Életforma.hu

STÍLUS

Hihetetlen, de megtörtént

A végzet...Egy külvárosi, lepusztult kórházban furcsa halálesetekre figyeltek fel az orvosok. Az intenzív osztály egyik ágyán átok ült, ugyanis akit belefektettek, azt másnap délelőtt már nem találta életben a doktori vizit. Először kicserélték az ágyat, nem segített.

Azután különböző mérőeszközökkel megvizsgálták, van-e esetleg olyan sugárzás, vagy egyéb külső befolyás, ami mérgező lehet a beteg számára, de nem találtak semmit. Már éppen be akarták zárni a kórtermet, amikor az egyik furfangos ápolónak támadt egy ötlete.

Kölcsönkért ismerősétől egy kamerát, elrejtette a szóban forgó ágyra irányítva, és hazament.

Másnap a kórházigazgatónak megmutatta a felvételt, amelyen éjszaka nem történt semmi. A kamera a kora reggeli órákban viszont rögzítette, amint a kórház takarítónője becsoszogott a terembe, elővette ásatag porszívóját, odament az ajtóhoz legközelebb levő konnektorhoz - ami a végzetes ágy mellett volt -, kihúzta a lélegeztető gép dugóját, bedugta a porszívót, és komótosan dolgozni kezdett. Ezek után a takarítónő, mint aki jól végezte dolgát, visszadugta az életben tartó szerkezet csatlakozóját, és továbbállt egy teremmel.
 
 
Meglepően vakmerő önkéntes tűzoltók

Egyszer tűz ütött ki egy füves mezőn egy farm mellett. A helyiek kihívták a kerületi tűzoltókat, hogy oltsák el a tüzet. A tűz azonban nagyobbnak bizonyult, mint amire számítottak, a tűzoltók nem tudtak megbirkózni vele. Valaki azt ajánlotta, hogy hívják ki a közeli önkéntes tűzoltó-társulatot is. Annak ellenére, hogy erős kétségek voltak azt illetően, hogy az önkéntes brigád felszerelése jelent-e bármilyen segítséget egyáltalán, a hívás megtörtént.

Hamarosan megérkeztek a büszke önkéntes tűzoltók egy igen lerobbant állapotban levő öreg tűzoltóautón Egyenesen a tűz irányába hajtottak, sőt, bementek az autóval a tűzbe és pont a középen megálltak! A tűzoltók villámgyorsan leugráltak az autóról és őrült gyorsasággal elkezdtek vizet spriccelni minden lehetséges irányba.
Rövid idő alatt teljesen eloltották a tűz magját és ezzel szétválasztottak a tüzet két teljesen jól kordában tartható részre.

Mindezt látva a szomszédos farm tulajdonosa annyira meg volt elégedve az önkéntes tűzoltók munkájával, hogy ott helyben kiállított a tűzoltó brigád számára egy csekket 1000 dollárról.

A helyi újság riportere azon nyomban megkérdezte a csapat vezetőjét, hogy mit szándékoznak tenni ezzel a pénzzel.

"Azt hiszem ez elég egyértelmű" - válaszolt a főtűzoltó - "Legelőször is mindenképpen megjavíttatjuk a féket a tűzoltóautón."


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!