a mennyezetre szerelhető „lógatós” tartók, amelyeknek többemeletes változatai is vannak. Ez utóbbiak persze a lefelé terjeszkedő növények számára ideálisak. A nagyobb cserepeket lehet kerekekre szerelt fadézsában a padlóra is tenni.

A mai választék az anyagokat és a stílusokat tekintve elég széles. Kapható virágállvány öntött vasból, kovácsolt vasból, acélcsőből, fából, rattanból és tengerifűből, de még vesszőből fonott is van. A formák és a stílusok is változatosak.

Nem könnyű jót találni

A bútorboltok ugyan árulnak virágtartókat kiegészítő bútorként, de a választék általában nem túl nagy. Találhatunk virágállványt az egyes anyagok, technikák szerinti szakboltokban is, de egy-egy üzletben jó, ha négy-öt modell közül választhatunk. Sokszor az a legjobb megoldás, ha ötleteinket, igényeinket összegyűjtve felkeresünk egy iparost, esetleg egy iparművészt, és csináltatjuk a virágtartót.

Ennek az egyébként nem központi szerepet betöltő berendezési tárgynak a beszerzése tehát meglehetős utánajárást igényel. Kárpótolhat bennünket, hogy a virágállvány igencsak másképp néz ki használatban, mint csupaszon. Értsd: a legszebb sem fog annyira látszani, illetve a legrondább is széppé válik, ha ápolt, egészséges növények díszítik.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!